Miért csinálja ezt buszozáskor?
5 éves ivartalan, kistestű, keverék kan. Imádja a buszokat, legalább is én úgy látom. Az utcán ha busz jön, le sem veszi a szemét róla, ha éppen buszmegálló mellett megyünk el, fel akar szállni a nyitott buszajtón, volt, hogy zebrán is képes volt megállni, mert épp egy busz előtt mentünk át, és neki azt látnia kellett.
Városban lakunk, el szoktam vinni pár hetente busszal, falura a kutyát. Olyankor amint odaérünk a buszvégállomásra, és meglátja az első buszt, elkezdi felspannolni magát, remegni kezd (amire rendre megkapom a körülöttünk lévőtől, hogy jajj, szegény, hogy fázik), majd mikor felszállunk, végig nyűszíti az utat. Nem hangosan, nem idegesítően, inkább olyan "csak, hogy csináljak valamit" módon. Előfordul, hogy csendben is van, de ez a ritkább. Hazafelé már nem csinálja olyan sűrűn, olyankor fáradtabb, de a probléma nem szűnik meg teljesen, és a remegés is megmarad, csak visszafogottabban felszállás után.
Jól gondolom, hogy az izgatottság miatt van ez? Kocsiban is csinálja, de ott nem mindig. Érdemes megpróbálni erről leszoktatni? És ha igen, hogyan?
Alapvetően nem idegesítő, szerintem a buszon az emberek nem is hallják az egész procedúrát, csak hangosabb részleteket.
Felpörgeti magát a busztól, ezt jól látod. Nem lehet félelem, hiszen akkor hat ember kéne, hogy felhúzzátok a buszra (láttam már ilyet, egy kis keverék úgy ordított az ajtóban, mint akit nyúznak...). :D
Ő ilyen, ez turbózza fel az agyát. Az enyém a bicajosokat bámulja kigúvadt szemekkel, de sose kergeti őket vagy megy utánuk. Egyszerűen tetszik neki, nyüszög és örül, hogy láthat egy biciklist. :D
Egy ismerősnek van kis yorki és az amikor kocsival viszik, szintén elkezd remegni.
Én is azt hittem, hogy fázik, mondtam a gazdinak vegyük fel, de a gazdája mondta, hogy nem, hanem ilyenkor ideges és felpörgeti magát. Azért felvettük, de akkor se hagyta abba a remegést.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!