Ugye boldog lehet még süketen és vakon is?

A mi (tk-s, elvileg szűrt meg minden:S) kutyánk egy éves korára teljesen, műthetetlenül megvakult. Szerencsére teljesen jól elvolt vele, pedig költöztünk is vele, meg párszor kutyapanzióban is voltunk. 12 évig volt velünk:)

Nyilván rosszabb, hogy két érzékszerve is kiesik, de ezek szerint azért még nem teljesen.

Tényleg érezni fogod, mikor kell elfogadni, hogy nincs tovább.

Egy idős kutya sokkal több odafigyelést és támogatást igényel, mint egy fiatalabb, de szerintem sem ok ez arra, hogy megszabaduljunk tőlük. El sem tudom képzelni, hogy azért szabaduljak meg az általam szeretett állattól, mert az megöregedett. Amikor magamhoz vettem, akkor vállaltam azt is, hogy kölyökkorában pisit/kakit takarítok utána, idős korában pedig támogatom és segítem. Ez szerintem így fair.

Adj meg neki mindent, amire szüksége van és ha ennyire lelkiismeretes és figyelmes gazdi vagy, akkor úgyis látni fogod, hogy mikor jött el az a pillanat, amikor a létezés már teher a kutyád számára. Addig ne aggódj ezen, élvezz minden pillanatot, amit vele tölthetsz.

Persze, hogy lehet boldog! A kutyáknak a látás és a hallás másodlagos, a legfontosabb érzékszervük az orruk.

Nektek viszont alkalmazkodni kell pár dologban, a táp beáztatásától kezdve a megszokott sétaútvonalakig.

Ne hagyjatok elő szokatlan tárgyakat, ne változtassátok túl sűrűn a bútorok elrendezését.

Neked kell figyelned helyette séta közben a veszélyekre. Ilyen esetben nem tartanám hülyeségnek a hosszú pórázt vagy akár a flexit, így biztonságosan tudnád sétáltatni és messziről is jelezni tudnál neki, ha valami gond van.

Keress neki hasonló kaliberű, jámbor kutyabarátot, akivel játszhat a maga kisöreges módján. 11 éves még egyáltalán nem öreg, hacsak nem nagy testű, még vígan elélhet 5-6 évig, ez alatt az idő alatt is foglalkoztatni kell, klikkerezni vele, tanítgatni, mert az idős kutyák, akár az idős emberek, hajlamosak a szenilitásra.

Játsszatok vele keresős játékokat, ahol a szimatát kell használnia!

Idős keverék kutyánk 13 év körül volt, mikor szinte teljesen megvakult, a lakás homályában semmit nem látott. Beköltözött a konyhába (addig udvari kutya volt), ott töltötte a maga csendes, békés kis életét. Néha eltévedt szegény a lakásban, ha pl. bekeveredett a széklábak közé és nem talált ki, de odafigyeltünk rá, és az udvaron a maga kis ösvényein biztonsággal közlekedett élete végéig. Vidám volt, viháncolt, ha jött valaki, néha nekibuzdult és a többi kutyával is játszott kicsit, de általában csak elégedett volt, hogy velünk lehet. Fel sem merült, hogy csak azért elaltassuk, mert nem lát és rosszul hall.

Az egyetlen dolog ami traumát okozhat neki, az az, ha megérzi rajtad az aggodalmad!!!

Magasról leszarja a hiányosságait, nagyrészt amúgy is szaglás alapján tájékozódik, meg az állatok amúgy se úgy fogják fel a fogyatékosságokat mint az ember, nem érdekli őket, nem sajnáltatják se magukat, se a társaik nem sajnálják, és így érzik jól magukat!

Mármint nem a fogyatékosan, hanem hogy nincs körülöttük negatív hozzáállás.

Jobban kell segíteni, előzékenynek, megértőnek kell lenni, de kb mint egy ápoló. Az se sajnálkozik, mert az csak árt. Optimistán, jókedvűen, együttműködően kell hozzáállni, ez a legjobb mentalitás.

De azért remélem átjött a válaszomból, hogy a kutya szempontjából az aggódás is egy negatív reakció, amit viselkedés zavarokkal tükrözhet vissza, amitől még jobban fogsz aggódni, amit még nehezebben fog pszichésen feldolgozni....

Csak segíteni akartam, nem azért válaszoltam, hogy legyen mibe belekötni.

Nekem a csivavám volt utolsó éveiben vak és süket, mint az ágyú. Az orra segítségével tökéletesen kiismerte magát mindenhol, lakáson belül tök magabiztosan közlekedett. Én minden reggel ébredés után kicsit átmasszíroztam, tápot már nem kapott, én főztem neki húsos rizst egy kis zöldséggel.

Egy öreg kutya tényleg sokkal több támogatást igényel cserébe viszont már nagyon nyugisak, nem törnek borsot az orrod alá :) Én nagyon szeretem az öreg kutyákat :)