Szeretnék még egy német juhászkutyát a mostani mellé de nem tudom időm hogy engedi. Mennyivel több időt kell fordítani kettő kutyára mint egyre?
Nem én pontoztam le, de nekem ellenvéleményem van, tapasztalaton alapuló. Nekem két skót juhászkutyám van egyébként. A tapasztalatom alapján ugye az ápolásukkal kapcsolatos dolgok dupla idő. Sétálni egyszerre sétálnak, ez valóban nem jelent több időráfordítást, de viszont vannak eltérő igényeik, például az egyikük kifejezetten nyüzsgő, a másik meg lustizósabb típus, máshogy tanulnak, ezért célszerű sokat foglalkoznom velük külön-külön, bár szoktunk közösen is gyakorolni. Játszani is külön-külön IS szoktunk és kell is, mert ha pl. egyszerre dobálok a kettőnek labdát, az egyik mindig elszedi a másiktól, a másik meg később nem akar már utána se menni, sőt olyan is volt, hogy összekaptak a játékon (a domináns ledorongolta az alárendeltet).
Múlik azon, hogy mennyire hasonló karakterű két kutyáról van szó, de nézetem szerint az esetek többségében mindenképpen célszerű külön-külön is foglalkozni velük. Ha nem vagy biztos, hogy erre tudsz elég időt szánni, akkor nem javasolnám, hogy bevállalj még egy kutyát. Persze vannak, akik szerint "kettő is elvan a kert végében", de nem hinném, hogy ez lenne az ideális nézőpont.
Plusz: két kutya az már falka, falkaként is viselkednek, pl. ha más kutyákkal találkoznak és vita támad. Két kutyát nehezebb egyszerre kontrollálni, főleg amíg nem tökéletesen képzett mindkettő. Még ha csak arról is van szó, hogy szemmel tartod őket séta során, kétfelé kell figyelned. Ezeket a dolgokat is gondold át, hogy meg tudsz-e birkózni velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!