Hogyan fogadta a párotok/partneretek, hogy a kutyák az életetek/hobbitok?

Sose volt kutyája. Mellettem tanulta meg, mit is jelent ez. Ma már a legjobb barátok, a kutyám ugyanúgy elfogadja őt is gazdinak, persze csak kettes számúnak. :-)

A kapcsolatunkon nem változtatott semmit a kutyó. Én együtt jártam a kutyával, velem együtt őt is fel kellett vállalnia. Meg is tette, és ugyanolyan felelősséget vállal érte, mintha ő választotta volna ki és hozta volna el a menhelyről annak idején.

33/L, egy éve házas

Előző barátom nem fogadta el. Ő kijelentette már az elején, h ő sosem akart kutyát - ő csak hozzám járt, úm. "csatolt fájl". Amikor összeköltöztünk, akkor is szívességnek élte meg ha le kellett vinnie a kutyát sétálni vagy vigyáznia kellett rá. Nagyjából leszarta h (amikor késtem vagy bent kellett maradnom) h a kutya esetleg 10 órát van otthon, hiába ért haza jóval előbb mint én, csak akkor vitte le ha erre megkértem. Sose mondta, de féltékeny volt szerintem rá. Nem emiatt szakítottunk, de a szakításnál ez is előjött...

A mostani párom viszont nemcsak hogy elfogadja de imádja és a család részének tekinti a kutyámat. És most h kiskutyát veszek - ami még jóval azelőtt lett betervezve és lefoglalva h őt megismertem volna -, nagyon várja és az ő (fel)nevelésében szeretne aktívan részt venni.

Ég és föld a két ember. Én azt vallom, hha nem tudja nem tudja elfogadni vkinek a párja a kutyázást, h a kutya családtag, az nem az én párom.

Egy híres idézet:

"Aki szeret engem, szereti a kutyámat is"

Hát, mi együtt döntöttünk, hogy kutyánk lesz, igaz, az én ötletem volt. Persze, hogy megváltoztatta az életünket, pl. a vasárnap reggeli közös lustálkodásnak annyi, mert valakinek fel kell kelni kutyát sétáltatni ;)

Szóval felelősség és lemondás, de mivel mindketten akartuk, és szeretjük őket, nincs baj.

Azt, hogy a párom miatt lemondjak a kutyámról, vagy rosszabb helyzetbe hozzam, mint ahogy velem élt, azt elképzelni sem tudnám...

30/N