Hogy döntsek az öreg kutyusom elaltatása esetén?

Az első válaszoló egójához szólnék én is egy pár szót: "Hülye az, aki mondja. (Forrest Gump)" Az a gond csak, hogy te Forrest Gumptól olyan messze állsz, mint Makó Jeruzsálemtől. Tehát számodra ezt a következőképp módosíthajuk: Hülye az, aki mondja, de te érzéketlen vagy, ami rosszabb. Szívből remélem, hogy nincsen gyermeked, mert szarrá fogod szívatni, hogyha kisállatot fogtok tartani és arra kerül a sor, hogy el kéne engedned.

"Egy szóval sem mondtam, hogy a saját döntésű halál ellen vagyok. Az ellen vagyok, hogy olyan valakit öljünk meg, aki nem tud dönteni a saját életéről." Nem meglepően ellentmondás ez. Ha valaki nem tud dönteni az életéről, mert nem képes rá, hogy fogja elmondani, mit akar, hogy fog dönteni? Miért kell neked mindenképp az ő szájából ezt hallani, mikor látod, hogy szenved? Visszaigazolást várni egy olyan élőlénytől, aki az állapota miatt azt nem képes adni, értelmetlen, és ugyanúgy az is az, ha hagyod szenvedni, mivel ő veled nem közölte, mit akar. Az egész mögött a te saját önzőséged húzódik meg egyébiránt abba a lepelbe bújtatva, hogy te nem ítélkezel más haláláról.

A kérdés dátumát nézve ez egy régi kérdés, tehát nem megválaszolni akarom. De 2 nap múlva altatják a kutyusunkat. :( A család kutyája, unokaöcsém a fő gazdi, tehát közösan döntöttünk unokaöcsém, bátyám és én. Természetesen az orvosi véleményt is figyelembe véve. Már 2 hónapja majdnem megtörtént, de akkor úgy döntöttünk megpróbáljuk a szteroid injekciót, hátha segít. Tudni kell a kutyus nagyon öreg és már elég sok féle betegségei is vannak. De a legnagyobb gond nála is az öregkorral járó izületi betegség, az ezzel járó fájdalmak. Az állatorvos arra is figyelmeztetett, hogy a szteroid injekció nem hosszútávú megoldás, legjobb esetben is max. 5-6 hónapig fogja bírni a szervezete, dőleg hogy már öreg is és beteg. És valóban. Az eső injekció látványosan felerősítette, fájdalmai is megszüntek mert nem sírt, nem nyüszített. Aztán egy hónap után jött a második injekció. De ez már fele olyan látványos sem volt mint az első, és alig 2 hétig tartott a hatása is. A harmadik valószínűleg már egy hétig sem tartana, nem bírja sem a vesélye sem a mája. Most már pár napja ott tartunk, hogy alig bír felállni, néha nem is bír csak segítséggel és ha nem vigyázunk összeesik. :( Maga alá csinál, ami láthatóan nagyon kellemetlen neki, bár én szívesen eltakarítóm, ápolom, nem esik nehezemre, hiszen bármit megtennék érte. De neki is rossz ez. Aztán ott vannak a fájdalmai, nyüszít, remeg tetőtöl talpig, néha már szinte vonszolja magát miközben sír és könyörgő szemekkel néz engem, vagy aki éppen mellette van. :(

Szívem megszakad, hogy az elaltatás mellett döntöttünk, és én is adtam a beleegyezésemet ehez. Azt hiszem évekig lelkibeteg leszek. A kutyusom a legjobb Barátom. Soha senki nem szeretett engem úgy mint ő, a szüleimet, családomat leszámítva. Soha senki nem volt hozzám olyan hűséges mit ő. És soha senki nem vette észre olyan hamar ha valami bajom volt mint ő. Még a családtagjaim sem...

Imádom a kutyust, és mindent megtennék érte, még az életemből is adnék neki, de csak úgy, hogy egészsgesen és szenvedések, fájdalmak nélkül élhessen még. De éppen ezért felmerül egy kérdés itt. Imásom a kutyámat, de meddig tart a Szeretet és segíteni akarás, és hol kezdődik az állatkínzás? Ugyanis egy bizonyos ponton túl már kínzás az, ha életben tartja az ember. Néha a szemébe nézek és mintha a könyörgő tekintetében azt látnám, hogy "segíts kérlek, nagyon rossz ez már nekem, nem akarok szenvedni". :( Ezt nem értheti senki, csak olyan aki ezt átélte és megtapasztalta. Olyan akinek közel két évtizeden át a kutyusa volt a legjobb Barátja.

Ami meg az embert illeti, nos én már régen jóváhagytam volna törvényesen az eutanáziát. (mint Hollandiában, USA néhány álamában és úgy tudom Ausztrália bizonyos részén) Ha teszem azt fel gyógyíthatatlan beteg lennék és ráadásúl borzalmas fájdalmaim lennének, akkor igenis én szeretném eldönteni, hogy vége legyen-e, vagy inkább még szenvedek 1-2-3 hónapig teljesen fölöslegesen, 40 kilóra lefogyva közben, és éjjel-nappal nem szűnő kimondhatatlan fájdalmak közt. Úyg látszik a nyugati civilizáció és mentalitás nem mindig rossz, hanem eljutottak egy magasabb szintre ezen a téren. De visszatérve a kutyusra, ő nem tud beszélni úgy mint mi emberek, ő nem tudja elmondani, hogy nagyon fáj és nem akarja tovább. Viszont ezt a gazdinak kell tudni, ő ismeri a kutyusát és szinte minden gondolatát. Szerintem nem szabad meghosszabítani a szenvedését. És ha a kérdezőnek már nem is segítettem azzal amit leírtam, de talán mások akik még döntés előtt fognak állni és itt keresik a választ talán segíthet...