Hogy lehet kinevelni belőle az alattomosságot?
Menhelyi kutya, münsterlandi vizsla keverék. Fiatal, ivartalanított kan. 3 évig a nagyszüleim kutyája volt, de bezárva tartották. Csak én foglalkoztam vele esténként (kiengedtem, játszottunk, sétáltunk, tanítgattam).
Októberben vettem őt magamhoz, a nagyszüleim cicáival együtt.
Jelleme: vidám, energikus, mindenkivel összehaverkodna. Viszont ha bárki csúnyán néz rá, felemeli a hangját, vagy úgy mozdul felé, akkor lehasal és lapít, utána pedig a hátára fordul, és úgymond "megadja magát". Tehát alapból mindenkivel kedves és magabiztos, viszont ha fenyegetik akkor szinte össze sz*rja magát.
Biztos, hogy bántották, mert szerintem egy nagytestű kan kutya általában azért nem ilyen könnyen megfélemlíthető. Miután elhoztuk a menhelyről, ha felemeltem egy botot vagy hasonló tárgyat akkor azonnal eliszkolt.
Na de mindezekkel együtt, imádni való jelleme van, hatalmas személyiség, mindenki azonnal beleszeret aki megismeri.
És végül a probléma: tegnap rátámadt az egyik macskára.
A cica beteg, és amióta ilyen rosszul érzi magát, oda szokott feküdni a kutya mellé, de ha épp üres a fekhely, akkor is odatelepszik. A kutyát eddig úgy tűnik, nem zavarta, mert elfért attól ő is, békében megvoltak. Tegnap viszont gondolom betelt nála a pohár. Egy másik helyiségben voltam amikor hallottam hogy morog és nagyon mérgesen ráront a macskára. Épp a fekhelyén feküdt, amikor a cica is oda akart telepedni mellé. Visszaérve csak annyit láttam, hogy a cica elsétált a másik irányba, ő pedig ottmaradt fekve a helyén. Szerintem bántani nem akarta, csak jelezni hogy az az ő helye. Látszólag nem is lett semmi baja a macskának, az ijedtségen kívül. Ettől függetlenül nagyon mérges voltam rá mert kárt is tehet a sovány, törékeny, beteg cicámban, akinek megmozdulni is alig van ereje, ráadásul nem is fél a kutyától, még ezek után sem.
Tehát a legnagyobb probléma, hogy teljesen átnéz a macskákon, eltapossa őket ha az útjában maradnak, még amikor ivaros volt, lepisilte a macskát, ha az épp a dolgát végezte a kertben. Meg úgy általában mániákusan jelölgetett mindent, bizonyos embereknek a lábát is!!!
Néhány éve a másik macskát is megharapta, a nyakát kapta el, de azért nem hibáztattam, mert állítólag csak úgy felelőtlenül nyers húst dobáltak nekik és nem volt egyértelműsítve hogy melyik a cicáké melyik a kutyáé. (Ez a cica viszont azóta is tart tőle, és ha a kutya túl közel dugja az orrát, akkor lendíti felé a mancsát.)
A macskák már régóta ott voltak, amikor a kutya odakerült. Nyilván én fegyelmeztem amikor láttam hogy nem tiszteli a macskát, de sajnos mivel nem ott laktam ezért nem sokat ért a nevelés. És emiatt úgy szégyellem is magam, tudom, hogy az én hibám minden, mert nem tudtam rendesen megnevelni.
Hozzám nagyon ragaszkodik, már ez elejétől fogva. Most, hogy már csak velem lakik, még jobban. Bármit örömmel megcsinál amire kérem. Ha elveszít szem elől akkor kétségbeesik, nyüszít és majd' megőrül, senki más nem tudná ilyenkor elterelni a figyelmét. Engem szerintem elfogad vezetőnek, mert mindig megcsinálja amit mondok, még akkor is ha ő másképp gondolja a dolgot. Fegyelmezni sem nehéz, mert rögtön megadja magát.
Viszont ezt nem tudom elérni nála, hogy tisztelje a macskákat is.
És azért mondom, hogy alattomos, mert ha itt vagyok, akkor eszébe se jutna hozzáérni a macskákhoz, csak néha szaglássza őket, de amúgy átnéz rajtuk, meg sajnos néha áttapos rajtuk. És tudja hogy a macskák is a falkához tartoznak és én szeretem őket, akkor miért csinál ilyesmiket?
És ezt csináltam tegnap az incidens után közvetlenül:
Előbb lenyomtam a földre, aztán megfogtam a grabancánál és átvittem egy másik helyiségbe, és oda bezártam egyedül. Kb. 20 perc múlva engedtem csak vissza a szobába, még akkor is alig mert bekúszni az ajtón. Láttam rajta, hogy tudja, mit hibázott. Aznap este pedig nem mehetett vissza a pihe-puha fekhelyére, az ágyam mellé. Kicsivel arrébb kikötöttem őt, és raktam alá pár rongyot. Szerintetek jól tettem? Ezek jó módszerek ha le akarom szoktatni ez adott viselkedésről?
Köszi a válaszokat, bocsi hogy ilyen hosszú lett.
18-as válaszoló:
Igen, igazad lehet. Csak én mindeddig azt hittem, hogy csak szerencséje volt a cicának, hogy megúszta, és nagyobb kárt is tehetett volna benne. De tudom, hogy csak jelzésértékű volt a harapás, de azért félek, hogy egyszer (véletlenül/akarattal) messzebb is elmegy, esetleg megfojtja, vagy ilyesmi. Tehát már nem tudok megbízni úgy benne. Vagy szerinted érzi, hogy mekkorát harap? És szándékosan vigyáz, hogy csak pici legyen?
(Amikor játszok vele akkor mindig harapdálja a kezemet, de csak óvatosan, néha viszont a játék hevében nagyobbat is odaharap, nem szoktam szólni érte, de rájön, és elkezdi nyalni a kezemet. :) )
És amúgy úgy félek hogy egyszer elege lesz és arra jövök haza hogy megölte a macskákat. Vagy akár csak véletlen is. Vagy ilyet nem tenne? Egyáltalán ki lehet számítani a viselkedését?
19-es válaszoló: végre egy kis pozitívum. :)
De nekem még mindig az a furcsa hogy miért a kutya dönti el, hogy ki hol van a rangsorban. Az ilyesmit nem a falkavezérnek kéne eldönteni?
válasza:
válasza:"Sokféle mániát, kényszert, szenvedélyt, függőséget ismer a pszichológiai és pszichiátria szakirodalom, azonban közülük a grafomániáról, az íráskényszerről – vagy inkább a kényszeres írhatnékról – kevés szó esik.
Szerző:
Gimes Katalin
Cikkek:
Lelki zavarok
Személyiség
Olyasfajta függőség ez, mint pl. az extrém sportok iránti rajongás, de más addikciókra is emlékeztet. Fizikailag is hasonló tüneteket produkál. Nemcsak maga az írás jelent felfokozott lelki állapotot, de a válaszra való várakozás is. A válaszra, amely szinte soha nem hoz megnyugvást…
Hogy is néz ki a folyamat? Az érintettet kezdi hatalmába keríteni a vágy. A sóvárgás, amit a szakirodalom cravingnek nevez. Ha érzi, hogy nem lenne helyénvaló, próbál küzdeni ellene, de az íráskényszer felülkerekedik. Megírja művét, amelyet meglehetősen öntetszelgő módon kiválónak tart, majd megkönnyebbül, és elégedetten dől hátra. Ez a kielégülés pillanata – ami nem tart sokáig. Ha még mindig tisztában van azzal, hogy talán nem cselekedett helyesen, vagy időközben ráébred erre, óhatatlanul bekövetkezik a bűntudat. De még megmarad a válaszra várás izgalma. A feloldó válaszé. De ezek a válaszok ritkán nyújtanak vigaszt, ritkán oldoznak fel. És akkor jön a kétségbeesés. Ami megint csak bűntudattal és szorongással jár. És ugye, a szorongást oldani kell, amit mindenki a maga által választott „szerrel” vagy cselekvéssel, viselkedési addikcióval enyhít. Így aztán hamarosan jön az új craving, különben is a kapott válaszra felelni kell, illik, szükséges, muszáj. Circulus vitiosus…
Azokról az „amatőr” grafománokról beszélünk tehát, akik minden érzésüket, főleg indulatukat, véleményüket valamiféle régi vagy modern levélformában fejezik ki – mániákusan... Mindenki számára ismerős az ún. „lépcsőházi” gondolkodás, amikor is a megfelelő riposzt csak jóval az adott és megfelelő pillanat után jut eszünkbe. Ez főleg a félszegebb, gátlásosabb emberek számára lehet ismerős, akik utólag „jól tudják”, mit is kellett volna mondaniuk, mi lett volna a legjobb „visszavágás”. De akkor jöhet a levél! Itt van idő átgondolni, megformálni szavaikat, véleményüket, és még az azonnali, esetleg megsemmisítő válasz fenyegető lehetősége sincs jelen, amikor is újabb azonnali riposztra lenne szükség, amire sokan nem képesek. Ó, a levél! Remek kifejezési forma. Átgondolhatom, élhetek kiváló (de csak írásban érvényesülő) verbális képességeimmel. Biztonságban vagyok. Nem vagyok ott, amikor a „művemet” – amit többnyire valóban műnek tekintek, – olvassák. Választ ugyan kaphatok, akár lehengerlőt is, de arra megint ott van az írásbeli reagálás lehetősége, melyben – és csak ebben – tehetséges vagyok. Kisebb a kockázat.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 1. számában olvasható
A Mindennapi Pszichológia
válasza:"De ha egy embert harapna meg ilyesmi miatt, hogy az az ő helye, akkor is ezt gondolnátok?"
Nem harapta meg a macskát, nem harapott meg embert.
Már megint a fantáziavilágoddal helyettesíted a valóságot, és képzelgések, kombinációk miatt büntetsz, mindennapos, tizedmásodperces , fizikai kontaktus nélküli fegyelmezés helyett.
Csak azt nézd már meg, idejöttél válaszért, egy olyan helyre, ahol többszáz kutyával kapcsolatban vannak tapasztalatok.
Több oldalnyi válasz jött, és egy se volt közte olyan, ami akár csak részben helyeselte volna ezt a hozzáállást.
Volt egy barátom, neki is az volt a véleménye, hogy a kutya igenis védje meg ami az övé.
Ennek az lett a vége, hogy legnagyobb kutyája megfojtotta a kistestűt, és egy nyuszijukat is. És a macskákat is rendszeresen a fejüknél fogva lógatja ki a szájából, és úgy hurcolja végig őket a kertben. És rá is szokott támadni a macskákra csak úgy unalomból.
Nem akarok én is így járni.
De amúgy a kutyám nagyon könnyen tanul és igyekszik megfelelni az elvárásaimnak. Régen egyszer amikor evett odament az egyik macska, ő meg rámorgott. Elég volt csak rászólnom ott akkor, többet soha nem csinálta. Azóta is csak inkább elkezd még gyorsabban zabálni ha megy a tálja felé a cica. :)
Tegnap sajnos lehet túllőttem a célon: most, ha üres a fekhely, akkor siet és elfoglalja. Viszont az előbb ott feküdt a macska a fekhelyén és ő meg nem mert odafeküdni mellé, hiába biztattam. És úgy sajnáltam hogy mit érezhet, hogy volt egy jó kis saját fekhelye, amit tőlem kapott, most pedig már nincs neki, többé már nem az övé... Én ezt nem akartam.. :(
Csak azt akartam tegnap elérni, hogy odaengedje a cicát is maga mellé, de ezek szerint ő úgy értelmezte, hogy ha épp a macska fekszik ott akkor neki egyáltalán nem szabad odamennie.
válasza:Rendben!
Látom 20 oldalt is le lehet írni, agytekervényeket akkor se lehet a fejedbe tenni.
Akkor verd a kutyád amíg véreset nem hugyozik, meg vágd el ollóval a hangszálait, ha rámordul a macskára, amiért kikaparta a szemét.
Remélem ez a válasz már megfelel az ízlésednek.
Csak azt az egyet nem tudom, hogy ha 50-en mondjuk azt hogy egy beszűkült tudatú ember vagy aki emberi tulajdonságokkal ruházza fel az állatokat, és jövőbeli lehetséges opciók miatt veri a kutyáját, és hogy ez rossz,
és mégis hajtod a magadét, akkor tulajdonképpen mi a f-nak jöttél ide kérdezősködni?
Megerősítést vársz a komplexusaid miatti hatalmi és kínzási vágyaid igazolására?
válasza:"De ha egy embert harapna meg ilyesmi miatt, hogy az az ő helye, akkor is ezt gondolnátok? " - de vajon mit keresne egy ember az ő fekvőhelyén? oda ülteted a vendégeket? vagy nem értem ezt a részt.
az a baj, hogy elképzeltél magadban egy álomvilágot, ahol mindenki úgy él, úgy viselkedik, ahogy te azt elképzelted.
a jó isten áldjon meg, a kutya is, a macska is állatok, hiába jelented ki, hogy a gyerekeidként szereted őket. van bennük ösztön, amit a büdös életben nem fogsz kinevelni belőlük, csak mert neked egy mindenben megalkuvó állatcsaládra van szükséged.
beértél miután a kutya már kitessékelte a helyéről a macskát. oké. azt vajon láttad-e, hogy mi volt az előzménye ennek?
naugye!
válasza:A kutya ösztönlény. Nem jólelkű és nem alattomos. Meg lehet őket sok mindenre tanítani, de nem mehetsz szembe a természettel.
Nem, ha a gyereked nem akarja, hogy mellé feküdjön a beteg tesója, akkor nem kell engednie. Ezt úgy hívják, hogy privát szféra, amihez mindenkinek joga van. Sőt, azt sem kell engednie, hogy beleegyen a kajájába. Nagy hiba volt rászólni ezért a kutyára. Tudod, mi lesz abból, ha a kutya nem védheti meg az alapvető jogait? Az, hogy gyűlik benne a feszültség és egyszer komolyan elkapja majd a macskát! Ezt akarod? A német juhászom úgy került hozzám, hogy vigyázzak vele, mert agresszív más kutyákkal szemben. Nálam semmi baj nem volt! Igen, odakapott, ha a kölyök idegesítette, de soha nem bántotta, csak figyelmeztette! És ez is ritkán fordult elő, mert én szóltam rá a kölyökre, ha túllépett egy határt, nem kellett a kutyának intézkednie. Legjobb barátok lettek, imádják egymást.
Abban viszont tévedtek, hogy az ösztönei ellen nem lehet mit tenni.
Azóta is mindig arra jövök haza hogy együtt fekszenek, rá se hederít a macskára. Pedig nem voltam itthon, simán kiélhette volna az ösztöneit, hogy elzavarja, de nem tette. Mert megtanulta hogy nem szabad. És ezt imádom benne, hogy olyan okos és mindig meg akar felelni az elvárásoknak.
Fentebb írtam, hogy még régen egyszer rámorgott a cicára amikor odament hozzá evés közben, és én csak simán rászóltam és azóta nem csinálja.
Most talán túl durva büntetést alkalmaztam, úgy tűnik, a két incidenst összehasonlítva, most is elég lett volna csak rászólni.
Gondolom ezt sem helyeselnétek, mert természetes, hogy védi ami az övé, de lehet hogy nem háborodnátok fel rajta annyira mint a fizikai fegyelmezésen.
Egyébként olyan sok ösztönt próbálunk kinevelni a kutyákból. Pl. a vadászösztön. A normális emberek nyilván nem engedik hogy széttépjen a kutyájuk egy kis állatot az utcán, csak mert az ösztöne azt diktálta, és nem lehet szembe menni a természettel.
Sajnos van hogy egyes ösztönöket el kell nyomni a jó ügy érdekében. Én ezt szerettem volna megszüntetni, és sikerült. A kutyának nem lett semmilyen testi és lelki sérülése, még mindig szeret és boldog mellettem. Ő ezt az egészet nem akkora lelki megrázkódtatásként élte meg mint ti. Tanult egy új szabályt és kész- ő így viszonyul a dologhoz. Szerintem.
Na és azt elfelejtettem mondani, hogy amikor 3 éve megharapta a cicát, akkor majdnem nem élte túl.
Nem bírt nyelni, 1 hétig fecskendőből kellett etetni. Még szerencse, hogy észrevettem, hogy nem eszik. Különben már nem élne... :(
Tehát igazatok van hogy ösztönös a viselkedése, de úgy félek hogy túl nagyot harap oda egyszer. Ezért akartam leszoktatni. Szerintetek akkor nem jogos az aggodalmam?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!