Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Segítség, ebben a helyzetben...

Segítség, ebben a helyzetben mit tegyek? Elakadtam a fegyelmezésben.

Figyelt kérdés

Tegnapi séta során összetalálkoztunk egy nagytestű kutyával mikor meglátta az enyémet rögtön lelapult majd neki rontott az enyémnek szerencsére mindketten pórázon voltak, de nehezen tudtuk visszafogni őket.

Az elején csináltam egy határozott hátraarcot többször is, fojtóval korrigáltam, de muszáj volt elmennünk mellettük mert a másik gazda nehezen tudta megfogni a kutyáját. Mikor egymás mellé értek már nem érdekelte semmi csak ment volna ő is a másiknak, hiába volt grabancrázás, üvöltés nem igazán érdekelte.

Ez volt az első ilyen esetünk és kicsit megijedtem, hogy nem tudom kontrollálni.

Békésen megy el a kapun belüli őrjöngő kutyák mellett, járunk kutyasuliba, eddig még nem támadott meg egy kutyát sem.



2016. júl. 28. 18:44
 1/7 anonim ***** válasza:
82%

Lehet a másik kutya is dominánsan lépett fel és a kutyát erre reagált.

Nálunk ideiglenesben volt egy staffi akinek nagy problémái voltak a többi kutyával.

Kiképzőt hívtunk, én azt tudom ajánlani inkább mint a sulit, mert vannak olyan sulik ahol nem megfelelően oktatnak és inkább a negatív, erőszakosabb oktatást csinálják.

Egyébként nem tudom mekkora kutyus ha több mint 30kg a kutyusod akkor egy mosószeres(tomi, persil stb 3-5l) flakonba rakjál kavicsot és aprót, bár egy sima fél literes flakon is jó, könnyebben viszed magaddal.

Ha tudod észlelni, hogy a kutyát mikor kezd lapulni a füle, hátán feláll a szőr és már feszül akkor megrázod, hogy nem szabad.

Nekünk ez bevállt. De ha szeretnéd privátban megmondom a kiképzőnk nevét és facebbokon megtudod találni. Szívesen segít, kifejezetten ért az ilyenhez és nagyon jó tanácsokat ad. De legyél határozott és ne féljél.

2016. júl. 28. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Gyakorlatilag megtámadták, ráadásul egy nagyobb. Nyugodt magabiztosságot nem igen várhatsz tőle. Elmenekülni nem tudott, pedig azt megtette volna, ha jól értem, ha a másik irányba hagyjátok el a helyet, nem lett volna gond, de meg kellett közelíteni egy acsargó támadót. Persze, hogy visszatámad. Védi az életét. Valószínűleg sem ő, sem te nem vagy annyira magabiztos, hogy erőt sugározzatok, így védekezett.
2016. júl. 28. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
50%

A másik kutya támadóan lepett fel, akkor teljesen oké az, hogy megvédi saját magat a kutyád, nyilván nem ugy, hogy nekimegy és szetharapja, stb...

De ha nem tud teljesen nyugodtan elsétálni mellette, mintha ott se lenne, azzal nincs baj

2016. júl. 28. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Kérdezd meg a kutyasuliban, hogy mit tegyél. Hiszen azért jársz oda, hogy ezekben segítsenek, nem? :)
2016. júl. 28. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a gyors válaszokat.

Értem én védeni próbálta magát és igen én sem voltam a helyzet magaslatán de valamilyen módszert akkor is találnom kell. Nekem is nagytestű kutyám van és nagyon nem örülnék neki ha önállóan döntene arról, ha vele vagyok mikor támadjon, egyedül még a macskákkal ez a helyzet ott sem tudom letiltani.

A flakont lehet megfogadom.

Kedves utolsó válaszoló a kutyasuliban most nyári szünet van azért nem ott kérdeztem, bármikor lehet az iskolavezetőt hívni de mivel most nyaral nem szívesen zargatom.

Neki is jár a pihenés :)

2016. júl. 29. 08:48
 6/7 anonim ***** válasza:

Ha nagyon eldurran az agya ilyenkor, akkor rövid póráz, fejét kicsit magasabbra tartod a nyakörvvel (peckes tartásban könnyebben tovább tudod vezetni, de NEM fojtani kell) és elmentek a másik kutya mellett és mikor már túlmentetek rajtuk, AKKOR, OTT szidod le.


Ha nagyon fel van pörögve és eldurrant az agya, akkor ilyenkor odébb kell egy kicsit vinni, akkor könnyebben kijön ebből az állapotból (főleg, ha a másik kutya tovább őrjöng közben).


Szidás meg ne verés vagy rángatás legyen, pláne ne grabancrázás...Sokkal hatásosabb, ha szembeállsz, szembesétálsz vele és közben komolyan, mély hanglejtéssel szidod le.


Én amúgy se vagyok híve a fojtónak (kivéve, ha 35-40 kilós kutyáról van szó), szerintem sokkal hatásosabb/biztonságosabb egy sima nyakörvben rendre utasítani egy kutyát. Ha meg könnyen kihúzza a fejét egy nyakörvből (agárfeje van), akkor meg jóval szélesebbet kell ráadni, nem ezeket a 2cm-es bolti vackokat....


Megtaníthatod neki amúgy a "HAGYD" parancsot is, extra jó jutalom járjon érte és ilyen esetekben még jól jöhet, ha ennyire fel tud pörögni a kutyád.

2016. júl. 29. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Ja, látom nagytestű. Mindegy, azért tennék egy próbát sima nyakörvben is. :)
2016. júl. 29. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!