Hogyan viselhető el és mikor fog enyhülni a fájdalom?

Temetkezz a tanulásba és erőltesd at evést. minden étkezőskor ülj le és legalább pár falatot egyél, minden nap mozogj aktívan 1 órát: fuss vagy tornázz, biciglizz. nem baj ha nincs kedved, erőltesd. csak így lehetsz túl rajta és ne furdaljon a lelkiismeret, mindent megtettél érte, jó élete lehetett. A mozgást endorfint termel és megjön tőle az étvágyad, illetve a tanulás is jobban megy ha fizikailag fáradt vagy. én is idén vagyok végzős, sok sikert, menni fog!

Csúnya dolgot mondok:mielőbb szerezz be új kutyát.

Sajnos ezen nem segít semmi.Én a 3 lábú cicámat veszítettem el már lassan 2 éve.Tudtam,hogy így lesz.Fél tüdeje,és a bordái "sem voltak a helyükön".A Dr.Bácsi mondta,hogy sajnos Ő fiatalon el fog menni,de azt nem lehetett tudni meddig lehet velem.Két hetes volt amikor hozzám került,majdnem három amikor meghalt.Minden nap az eszembe jut.Nekem Ő olyan volt mint a gyerekem.Még míndíg tudok sírni érte,de amíg velem volt tudom,hogy mindent megkapott és boldog volt.De az biztos,hogyha magadat bünteted azzal nem hozod vissza Őt.Gyászold,de ne úgy hogy arra rámenjen az életed.Nagyon sajnálom,hogy így történt,de nem halhatunk velük.

Őszintén sajnálom, tudom min mész keresztül. Az én legelső kutyám 10 éve halt meg, hirtelen, alig 7 éves korában. Nagyon megviselte az egész családot,engem különösen, hisz én voltam a gazdija. Abban az időszakban kezdtem az egyetemet és bizony vagy 3 hónapig "nem igazán tudtam magamról". Magamat hibáztattam a haláláért és nagyon sokáig- évekig- álmodtam az utolsó percekről...Végül elmentem egy terapeutához, aki nagyon sokat segített. Elmagyarázta, hogy a gyászfolyamat ugyanaz mindig, függetlenül attól hogy embert vagy állatot veszítünk el. Ennek megfelelően végig kell menni a gyász különböző lépcsőin, mindent meg kell élni, ki kell sírnod magadból mindent. 10 évig nem volt saját kutyám, ideiglenes befogadó voltam sokáig...Most megint van sajátom és bizony zokogtam mikor először fogtam a karomba :-) Máshogy szeretem a kicsit, mégis ugyanúgy...teljesen más mint a régi kutyusom, mégis ahogy rámnéz őt látom a szemeiben. Nekem kellett ennyi idő, hogy újra sajátomnak tudjak elfogadni egy kutyust és ne vele akarjam "pótoltatni" a régit. Te is rendbe fogsz jönni, majd meglátod! Most még fáj, de idővel enyhül!