Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ettől rossz gazdik vagyunk?

Ettől rossz gazdik vagyunk?

Figyelt kérdés

Van egy fiatal, 1 éves kan kutyánk. Ő az első kutyusunk, 10 hetes korában hoztuk haza a párommal, azóta próbáljuk nevelni, tanítani, idomítani. Sose volt még előtte kutyám, de rengeteget foglalkoztam vele és igyekeztem utánajárni mindennek, ami csak fontos lehet. Persze, tudom, hogy első kutyás gazdi révén nem lehet akkora gyakorlatom és tapasztalatom, mint azoknak a kutyatartóknak, akik több éve vagy akár évtizede kutyáznak, de nagyon igyekeztem jó gazdi lenni. Rendszeresen vittük orvoshoz, kapott féreghajtót, prémium táppal etetjük, naponta többször mentünk vele sétálni, kutyafuttatóra jártunk, hogy ismerkedhessen, barátkozhasson és szocializálódhasson más kutyákkal is. Olyan kis vidám, jólelkű, lelkes kutyus, annyira tud örülni nekünk és tényleg nagyon szeretem. De sajnos 1 év alatt sem sikerült megtanulnia a szobatisztaságot a rendszeres etetések és mindennapos séták mellett sem és egyszerűen belefáradtam, hogy minden áldott napomat azzal kezdem, hogy kutyagumit pucolok a fürdőszoba padlójáról és minden napot ugyanezzel is fejezek be. Próbáltunk már mindent, dicsértük és jutalmaztuk, ha kint végezte el a dolgát, leszidtuk, ha idebent piszkított és rajtakaptuk közben, ráadásul sose használtunk kutyapelenkát, mert nem akartuk vele összezavarni, azonban mégse jutottunk egyről a kettőre. A kutyának hála most már az amúgy 100%-ig szobatiszta cicám is rendre elfelejti, mire való a macskaalom, mert 1 éve csak azt látja, hogy a kutyának is szabad, úgyhogy szép lassan átvette tőle ezt a rossz szokást és azóta ő is nagyon változékony, ami a szobatisztaságot illeti.


Azt hittem, menni fog a kutyanevelés, ha más is meg tudja tanítani a kutyájának, akkor én is, de úgy tűnik, tévedtem. Persze, ez nem az ő hibája, biztos, hogy én rontottam el vele valamit, talán nem vagyok vele egyértelmű, nem tudom... mindenesetre ez nem állapot, hogy a kutya oda kakil, ahová akar, utána meg vágja a szégyenkezős, bűnbánó fejeket, mikor megdorgálom érte, és azt hiszi, ez ennyivel el is van intézve a dolog, legközelebb is nyugodtan bepiszkíthat, legfeljebb a gazdi morog érte egy kicsit, de majd abbahagyja, ha lesunyom a fülemet és úgy teszek, mint aki megbánta.


Ezt nem lehet bírni. Az egész lakás úszik a kutyapis-szagban, hiába mosok fel minden nap többször is, már sajnos bevették a falak is... én pedig belefáradtam, hogy próbálkozom. Ezért megbeszéltük a párommal, hogyan tovább és arra jutottunk, hogy a kutya tavasszal szépen kiköltözik az udvarra. Eddig benti kutya volt, de lassan úgyis jön a jó idő, már most elkezdtük őt kiszoktatni. Nap közben, ha itthon vagyunk, bejöhet hozzánk, mert ha mi is itt vagyunk, nem piszkít be. De amint kitesszük a lábunkat a házból, azonnal bepisil és bekakil. Még akkor is, ha közvetlenül előtte már elvégezte a dolgát odakint, mert épp akkor jöttünk haza vele a sétából.

Szóval úgy döntöttünk, ha mi elmegyünk otthonról, a kutya is szépen kimegy az udvarra és kész. Éjszaka is kint alszik, ha nincs túl nagy hideg odakint. Van kuckója, egy jó kis fedett hely, ahová kivittünk neki egy meleg párnát is fekhelynek, szóval nem csak úgy a semmire tettük ki a házból. Egyelőre csak egyszer-kétszer alszik kint, fokozatosan próbáljuk ránevelni az új rendszerre. De tavasztól végleg ki szeretnénk szoktatni.


Szerintetek ettől rossz gazdik vagyunk? :(

Bűntudatom van, hogy 1 év alatt sem értünk el vele sikert, és ez rajta csattan valamilyen szinten, de nem lehet így élni, hogy minden reggel a kutyakakit kell kerülgetni és nem győzök már ennyit takarítani.


Egyébként fajtájából adódóan nagy, tömött bundája van, és egy közepes testű kutyusról van szó. Máskülönben sokat van bent velünk, csak akkor tesszük ki, ha el kell mennünk itthonról, meg amióta enyhébb idők vannak, azóta néha éjszakára.



2015. febr. 21. 10:14
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Miért lennétek rossz gazdák?Szerintem az a normális, ha a kutya kint van, ha van kertetek...Jobban is fogja érezni magát szerintem, mert több helye lesz szaladgálni, nem érzi majd magát olyan egyedül, mint odabent, bezárva egyedül...Egyébként is, a házatokban lévő állapotokat szerintem kevesen bírnák elviselni, tényleg változtatnotok kell...
2015. febr. 21. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Saját tapasztalatomból kiindulva,eddig egy német juhászom volt most egy törpe schnauzer.

Imádtam/imádom őket,de be a lakásba csak nagyon ritkán jöhetnek,a schnauzer is pici kora óta kint van.

Mikor télen meg kellett nyírni,akkor persze bent volt,de mivel megszokta kintlétet jelzett magától ha ki akar menni.

Véleményem szerint ha van udvar,akkor a kutya oda való,ha nincs akkor kérném egy kiképző tanácsát.

Ui.:szerintem ne érezd rosszul magad.

2015. febr. 21. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
A miénk is egy ideig bent volt a lakásban kiskorában, persze ő sem volt szobatiszta, mindent meg akart jelölni, iszonyat volt. :) Később kiköltözött az udvarra, de nagy hidegekben beengedjük éjszakára, viszont csak az előszobába (van ott kosara). Mióta nem mászkálhat egyedül a lakásban, csak azon a pár m2-en, a saját "orra alá" nem piszkít. Milyen érdekes, nem? :-D
2015. febr. 21. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Akkor szerintetek sem kéne így a szívemre vennem, hogy kiköltöztettük a kertbe? Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt miatta, mert végső soron én rontottam el, én nem tudtam neki megtanítani, hogy pontosan mit szeretnénk tőle idebent, hogyan kéne viselkednie, ami a szobatisztaságot illeti, és mégis ő issza meg a levét, mert most neki kell az udvaron laknia. De ezt már tényleg nem lehetett így bírni, muszáj volt kitennünk. Ha hideg van, bent maradhat, de egyébként megy szépen kifelé.
2015. febr. 21. 10:28
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Sot csak jot teszel vele neki. Neki a kintlet az igazi, ott kielheti magat. Amugy amit leirtal tipikus szorongasi tunet a kutyanal, mikor elmentek csak akkor piszkit ossze vissza, mert megilyed, hogy egyedul hagyjatok.

Ha kirakjatok az elso idoben lehet, hogy siros lesz es be akar majd keredzkedni, de nem szabad neki hagyni, meg kell tanitani, hogy a hisztivel nem er el semmit.

Azt viszont tanitsatok meg neki, csak akkor ugasson, vonyitson, ha idegent lat, kjulonben a szomszedok eletet is megkeseriti. Nekem pl 3 eve van egy olyan szomszed kutyam ami ejjel-nappal vonyit, olyan szinten mintha utnek-nyuznak, ejszakakat nem alszok tole. Ezt mindenkepp keruljetek el.

2015. febr. 21. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem szeparációs szorongás ez. Hiszen csak akkor csinálja ha nem vagytok otthon. Kiképző segíthet a dolgon.

De nem vagytok rossz gazdák ettől függetlenül.

Főleg ha olyan fajta aminek nem baj,hogy kintre rakjátok pl egy bichont,yorkit,westiet nem raknék ki semmi pénzért.Hiába a jó idő.

2015. febr. 21. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
46%
Hát ne haragudj, de lehet az a probléma, hogy ilyen érzékeny vagy, és a kutya is csak röhög rajtad, azért nem fogad szót... Én azt hittem itt valami nagy dráma lesz, hosszas magyarázkodás után kkiderül, hogy jól elpateroltátok a kutyát, erre kiderült, hogy csak annyi az egész, hogy kiköltözik a kertbe?? És képesek voltatok 1 évet szenvedni mielőtt kiraktátok volna? A kutyák többsége a kertben él, mégsincs semmi bajuk tőle. Mondjuk az elég kemény, ha még kert mellett sem tudtátok szobatisztaságra nevelni, na de azért az ekkora drámázás teljesen felesleges, nem omlott össze a világ.
2015. febr. 21. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 sippara ***** válasza:
54%
Igen, azok vagytok, de nem azért, mert kirakjátok a kertbe, hanem azért, mert egy év szívás alatt sem merült fel, hogy esetleg segítséget kérjetek, ha nektek ilyen marha nyilvánvalóan nem megy a dolog önállóan.
2015. febr. 21. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Milyen segítséget és kitől? Több kutyagazdit és kérdeztem, akik több éve-évtizede kutyáznak már, ők is csak annyit mondtak, hogy gyakran vigyük ki, dicsérjük és jutalmazzuk meg, ha kint végezte el a dolgát, és szidjuk össze, ha odabentre piszkított. Ezen kívül mit tudtak volna még nekünk segíteni? Az oldalon is többször írtam, kértem segítséget ismerőstől is, aki kutyakiképzőnek készül, mindenki azt mondta, hogy idővel majd megtanulja, csak legyünk következetesek, meg hogy azért a szobatisztaságra nevelés nem egy agysebészet. Hát, ezek szerint mégis. Ha leszidom azért, meg bekakil, elszégyelli magát, de ennyivel letudja a dolgot. Egyébként voltunk vele kutyaoviban, de nekünk sajnos drága volt, főleg, mert igazából azon kívül, hogy a kutyusok felügyelet alatt játszottak meg szaladgáltak egymással, nem sok minden történt, ezt meg a futtatón is megteheti, és még pénzbe se kerül.
2015. febr. 21. 13:16
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

"De amint kitesszük a lábunkat a házból, azonnal bepisil és bekakil. Még akkor is, ha közvetlenül előtte már elvégezte a dolgát odakint, mert épp akkor jöttünk haza vele a sétából. "

"azonnal bepisil és bekakil."

"AZONNAL"


Ez nem szobatisztasági probléma. Ez reakció arra, hogy őkelmét otthagyjátok. Szeparációs szorongás. Ami azért alakul ki, mert valami a falkasorrendben nincs rendben. Tehát:

1. Azzal, hogy kiteszitek a kutyát a kertbe csak a tünetet kezeld (nem kell a kutyagumit takarítanod), viszont az alapprobléma nem oldódik meg. Sőt, valószínűleg romlani fog a helyzet.

2. Külső segítség (azaz szakember) kéne. Valószínű valami olyan hiba van, amit ti belülről, saját magatokon észre sem vesztek.

Viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen problémára kértek segítséget: "az egy éves kutyánk még mindig nem szobatiszta" vagy "az egy éves kutyánk azonnal bepiszkít, amint kitesszük a lábunkat a házból." Rögtön más a gyerek fekvése és más tanácsokat is fogtok kapni.

2015. febr. 21. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!