Aki hozott már ki kutyát menhelyről? Nektek simán ment?

Nem nagyon lesz más választásod, mint hazudni. Én is 12 órás műszakban dolgozom, a férjem is, és erre még rámegy kb 1-1,5 óra utazás oda-vissza. Ez heti 3-4 napon. Viszont ennek ellenére minden nap sétál a kutya, szabadnapokon pedig mindenhova velünk tart, ha a szállás engedi nyaralni is velünk jön. Ha épp olyan a beosztásom akkor pedig kutyasuliba is el tudunk járni.

Nem panaszkodik a lelkem, és a kötődéssel sincsenek gondjaink.

Van aki a gazdát nézi és, hogy a kutya milyen helyre kerül, van aki pedig csak egy sablon papírt, mint a dolgozatban ahol ha az egyik oldalon több az X, mint a táblázatban megengedett, akkor megbuktál.

Én ezért hoztam sintértelepről kutyát. Igaz, az eléggé lutri, mert nem ismerik olyan szintem a kutyák viselkedését, természetét, mint egy jobb menhelyen. Többnyire semmit nem tudnak róluk mondani. Enyémmel is voltak problémák amiket akkor még nem mutatott, de hát ez van, ha az ember ilyen helyről hoz kutyá :D Azóta megoldottuk, sokat gyakoroltunk és most már szinte mintakutya.

Szóval a sintértelep egy jó alternatíva lehet, csak többször körbe kell menni és megfigyelni, melyik kutya mennyire izgága, mekkora az önbizalma és te mire vagy hajlandó/képes. Ha egy mindentől remegő, lelkileg összetört boxerhez tudod, hogy úgyse lenne türelmed akkor nyilván nem őt hozod el, de igazából annyi kutya van az ilyen helyeken hogy bőven lesznek jelöltek akikből lehet válogatni :)

Nekünk (anyámnak) simán ment. Túl simán... Bementünk, rámutattunk a kutyára, pár papír, adomány oszt csá. Na de közben azt az undorodott, utálatos fejet amit vágtak... Mintha kiskutyagyilkosok lennénk legalábbis. Ugyanazt tapasztaltam másik neves menhelyen is, pedig ott csak látogatók voltunk...

Nem is lesz soha menhelyről kutyám, az biztos. Nekem aztán semmi szükségem, hogy nyaljak nekik, megváltoztassam az elveim, meg úgy kezeljenek mint valami állatkínzót amíg be nem bizonyítom az ellenkezőjét hason csúszva.

Egy normális menhely sem ad oda kutyát csak úgy senkinek. Amikor leszedik a kutyát a 1,5 méteres láncról a vashordó vagy összetámasztott raklap mellől, és rehabilitálják testileg lelkileg, akkor komoly felelősséget vállalnak érte. Például, hogy nem fogják hagyni, hogy hasonló helyre kerülhessen esetleg vissza. Ezt írod le az életetekről:

"Reggel elmegyünk dolgozni, du/este hazajövünk, a hétvégéken pedig csinálunk valami programot, amibe a kutya vagy belefér vagy nem."

Ez alapján én sem adnék nektek kutyát (lehet lepontozni). Sőt, nem is igazán értem, mi a fenéért kell a kutya. Csak mert kertes házban lesz? Foglalkozni gyakorlatilag nem foglalkoznál vele, mint írod, még hétvégén sem biztos, hogy szakítanál rá időt. Őszintén szólva a láncot kivéve nem sok különbséget látok az általad leírt élet és a között, amit te biztosítanál neki.

Szerettem volna egy nj. szuka kutyàt kihozni a fajtamentéstől. Korom fekete volt, gyönyörű. ( fekete kutyàk valamié sokkal nehezebben talàlnak gazdàra )

Dolgozni jàrtam volna vele, mert a 11 éves kutyàm màr elfàradt. Kitalàltàk,hogy vigyem el piripócsra az öreget, de ha nem fognak kijönni a szukàval akkor nem adjàk......

Így sajnos lemondtam ròla, de lehet a sors akarta így. Bementem a fővàrosi ebtelepre, kihoztam egy gyönyörű nj. rajzos szukàt.

Borzasztó tanulékony és arany lelke van. Két hét kellett hogy az öreggel összeszokjon, ugyanis egy sàrkàny lakozik benne ha kutyàt làt.

Két hónap alatt vizsgàzott le, most meg rohanok, mert megyek vele kiàllítàsra.