Tényleg állatkínzó vagyok ezért?

Köszönöm, egy kicsit megnyugtattatok. A családom is az iskola mellett van, annak ellenére, hogy már jó néhány dologra megtanítottam őt, ül, fekszik, marad, steril környezetben behívható. Viszont ahol túl sok inger éri, még nem mindig tudom behívni, a sétáltatás meg egy katasztrófa, úgy húz, pedig már szinte mindent kipróbáltam, forgolódtunk, megálltunk, visszarántottam, stb.

Szóval kell a szakember, úgy gondolom.

A barátok megválogatásáról annyit, hogy nem volt ő mindig ilyen, egy jól nevelt gyerek volt, gyönyörű házban éltek a szüleivel, jól tanult, diplomás embert neveltek belőle a szülei. Az apja professzor volt az egyik egyetemen. Csak nagyon visszahúzódó volt, a gyerekek csúfolták, én meg megsajnáltam és megvédtem. Valahogy így kezdődött. Aztán nem tudott kapcsolatokat kialakítani, a szülei meghaltak, egyedül maradt, nekem családom lett, gyerekeim, neki meg senkije, csak az állatok. Nem volt szívem magára hagyni, az állatokat pedig bevitte a házba, ma már csak nekik él, az embereket nem szereti. A családom haragszik is emiatt, hogy miért tartom vele a kapcsolatot, mert utána rágódom azon, amit mond, hátha neki van igaza, (mint most a kiskutyám ügyében), de ha én is magára hagyom, senki nem segít rajta, az az igazság.

A családom szerint egy álomvilágban él...