Két vagy több kutyás gazdik! Megbántátok hogy két kutyátok van?

Amíg ez a kutyád nincs megnevelve, addig ne vegyél magad mellé másikat, mert jót egymástól nem fognak tanulni.

Vigyétek el a már meglévőt suliba, ahol megtanuljátok mindketten a helyes viselkedést és nevelést.

Két kutya nem büdös, ha fürdetitek őket 3-4 havonta. Azért ne vegyél magadhoz kutyád, mert az új kutyától várod, hogy a már meglévőt megnevelje!

Nem bántam meg, de csak azért, mert az idős kutyámat már megneveltem, és így ráértem foglalkozni a kicsivel.

Van egy kamasz kutyád, a legrosszabb korszakban. Kihozol mellé egy felnőttet, akit szintén ki tudja, hogy neveltek, illetve a te nevelési stílusodtól, vagy a nem neveléstől pont ugyanúgy felvehet viselkedési problémákat, mint a kicsi. Olyan nincs, hogy hazaviszel egy "kész" kutyát, és az majd elintézi neked a kicsit. Vagy tudsz kutyát nevelni, és akkor lesz egy vagy két jól nevelt kutyád, vagy nem, és akkor lesz egy vagy két nem jól nevelt kutyád. Keress egy jó kutyaiskolát, ahol segítenek neked a nevelésben.

Napi egy óra foglalkozás bőven elég lenne annak a kutyának, ha a foglalkozás alatt nevelést értünk. Sétáltathatjátok, simogathatjátok napi 24 órán át, attól nem lesz jobb.

A második kutyát nem az elsőnek szerezzük be. A menhelyeset főleg nem. A kutya olyan, amilyennek neveled, a tiéd is olyan, amilyennek nevelted. A menhelyen egyrészt nem nevelik a kutyákat, kivéve, ha ideiglenesnél vannak, másrészt a legjobban nevelt kutyát is el lehet cseszni három nap alatt és akkor lesz két neveletlen kutyád.

A kutya egyébként nem büdös. Az emésztéséval, a fogaival, a bűzmirigyével lehetnek problémák, akiktől büdös lehet a kutya. A 20 kilós kinti-benti keverékemet félévente egyszer-kétszer fürdetem, mert a kosz kipereg a szőréből (és még ágyban is alszik, mégsem fulladok meg a szagától, mert nincs neki).

A másik, hogy aki eleve húzódzkodik attól, hogy jaj, két háromkilós kutyát kell etetni és kétszer annyiba kerül majd az oltás, az ne vegyen magához kutyát, mert ha műteni kell valamivel, az alsóhangon lesz 40-50 ezer.

Abban igazuk van az előttem hozzászólóknak, hogy amíg ennyi gond van a jelenlegi kiskutyáddal, ha odavinnél még egy másik (vélhetően ugyebár szintúgy nevelésre szoruló) kutyát, csak tetéznéd a bajt. Előbb jöjjetek bele jobban a kutyanevelésbe, szép dolog, hogy ennyit foglalkozol/foglalkoztok a kutyussal, de a séták és a simogatás, meg a játék ,,csak" az energiáit vezeti le és a hozzátok fűződő kapcsolatát erősíti, jól neveltebb attól még nem lesz. Ha már sikerült minden felmerült problémát megoldani a mostani kiskutyával, akkor vállaljátok a következőt.

Az viszont tény, hogy két (vagy több) együtt tartott kutya nem szokott közömbös lenni egymás számára. Nekem három kutyám van, de mivel a kicsit többnyire a házban tartom, most csak a két kinti kutyám példáját hoznám fel : már jó pár év eltelt azóta, hogy az akkor három éves keverékem mellől az idős közép-ázsiánk elpusztult. Évekig egyedül volt, látszólag jól viselte, sokat foglalkoztam vele, a hatalmas kert ellenére is szinte minden nap sétáltunk a közeli erdőkön-mezőkön, tanultunk, játszottunk, egyszóval minden foglalkozást megkapott, amit csak egy kertben tartott kutya kaphat. Hat éves lehetett már, mikor egy barátnőm kiskutyát akart magának a menhelyről, így én is elkísértem, hogy asszisztáljak neki a megfelelő kis csahos kiválasztásában. Persze, új kutya szóba sem jöhetett szüleimnél, különben is törzskönyvezettet terveztem már rég, tehát így nem csak családom, de én is úgy voltam vele, ha egyszer megengednének még egy kutyát, azzal biztosan nem venném el a rég áhított szerelemfajtámtól a helyet egy menhelyivel (holott a szóban forgó, akkor egyedül tartott kutyám is mentett volt, akárcsak a valamikori ázsiánk). És ekkor jött az a bizonyos sors keze, a menhelyen megláttam egyik imádott fajtám egy csodás képviselőjét egy kis kennelben sínylődni...Bár fele akkorára nőtt csak, mint egy valódi kuvasz, mégis mindenében az volt. Akkor tudtam, éreztem, hogy ezt a kutyát, ezt a határtalanul szabadságszerető, térigényes fajtát nem hagyhatom egy pár m2-es kennelben szenvedni...És nem mellesleg ő volt az egyetlen, akit már annyira megtört a sok éves rabsága (évek óta bent volt!) , hogy már fel sem nézett, szólíthattam a nevén, fütyültem, cuppogtam neki, pillantásra sem méltatott. Hazaérve elkezdődött szüleim puhítása, s bár pár hét elteltével már elkezdtek egyezkedni, a végleges döntés az maradt, hogy tegyek le róla, hiszen ki tudja, hogy jönne ki a másik kutyánkkal, na meg végtére is csak egy ismeretlen előéletű kuvasz keverék, itt meg kisgyerekek vannak, hogy hoznám ide - ők is ismerték az összes buta tanyasi pletykát a kuvasz megbolondulásáról és társairól, hiába is bizonygattam az ellenkezőjét. Időközben a barátnőm valamiért újra visszament a menhelyre, akkor már meg nem mondom, miért, én pedig sofőrként vele tartottam és odaérve ismét a kuvaszkánál kötöttem ki...Ekkor már odajött a rácshoz és szomorúan bámult kifelé. Akkor még, utoljára otthagytam, de a következő körön, alig egy héttel később szüleim tudta nélkül érte mentem és elhoztam. Első utam persze az állatorvoshoz vezetett egy általános kivizsgálásra, na és persze, mivel a drágám ugyan az anyósülésen ült mellettem, de a bolhák csak úgy pattogtak átfelé :)) És miután mindent rendben találtak nála, irány haza... Ekkora sikere hazavitt kutyának még nem volt, mint ennek az akkor még igencsak koszos, bolhás, loncsos, fehér helyett szürkés törpejegesmedvének. A mamám épp felfelé jött a pincéből, mikor meglátta, hogy ott várom a kutyával...Holott mindig ő ellenezte leginkább az új jószágot (őt nagyon megviselte, ha megbetegedett vagy elpusztult egy, ezért nem akart a kiskutyája után újat, ehhez képest csak nem így lett idővel), mikor meglátta, csak annyit mondott hirtelen döbbenetében : ,,Istenem, de gyönyörű". Anyukám ugyanez, mindenki odáig volt tőle, leszámítva a másik kutyámat, aki addigra már belejött az egyedüllétbe és abba, hogy a teljes portát egyedül ő uralhatja. Megtűrni megtűrte, szépen elvoltak egymás mellett, de bizony hosszú hónapok elteltével kezdtek csak igazán barátok lenni.

Először csak az tűnt fel, hogy a kertben mindig követik egymást, ahol az egyik kutya volt, biztos, hogy a másikat is ott találtam ; és persze a munkájukat, a terület védelmét is együtt látták el, de az igazi barátságra még várni kellett. Bő egy év is eltelt már, mikor egyszer csak furcsa hangok ütötték meg a fülemet : ijedten pattantam fel, mert azt hittem, marakodnak. Kinézve az ablakon viszont olyat láttam, amilyenről álmodni sem mertem : a két öregfiú játszott. Pofozták egymást, birkóztak, ami pedig hatalmas szó, mert az idősebb kutyám, aki előbb volt itt, világéletében antiszociális volt a kutyákkal, hiába hordtam kölyökként is kutyák közé (mondjuk kutyaoviról akkor még nem is hallottunk), mindvégig egy tartózkodó, a személyes terét igencsak féltő kutya maradt, aki mindenkit (az új kutyánkat is) lemorgott, ha csak véletlenül hozzá talált érni. A birkózás és az egymással való játék viszont merő fizikai kontaktus, igaz, hogy bő egy év kellett neki, de akkor is megtört a jég a mogorva öregjénél... És itt jön képbe az, amire a kérdező gondolt : hogy két kutya jobb egyedül, mint egy. Magam is ezt tapasztaltam, bár nyilván két kutya is éppúgy képes unatkozni és unalmában rombolni, de akkor is más. Meglepve tapasztaltam, hogyha egyszer-egyszer nem volt időm labdázni, sétálni velük, akkor egy bizonyos szinten lefárasztották egymást, ha már sok volt az energia, nekiálltak birkózni. Öröm volt azt is látni, hogy a kertben akármerre nézek, mindig együtt sétálgatnak, ha fekszenek, azt is a másikhoz közel teszik, tehát akkor is van társaságuk, amikor nekünk nem jut rá éppen időnk vagy lehetőségünk. Akárhogy is nézzük, társas lények, falkaállatok, jobb nekik, ha van mellettük egy fajtársuk is, DE ez még nem mentesíti a gazdát a nevelés és a kutyákkal való foglalkozás, tanulás, játék, stb alól!!! Magyarán szólva, egy másik kutya soha nem lesz megoldás az első neveletlenségére vagy épp unalmára, mert nyilván arra sincsen garancia, hogy a két kutya puszipajtás lesz, főleg, ha sikerül két azonos nemű, ivaros kutyát összetenni, amelyek még csak a helyüket sem tudják a család rangsorában - akkor az új kutya tényleg csak ,,egy gonddal több" lesz, semmi más. Ezért mint írtam, tud nagyon jó dolog lenni az, ha ketten vagy többen vannak, de csakis akkor, ha mindkettejüknek helyre vannak téve a fejükben a dolgok és igényüknek megfelelően megkapják mindannyian a szükséges szellemi, fizikai és szociális foglalkozást is.