Abbahagytam a kutyasulit és jó érzés? Most rossz gazdi vagyok? Részletek lent
Nagyon magányosnak éreztem magamat, örökbe fogadtam egy nagytestű kutyát.
Eleinte minden oké volt, de nem fogadott szót, húzta a pórázt és elkezdett durván játszani, így kerestem egy kutyasulit.
Pont munkahelyet váltottam, mert a réginél anyagi megszorítások miatt lecsökkentették a fizumat, így nem tudtam már minőségi tápot venni; a kutyusomnak a legjobb jár ezért olyan fizetés mellett dolgozom most, ahol a kutyám a minőségi táp mellett és az orvos, kozmetika, minden alap mellett mindig kap ajándékokat meg extra dolgokat.
De cserébe nehezebb és megterhelő munkát végzek.
Munka előtt levittem egy nagy sétára a kutyust, munka után csak leraktam a cuccomat és mentünk futtatózni 3 órára, sosem jártam el kollégákkal csapatépítő tréningekre, mert nem akartam, hogy egyedül legyen a kutyus, barátnőkkel is úgy találkoztam, ha olyan helyre mentünk, ahova jöhetett velünk a kutyám.
Eleinte jó móka volt az iskola, sokat tanultam és a kutyám is szépen fejlődött. Suli után meg mentünk valamerre kirándulni a kutyámmal.
De pár hónap után azt vettem észre, hogy herótom van a sulitól. Maga volt a Megváltás, ha elmaradt egy óra, de amúgy én sosem hiányoztam, ha volt óra - pedig egyszerűen gyűlöltem odamenni már. Gyűlöltem, hogy kötelező jelleggel hétvégén korán kelek és nem csak azért, hogy lemegyek egyet sétálni a kedvencemmel és utána visszafekszem; hanem kimegyek szétfagyni, elment rá az egész délelőttöm.
Aztán kezdett elegem lenni a kutyámból is; szerettem, mindig ott voltam neki, de ha hisztizett vagy ha rossz volt, már azt éreztem, hogy elegem van. És utána lelkiismeret-furdalásom lett, hogy ezt érzem.
Már annyira fáradt voltam és annyira furdalt a lelkiismeretem, hogy elegem volt néha a kutyámból, hogy egy nap nagyon sírva fakadtam. Utána valaki elmondta, szerinte hagyjam abba a sulit és néha ne féljek kimozdulni, kutya nélkül.
Így is lett, abbahagytam a sulit, a séta és a futtatózás megvan, a hétvégi csatangolások is, a csapatépítő bulikra elmegyek és olyankor odahívok valakit magamhoz, hogy vigyázzon a kutyámra vagy néha csak úgy egyedül el megyek valamerre kutya nélkül (akkor is vele van valaki) ás heti párszor gyakorlok a kutyusommal azt, amiket tanultunk a suliban.
És sokkal jobban vagyok és már nincs elegem soha a kutyámból.
De most szemétnek érzem magam. Tudom, megvolt a "szabim" ideje visszamenni a suliba, de kiráz a hideg a gondolattól. Meg furdal a lelkiismeretem, hogy van, hogy másra bízom a saját kutyámat és assig én elmegyek valamerre nélküle.
De sosem szerettem úgy senkit, mint a kutyámat, ha nincs velem, csak rá gondolok, rengeteget beszélek olyankor róla és mindig várom, hogy hazaérjek, hogy vele legyek vagy ha elmegyek, fáj a szívem, hogy nem jöhet velem a munkába.
Mit tegyek? Valóban rossz gazdi vagyok?
válasza:
válasza:Szia! A kutya akkor lesz boldog és könnyen kezelhető, ha érzi, hogy a gazdája szintúgy kiegyensúlyozott és elégedett. Mint minden kapcsolatban, itt is ketten vagytok, ahol mindkettőtök öröme ugyanolyan fontos. Adj meg neki mindent, amit tudsz, de közben tartsd szem előtt az övével azonos mértékben a saját érdekeidet.
Szerintem ne menj vissza a suliba. Így nincs sok értelme...ha mégis zavar a tudat, hogy kihagyod, akkor pedig csak mondjuk havonta egyszer elég részt vennetek, így nem lesz akkora a teher rajtad, de tanulgatni pont elég.
Érdekes: a "kutya" szót meg akár kicserélhetnénk "gyerek"-re, sokan szenvednek hasonló megfelelési kényszertől :)
Szóval csak lazán.
válasza:Te valamit nagyon durvan kompenzalsz.
Barat/baratno?
Keress valakit magad melle.
En nagyon szeretem az allatokat, de eszembe nem jutna csak a kutyam miatt munkahelyet valtani...
válasza: válasza:Szerintem sem teljesen normális ez.
A kérdés amúgy az, hogy a kutya viselkedéi problémái megoldódtak?
Ha most szépen éltek együtt, talán nem olyan fontos az a kutyaiskola.
válasza:Én már pár hónap alatt meguntam a kutyasulit. A kutyám tudott mindent, mert minden nap gyakoroltunk egy órát :). Nem értem meg soha, hogy pár embert hogy tud lekötni 5-6 vezényszó monoton gyakorolgatása. 3 csoport volt, mi a középsőbe voltunk, mert a legfelsőbe, már nem jutalmazták a kutyákat, max 3x egy óra alatt. Amikor le akartam szoktatni, hogy minden kis feladatért kaját kapjon, akkor meg rám szólt a középső csoport vezetője, h miért nem jutalmazom a kutyát...
Na, azóta inkább agilityzünk.
Szerintem keress valamilyen kutyás sportot, amit versenyszerűen űzhettek, mert a versenyeken a szociális és a kutyás énedet egyaránt kiélheted. :)
Kedves személyes üzenet író!
Kérdezted melyik volt a kutyasuli, ahova jártunk; ezt az információt nem adnám meg; magával az iskolával nincs gond - rendes oktatás egy és a többi tanulója szereti. A tanárai is tündérek és a kezük alatt minden kutya kezesbáránnyá válik.
Azért is név nélkül írtam le a sulit, nehogy valaki félreértse és rossz benyomása legyen róla.
válasza:Az emberek eleve utálják szerintem a kötelező dolgokat.
Akár ez is lehetett a baj.
Mikor munkahelyről kiléptem vmi miatt vagy elbocsájtottak pár hétig jó volt,hogy akkor keltem amikor akartam, azt csináltam amit akartam persze napi 2 óra munkakeresést beiktattam mint program.Többet voltam a kutyáimmal.Persze pár hét után meguntam,hogy nincs rendszer :DDD
Én is imádom a kutyáimat,meg kutyás szakmám van,de szerintem nem túl normális,hogy nem mozdulsz ki,legalábbis most már írtad eljársz bulikra.
Kutya megszokja az egyedüllétet semmi gond nem lesz ha senki nem vigyáz rá.Mivel felnőtt kutyáról beszélünk gondolom,abszolút fölösleges az állandó felügyelet.
Ne érezd magad rosszul,ha otthon kell hagynod.
Befogsz csavarodni.
Nekem is volt egy időszakom mikor csak a kutya csak a kutya és legjobb barátnőm mondta,hogy szép dolog az önzetlenség,meg az imádat a kutyáim felé. De magamra is gondolnom kell,ki kell mozdulni,emberekkel beszélgetni,jól érezni magamat,mert így akár az emberi kapcsolataim,kommunikációm teljesen tönkre mehet.
Azóta megtaláltam az egyensúlyt :)
Rossz gazdi nem vagy,de most már gondolj kicsit magadra is!
Ha pedig a kutyádnak nincs viselkedésbeli problémája akkor lényegében nem kell suliba járnotok :)
válasza:Én is hasonlóan vagyok most egy kicsit, bár mi nem járunk suliba. Mióta megvan a kutyám ( a férjemmel közös, tehát nem csak ketten vagyunk) kicsit átrendeződött a fontossági sorrend, és néha megszállottan őt és a vele való foglalkozást teszem az első helyre (nem a párom ellenében, inkább a szórakozás, barátokkal eltöltött idő, saját magam, ilyesmi).
Mi otthon szoktuk hagyni, ha elmegyünk valahová (vacsi, iszogatás, mozi), de én folyton arra gondolok, mi van vele, lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem vele vagyok, ha rajtam múlna, szerintem nem is nagyon mennék sehova, ahová ő nem jöhet. Készülődünk most meglátogatni néhány rokont, és az egyik helyen van két kinti kutya. Tökre örültem, hogy majd játszhatnak a miénkkel, de a barát megkért, hogy oda ne hozzuk át a kutyát, mert nem tudja az övéi hogyan fognak reagálni. Legszívesebben el se mennék, nagyon bánt, hogy még csak megpróbálni se hajlandó.
Ha nem lenne a férjem, szerintem minden hasonló programot lemondanék, pedig tudom, hogy ez nem egészséges. Szerintem nem vagy rossz gazdi, de muszáj valahogy tőle függetlenül is jól érezned magad, én is igyekszem, mert így elhal minden emberi kapcsolat. Ha jól értem, nincs párod, tehát így a párkeresés is jóval nehezebb, gondolom.
A kutya jól el tud lenni néha egyedül. Alszik egy jót, vagy hagysz ott neki valami jó kis rágnivalót jutalomfalattal. Remélem megtalálod az egyensúlyt. Törekedni kell rá.
Az szinte biztos, hogy van valamilyen szorongásod, mentális problémád, esetleg szociális fóbiád, én ezek tüneteit érzem magamon, és a kutyám az egyetlen meg a férjem, akik mellett a tüneteim megszűnnek. Lehet, hogy érdemes lenne ezen is elgondolkodnod, felkeresni egy pszichológust, ha látsz benne rációt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!