Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ettől rossz gazdik vagyunk?

Ettől rossz gazdik vagyunk?

Figyelt kérdés

Van egy fiatal, 1 éves kan kutyánk. Ő az első kutyusunk, 10 hetes korában hoztuk haza a párommal, azóta próbáljuk nevelni, tanítani, idomítani. Sose volt még előtte kutyám, de rengeteget foglalkoztam vele és igyekeztem utánajárni mindennek, ami csak fontos lehet. Persze, tudom, hogy első kutyás gazdi révén nem lehet akkora gyakorlatom és tapasztalatom, mint azoknak a kutyatartóknak, akik több éve vagy akár évtizede kutyáznak, de nagyon igyekeztem jó gazdi lenni. Rendszeresen vittük orvoshoz, kapott féreghajtót, prémium táppal etetjük, naponta többször mentünk vele sétálni, kutyafuttatóra jártunk, hogy ismerkedhessen, barátkozhasson és szocializálódhasson más kutyákkal is. Olyan kis vidám, jólelkű, lelkes kutyus, annyira tud örülni nekünk és tényleg nagyon szeretem. De sajnos 1 év alatt sem sikerült megtanulnia a szobatisztaságot a rendszeres etetések és mindennapos séták mellett sem és egyszerűen belefáradtam, hogy minden áldott napomat azzal kezdem, hogy kutyagumit pucolok a fürdőszoba padlójáról és minden napot ugyanezzel is fejezek be. Próbáltunk már mindent, dicsértük és jutalmaztuk, ha kint végezte el a dolgát, leszidtuk, ha idebent piszkított és rajtakaptuk közben, ráadásul sose használtunk kutyapelenkát, mert nem akartuk vele összezavarni, azonban mégse jutottunk egyről a kettőre. A kutyának hála most már az amúgy 100%-ig szobatiszta cicám is rendre elfelejti, mire való a macskaalom, mert 1 éve csak azt látja, hogy a kutyának is szabad, úgyhogy szép lassan átvette tőle ezt a rossz szokást és azóta ő is nagyon változékony, ami a szobatisztaságot illeti.


Azt hittem, menni fog a kutyanevelés, ha más is meg tudja tanítani a kutyájának, akkor én is, de úgy tűnik, tévedtem. Persze, ez nem az ő hibája, biztos, hogy én rontottam el vele valamit, talán nem vagyok vele egyértelmű, nem tudom... mindenesetre ez nem állapot, hogy a kutya oda kakil, ahová akar, utána meg vágja a szégyenkezős, bűnbánó fejeket, mikor megdorgálom érte, és azt hiszi, ez ennyivel el is van intézve a dolog, legközelebb is nyugodtan bepiszkíthat, legfeljebb a gazdi morog érte egy kicsit, de majd abbahagyja, ha lesunyom a fülemet és úgy teszek, mint aki megbánta.


Ezt nem lehet bírni. Az egész lakás úszik a kutyapis-szagban, hiába mosok fel minden nap többször is, már sajnos bevették a falak is... én pedig belefáradtam, hogy próbálkozom. Ezért megbeszéltük a párommal, hogyan tovább és arra jutottunk, hogy a kutya tavasszal szépen kiköltözik az udvarra. Eddig benti kutya volt, de lassan úgyis jön a jó idő, már most elkezdtük őt kiszoktatni. Nap közben, ha itthon vagyunk, bejöhet hozzánk, mert ha mi is itt vagyunk, nem piszkít be. De amint kitesszük a lábunkat a házból, azonnal bepisil és bekakil. Még akkor is, ha közvetlenül előtte már elvégezte a dolgát odakint, mert épp akkor jöttünk haza vele a sétából.

Szóval úgy döntöttünk, ha mi elmegyünk otthonról, a kutya is szépen kimegy az udvarra és kész. Éjszaka is kint alszik, ha nincs túl nagy hideg odakint. Van kuckója, egy jó kis fedett hely, ahová kivittünk neki egy meleg párnát is fekhelynek, szóval nem csak úgy a semmire tettük ki a házból. Egyelőre csak egyszer-kétszer alszik kint, fokozatosan próbáljuk ránevelni az új rendszerre. De tavasztól végleg ki szeretnénk szoktatni.


Szerintetek ettől rossz gazdik vagyunk? :(

Bűntudatom van, hogy 1 év alatt sem értünk el vele sikert, és ez rajta csattan valamilyen szinten, de nem lehet így élni, hogy minden reggel a kutyakakit kell kerülgetni és nem győzök már ennyit takarítani.


Egyébként fajtájából adódóan nagy, tömött bundája van, és egy közepes testű kutyusról van szó. Máskülönben sokat van bent velünk, csak akkor tesszük ki, ha el kell mennünk itthonról, meg amióta enyhébb idők vannak, azóta néha éjszakára.



2015. febr. 21. 10:14
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
100%

Utolsóval értek egyet én is. Ez nem véletlen, hogy bepiszkít, ahogy kiteszitek a lábatokat. Nem szobatisztasági probléma.

Ettől függetlenül nem vagytok rossz gazdik! Kimondottan szeparációs szorongás oldására kellene megpróbálnotok szakembert keresni, aki segíteni tud benne, hogy mit csináljatok.

Ettől függetlenül, ha a bundája megengedi, ki lehet szoktatni természetesen a kertbe is, gondolom attól ugyanúgy fogtok vele foglalkozni.

2015. febr. 21. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!