Szerintetek természetes dolog, ha gyermektelen pár, szinte a gyerekeként kezeli a kutyáját?

Én nagyon sok ilyet látok.Nincs ezzel baj. De számomra érthetetlen,hogy ezek a párok,aki szinte gyerekként szeretik a kutyát, mégis megszabadulnak az állattól,ha jön a gyerek.Tisztelet a kivételnek, de tényleg nagyon sok ilyen van,hirtelen egyáltalán nem lesz fontos az állat, ha jön a baba.

Az ilyenekre amúgy nem bíznék gyereket, ha ennyire nem képesek felelősséget vállalni

Ez egy érdekes kérdés. Gyerekem nem lehet, kutyám van. Nem vagyok egyedül ezzel.

Nem kezelem, sosem kezeltem gyerekként a kutyát, de szeretem. Ő a legnagyobb ajándék az életemben (a párom után persze :D)

Ki nem állhatom azokat az ősanyákat és ősapákat, akik mit sem tudva a helyzetemről kutyaőrültnek hívnak és azt hiszik, joguk van ahhoz, hogy megmondják hogyan éljek és ennyi idősen (30+) inkább babakocsit kellene tologatnom, mint a kutyámmal sétálnom. Vagy arra akarnak rávenni, hogy mások gyerekeire vigyázzak, mert szerintük az milyen jó lenne nekem :D Mert biztosan lelkibeteg vagyok, mert nincs gyerekem. Jól vagyok, csak arra vágynék, hogy egy olyan világban éljünk, ahol az emberek kizárólag a "saját házuk táján söprögetnek".

Kicsit elkanyarodtam, mert épp tegnap kaptam egy ehhez kapcsolódó "építő jellegű" kritikát.

Konkrét választ adva a kérdésre, teljesen normális, ha valaki mindennél jobban szereti a kutyáját, feltéve, ha kutyaként tanítja, neveli és kutyaként bánik vele.

A pár részéről természetes, de a kutya részéről nagyon nem. Egy kutyát nem szabad emberként kezelni! Ez ugyan olyan rossz mit ha a gyerekkel állat módjára bánnának. Rengeteg ilyet láttam már, hogy gyerektelen pár teljesen tönkretette a kutyát, mert állat létére emberként bántak vele.(nem csak gyerektelen párok csinálnak ám ilyet). Úgy fegyelmezik a kutyájukat hogy: "Jajj de rossz kisfiúka voltál buksikám, most nagyon megbántottad az anyucikát, ennye-bennye! Nem kapsz több kekszet!" És csodálkoznak amikor a drága kis szemük fénye idegbeteg, bizonytalan és mindenkire rátámad. Láttam már olyat is, hogy egy nő a pulcsis csivaváját babakocsiban tologatta!(tavasszal).

Persze ez az embereknek jó, de abba nem gondolnak bele, hogy a kutyának az a legjobb, ha kutyaként bánnak vele.

Azzal viszont szerintem nincs semmi baj, ha úgy szeretik mint egy gyereket, csak ne kezeljék úgy mintha az lenne.

Igen, mondjuk lényeges különbség, hogy gyerekeként kezeli, vagy gyerekeként szereti. Én is szoktam viccesen mondani, hogy "fiam/lányom" a kutyáimra, macskáimra, nyilván tudva, hogy biológiailag nem így van és nem lehetséges, ez csak vicc, kedveskedés. Sőt édesanyám is utal rájuk sokszor "szőrös unokái"-ként. Ennek ellenére nálunk szabályok vannak, nincs bármit lehet (ahogy egy gyereknek se lenne egyébként :) ). Nincs ruhácska, meg babakocsi, meg felesleges csicsa, viszont van minden, ami az igényeiket kielégíteni szükséges.

Érdemes lenne tudni, mire gondolt pontosan a kérdező :)