A kutya egy társ? Folytatas lent.

Leukémiás voltam. A kemoterápia miatt kihullott az összes hajam 14 évesen. Nem járhattam iskolába, magántanuló voltam. Nem voltak barátaim. Még nyáron is kendőt kötöttem a fejemre, hogy ne lássák a kopasz fejbőrömet. Utcára alig mentem, minek? Nem volt miért. Amikor a szüleim dolgoztak,én egyedül voltam, mert egyke vagyok. Nem csináltam semmit, csak tanultam és olvastam, és ültem a panelban az ablak előtt, és néztem ki a fejemből. Üres volt az életem.

Tavasszal meglepetés ért: anyukáméknak sikerült megvenniük egy gyönyörű házat a városunk melletti faluban, és kiköltözünk. Hatalmas kert, öreg fák, virágok garmadája, kis kerti tó, pad az árnyékos hűvösban, virágzó rózsabokrok között. Mint egy romatikus álomban. Egyszerűen gyönyörű volt. Egyik délelőtt a szüleimnek szabadnapjuk volt, és apu behívott a házba. A gép előtt ült, és nézett valamit, anyával mosolyogtak. Egy menhely honlapját nézegették éppen, és a képernyőn lévő fényképről egy tüneményes, laskafülű 2 hónapos kölyökkutya nézett rám a bús szemecskéivel. Beleszerettem. Másnap már mentünk is érte, majdnem három órát utaztunk oda és hármat vissza, mert a menhely az ország másik felén volt. A kis jószág egész úton az ölemben ült, hozzám bújt, és én pedig elkeztem szép lassan elolvadni.

Az összes létező kutyanevelési könyvet megvettem vagy letöltöttem, elolvastam az utolsó apró betűig mindent, majd szépen lassan kialakult bennem egy kép erről a zsömleszínű csöppségről, aki még a lépcsőn is alig bírt feljönni. Bizonytalanul, de elkeztem foglalkozni vele. Az egész család összefutott, és pedig össze tudtam volna csókolni Lucát, amikor életében először leült kézjelre. És ez szépen folytatódott. Elfeledkeztem a betegségemről, csak amikor a gyógyszert vettem be, akkor jutott eszembe. Az egész eletemet kitöltötte a kutyám, és én az övét. Egész nap egymás nyakán lógtuk. Megtanítottam mindenre. Videókat néztem a munkavizsgákról, és mindent lemásoltam, ugyanúgy megtanulta. Nyáron együtt fürödtünk a kertben a medencében, és végre indokot találtam kimenni az ucára. Órákat sétáltunk. Erdőn-mezőn, be a városba, róttuk az utcákat. Én büszkélkedtem a kutyámmal, nem érdekelt, hogy kendő van a fejemen, csak az foglalkoztatott, hogy neki jó legyen, hogy együtt jól érezzük magunkat. Szeptemberben a kórházban mikor kontrollon voltunk, mindenki összefutott: hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítottak. A vérképem tökéletes volt, a szervezetem legyőzte a rákot. A gyógyszereimet elhagyhattam. Valóságos orvosi csoda lettem!

Hazamentem, és tudtam, hogy a kutyám is tudja! Együtt örültünk. Az első utam a kutyaiskolába vezetett. Ott megmutattuk, mit tudunk, és mindenkinek leesett az álla a meglepetéstől! A kiképző már írta is a vizsgalapra a nevünket. Azóta magunkénak tudhatunk 2 kitűnő minősítésű munkavizsga-bizonyítványt, és hajtunk a harmadikra is. Januárban félévtől elkeztem az iskolát, közösségbe mentem, ismerkedtem. Kinőtt a hajam, a bőröm visszakapta az eredeti színét, és valósággal kivirultam. Azóta két év telt el, és köszönöm, jól vagyok, bár most éppen középfülgyulladásom van és itthon nyögök. A kutyám itt fekszik mellettem, néha álmodik és ugat álmában, de a lába hozzáér az enyémhez, és tudom, hogy örökké így lesz. Ő hozzám tartozik, én pedig hozzá. Megmentette az életemet, és ezért örökké hálás leszek neki.

Mindegy, milyen fajtát választasz. Hozz el menhelyről egy keveréket, aki ugyanolyan értékű kutya, mint az összes többi. Tudja, honnan jön és hogy nem semmi esélyt kapott az élettől, hogy hozzád került. Szeresd tiszta szívedből, és tanítsd meg neki azokat a dolgokat, amik egy 'civilizált' kutyaélethez szükségesek, és máris kész a bolgok kutya-gazda páros. Menj el egy menhelyre, és vedd észre: a kutyák szemében ott az egész világ!

Gyönyörű történet, köszönöm, hogy megosztottad velünk! :-)

A kérdezőnek: [link] Sok-sok kutyafajtáról részletes leírás.