Abbahagytam a kutyasulit és jó érzés? Most rossz gazdi vagyok? Részletek lent

Nagyon magányosnak éreztem magamat, örökbe fogadtam egy nagytestű kutyát.

Eleinte minden oké volt, de nem fogadott szót, húzta a pórázt és elkezdett durván játszani, így kerestem egy kutyasulit.

Pont munkahelyet váltottam, mert a réginél anyagi megszorítások miatt lecsökkentették a fizumat, így nem tudtam már minőségi tápot venni; a kutyusomnak a legjobb jár ezért olyan fizetés mellett dolgozom most, ahol a kutyám a minőségi táp mellett és az orvos, kozmetika, minden alap mellett mindig kap ajándékokat meg extra dolgokat.

De cserébe nehezebb és megterhelő munkát végzek.

Munka előtt levittem egy nagy sétára a kutyust, munka után csak leraktam a cuccomat és mentünk futtatózni 3 órára, sosem jártam el kollégákkal csapatépítő tréningekre, mert nem akartam, hogy egyedül legyen a kutyus, barátnőkkel is úgy találkoztam, ha olyan helyre mentünk, ahova jöhetett velünk a kutyám.

Eleinte jó móka volt az iskola, sokat tanultam és a kutyám is szépen fejlődött. Suli után meg mentünk valamerre kirándulni a kutyámmal.

De pár hónap után azt vettem észre, hogy herótom van a sulitól. Maga volt a Megváltás, ha elmaradt egy óra, de amúgy én sosem hiányoztam, ha volt óra - pedig egyszerűen gyűlöltem odamenni már. Gyűlöltem, hogy kötelező jelleggel hétvégén korán kelek és nem csak azért, hogy lemegyek egyet sétálni a kedvencemmel és utána visszafekszem; hanem kimegyek szétfagyni, elment rá az egész délelőttöm.

Aztán kezdett elegem lenni a kutyámból is; szerettem, mindig ott voltam neki, de ha hisztizett vagy ha rossz volt, már azt éreztem, hogy elegem van. És utána lelkiismeret-furdalásom lett, hogy ezt érzem.

Már annyira fáradt voltam és annyira furdalt a lelkiismeretem, hogy elegem volt néha a kutyámból, hogy egy nap nagyon sírva fakadtam. Utána valaki elmondta, szerinte hagyjam abba a sulit és néha ne féljek kimozdulni, kutya nélkül.

Így is lett, abbahagytam a sulit, a séta és a futtatózás megvan, a hétvégi csatangolások is, a csapatépítő bulikra elmegyek és olyankor odahívok valakit magamhoz, hogy vigyázzon a kutyámra vagy néha csak úgy egyedül el megyek valamerre kutya nélkül (akkor is vele van valaki) ás heti párszor gyakorlok a kutyusommal azt, amiket tanultunk a suliban.

És sokkal jobban vagyok és már nincs elegem soha a kutyámból.

De most szemétnek érzem magam. Tudom, megvolt a "szabim" ideje visszamenni a suliba, de kiráz a hideg a gondolattól. Meg furdal a lelkiismeretem, hogy van, hogy másra bízom a saját kutyámat és assig én elmegyek valamerre nélküle.

De sosem szerettem úgy senkit, mint a kutyámat, ha nincs velem, csak rá gondolok, rengeteget beszélek olyankor róla és mindig várom, hogy hazaérjek, hogy vele legyek vagy ha elmegyek, fáj a szívem, hogy nem jöhet velem a munkába.

Mit tegyek? Valóban rossz gazdi vagyok?