Lebénult tacskó esélyei?
Kb. április 5. vagy 6. körül lebénult. De még 4-én elvittük orvoshoz, mert 3-án nehezen mozgott. De akkor még tudott járni. Az orvos csinált röntgen felvételt. Ki volt kopva valahol hátul 2 csigolya között a porc. Kapott injekciókat, vitamint. Azt mondta, hogy rendbe kell jönnie. De 5-én reggel már nagyon nehezen járt és délre már csak húzta a hátsó lábait. Azután hortuk orvoshoz kapott szteroidokat, fájdalom csillapitót, gyulladáscsökkentőt. Azt mondta, hogy a műtét jelenthet csak végleges megoldást, de az meg nagyon drága. Végül nem műtettük meg. Utána még párszor elvittük szteroid injekciókra. Talán 4-et kapott és utána azt mondta az orvos, hogy felesleges. Akkor egyáltalán nem tudta mozgatni a lábait, vizelni se tud és széklet is akkor jött amikor. Azóta orvosnál nem voltunk vele.
De pár napja már a lábait fel tudja emelni. Ráállni nem tud és nem is látszik, hogy akarna. És a székletet úgy vissza tudja tartani, hogy a helyére nem piszkít be. Csak akkor ha kitesszük.
De az a legnagyobb gond, hogy a lábain a bőr a farkán és a herezacskójan kikopott ahogy csúszik. Nem engedem neki, hogy nagyon sokat menjen emiatt. Csináltunk neki kerekesszéket és abban szok valamennyit sétálni, de nem nagyon akar benne.
Mit kezdjek vele? Mi lenne a legjobb megoldás?
"( utolso vagyok : az a "valami", az az altatas dija. tudom, mert nem reg ivartalanitottuk a kutyat, es a mutet dijank fele az altatasbol allt)"
Lehet, hogy az altatás is benne van, de azt mondta, hogy valamiféle nagyon részletes röntgen. Mivel a rendelőjükben ami van röntgen nem mutat valamit. És ezért el kell őt vinni valahova. Ezt mondta.
lehetseges h a rontgen. 2 honapja a francia bulldog kutyank volt ugy, mint a te kutyad most. egyik reggelre lebenultak a hatso labai. rontgen, injekciok, gyogyszer, tornaztatas utan rendbejott 2 nap alatt , pedig mar a mutetre keszultunk. ( ami nem lett volna olcso, mert mi is kulfoldon elunk), es fontolgattuk, mi legyen a sorsa. ( megmondta az orvos, hogy nem 100, hogy mutet utan tud majd jarni egyaltalan). csodaval hataros modon felepult, kiderult, hogy amit servnek hittek, az szerencsere csak egy becsipodott szalag volt a gerincenel. remelem a te kutyad is jobban lesz!!!
ha van ra modotok, akkor vigyetek el mo-ra, ott szerintem olcsobb.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!