Ha egyedül vagyok a kutyákkal, megijedek tőlük, mit csináljak? (többi lennt)
Próbálj meg uralkodni magadon. Ők csak játszanak, ráadásul egymással. Feléd semmilyen agressziót nem mutatnak. Nem fognak a bokádba kapni, miért is tennék? Amíg magabiztosnak látszol, addig úgy is fognak kezelni.
Menekülni pedig mindenféle kutya elől TILOS! Ha véletlenül az úton össze is találkoznál egy hamis, agresszív kutyával, annak se szabad hátat forsítani, pláne menejülni előle, mert ezzel garantálod, hogy utánad ered, esetleg meg is támadhat, mert zsákmánynak tekint.
Szedd össze magadat, minden erődet, és ne menekülj soha egyetlen kutya elől se. Nem fog egyik pillanatról a másikra menni, de menni fog. Ott van pl a barátnőm: gyerekkora óta kutyafóbiás volt, az se tudta, mihez kezdjen velük, és nagyon félt, mert egyszer megharapták. 4 éve ismeri a kutyámat, rajta keresztül ismerte meg ezt az állatfajt közelebbről. benne már abszolút megbízik, imádják egymást, és a kutyámnak köszönhetően megismerte a kutyák nyelvét. ma már megérti őket, nem menekül előlük, sőt: mer hozzájuk közeledni is, felvenni velük a kapcsolatot. Egyetlen kutya se harapta meg vagy támadta meg azóta, ő pedig egyre magabiztosabb, és egyre jobban élvezi idegen kutyák társaságát is. Már nem rezzen össze, ha közelebb jön egy kutya, és nem fél attól, hogy nekitámadnak.
Szóval lehetséges. Csak ne szaladj el, és bízz egy kicsit magadban, na meg a kutyákban! :-)
Nem játszanak, hanem féltékenyek egymásra. Egymást akarják elzavarni , hogy csak "vele" foglalkozz!
"Egy tenyésztő"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!