Ezt mire véljem, és hogy értelmezzem?
Az a helyzet, hogy terelőkutyáim annak, akiket kennelbe rakok amikor nem vagyok otthon. Ezen kívül több tucat nyúl és szárnyas, meg egy macska. Nem az, hogy megtanulták, hogy nem szabad bántani az állatokat, hanem SOHA az életben eszükbe sem jutott ilyen. Mindig ebben éltek, soha a semlegességen vagy néha barátságon kívül semmit sem mutattak, soha egy szál munkám nem volt ezzel.
Az állatok ott sétafikálhatnak az orruk előtt, vagy átszaladhatnak rajtuk, de van hogy kajájukat is megpróbálják ellopni, de egyik kutyát sem zavarta soha. A macskával játszani szoktak, az sem zavarja őket, ha a nyakukba ugrik vagy megüti az orrukat.
Terelő ösztönpróbájuk is van, engedelmes vizsgájuk is. Az élet minden területén ilyenek, sosem okoznak gondot.
Ezek után pár hete arra jöttem haza, hogy egy halott csirke van a kennelben. Nem is tudhatom így, hogy melyik kutya volt, de erős sejtésem van. Semmit nem tehettem, a kutya teljesen semleges volt. Pár nappal később ugyanez megtörtént egy pulykával! Ekkor apám talált rá, és elmondása szerint épp harapta a kutya, ő meg rászólt, a kutya szót fogadott, de apámnak gyakorlatilag 0 köze van hozzá, azon kívül, hogy évente egyszer megsimogatja. A harmadik alkalommal már semmit sem találtam, csak tollakat. Az egyik kutya megevett egy egész pulykát, ami magasabb nála! Se csont, se egy fej, se semmi nem maradt, csak pár toll.
Valószínűleg ilyen többet nem nagyon fog történni, mert mostmár nem repülnek fel a kerítésre az állatok, de sehogy sem tudom ezt értelmezni. A kutya akit gyanítok, azóta is ugyanúgy viselkedik, ugyanolyan kedves és semleges. Már 6 éves, és eddig soha semmi jelét nem mutatta ilyen problémáknak, ebbe az életbe született bele.
Múltkor viszont pár óra újabb semlegesség után egyszer csak "bekapcsolt" és elkezdte kerügetni az egyik puylkát. Semmi idegesség vagy agresszió, csak sétálgatott, mintha terelné. Én csak néztem, nem szóltam rá. Aztán amikor a pulyka felreppent, abban a pilanatban ugrott utána, de még akkor is ilyen lagymatagnak tűnt. Na abban a pillanatban rettenetesen leszídtam, és elküldtem a kennelbe... Azóta is ugyanúgy megy minden, a kutya boldogan szaladgál az állatok között és egyáltalán nem foglalkozik velük...
Biztos, hogy a kutya volt?
Foleg a 3. eset utan elegge.. .fura. (btw, ha tenyleg megevett egy egesz pulykat, az az urulekebol is kiderul)
Nekem igy gyanusabb, hogy roka jar nalatok, es az oli a joszagot - az elso, es masodik esetnel elkergettek a kutyak (es a doglott allatot kajank nyilvanitva enni kezdte a kutya (biztos ehes volt)) a harmadik esetben viszont a roka lelepett a zsakmannyal.
(Roka helyett lehet amugy ember is, nemtudom. Valami ragadozo, ami nem a kutya)
Lehetett róka vagy nyest is. Elég furcsa, hogy 6 évig nem volt semmi, most pedig ez megy.
Ha tényleg a kutya volt, csak annyit tehetsz, hogy figyeled és ha rajtakapod, akkor megbünteted. Persze nem veréssel, mert az semmit nem old meg. Mennydörögve ráordítasz, hogy NEM!!! és a grabancánál fogva elvonszolod. Elzárni a kennelbe mondjuk azért lenne fura, mert eredetileg az nem a "bünti-sarok", hanem a "nyugalom szigete", ahol addig lebzselnek míg haza nem érsz.
vagy pedig egy ilyen állat volt:
https://www.youtube.com/watch?v=YoB8t0B4jx4#t=60
lol:DDDDDDDDDDDDDDDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!