Miért szólják le sokan a macskákat? Miért van ez az örökös harc cicás és kutyás gazdik között?
Nekem mindkettő van itthon, és sokszor nem értem, hogy nézhetik le a macskákat így az emberek... Olyan igazságtalanul ítélik meg a cicákat, pedig nem is ismerik őket igazán. Azt hiszik, hogy a macskák önzők, hogy önimádó, egoista állatok, akik nem szeretik a gazdájukat, sőt, magukon kívül semmi mással nem törődnek, stb, bezzeg a kutyák milyen hűséges, ragaszkodó, aranyos, tündéri társai az embernek.
Félreértés ne essék, a kutyák valóban ilyenek. De egy macska épp ugyanolyan hálás, szerethető társa lehet az embernek. Tapasztalatom szerint általában mindig azok szólják le a cicákat, akik csak felületesen ismerik őket, épp ezért fogalmuk sincs, milyen a valódi természetük.
Miért van ez az örökös harc a kutyás gazdik és a cicás gazdik között?
Miért mondják azt, hogy a kutyák okosabbak, mint a macskák? Mert a macska nem ül le parancsra, vagy nem hozza vissza a labdát?
Kutyám is van, akit imádok, mert valóban csodás társ és barát. De a cicám pontosan ugyanolyan értékű családtag, mint a kutyus. Igaz, ő nem liheg, nem ugat és nem ugrál, ha hazatérek, de ugyanúgy örül nekem, csak máshogy fejezi ki magát: magasra tartott farkincával odadörgölőzik a lábamhoz, tekergőzik egyet-kettőt, közben kedvesen dorombol és láthatóan ugyanúgy szeretettel, örömmel fogad. Csak épp kevesebb nyállal, zajjal és érzelemkitöréssel jár. :D
Szívből szeretem mindkét állatomat, a kutyámat épp úgy, mint a cicámat, de sokszor bánt, hogy a macskákat ennyien lenézik, csak mert mások, mint a kutyák.
A macska saját természetéhez a leghűségesebb, de ha igazán odafigyelünk rájuk, látjuk, hogy ezt csodálatos módon osztja meg az emberrel.
Miért bántják mégis a "csak kutyás" gazdik őket?
"nem mennek világgá, országot járni, hanem annak a helynek a közelében maradnak, ahol van kaja."
Az idős, 12 éves cicám 5 költözést élt meg velem, mert úgy hozta az életünk és soha nem csavargott el tőlünk. Nem a helyhez kötődött, hanem hozzánk. A költözés után 2-3 nappal már nyugodtan kiengedhettük őt a házból az udvarra, utcára, bárhová, mert gond nélkül visszatalált hozzánk és pár óránál tovább sosem mászkált el semerre.
Esténként velünk aludt, hol mellettem, hol a húgom mellett, és nagyon hamar megtanulta, hogy amíg nem csörög az ébresztőóra, addig ő sem kelthet fel, mindig csendben megvárta az ébresztőt és csak utána kezdett el halkan nyávogni, dorombolni, bújni, reggelit kunyerálni. Ezt csak azért írtam le, hogy a macskáknál se a kaja a minden, nyilván minden állat szereti a hasát, de benne is volt annyi... nem is tudom... (ész? jóindulat? kedvesség?), hogy nem ébresztett fel minket előbb csak azért, mert ő éhes volt, és enni szeretett volna, hanem szépen megvárta, míg itt az idő és már amúgy is kelni kellene.
Megmondom őszintén, soha nem foglalkoztam eddig ezzel a kérdéssel. Tudtam az ellentétről, de nem fogott meg a kérdés. Most viszont elgondolkodtatott, és támadt egy életképesnek tűnő gondolatom.És noha nem szeretek fércművet kiadni a kezeim közül, ezt most közzéteszem, s talán megvitatva közelebb kerülünk a megoldáshoz.
Szóval én úgy gondolom, hogy a probléma gyökere az állatok eltérő etológiája.
A macskának barát kell, míg a kutyának főnök. Sokan születünk vezetői ambíciókkal, vezéri képességekkel, de nem mindenkinek adatik meg az ehhez szükséges rang, vagy beosztás. De ha igen, akkor sem tarthatjuk meg örökké. Mi vagyunk a kutyások. Örök hű társat kapunk egy kutyában, aki istenként tekint ránk, és alig várja, hogy a parancsainkat teljesítse.
Mások kevésbé vezéregyéniségek, vagy egyszerűen kiélik ez iránti vágyukat a számítógép előtt. (Hisz a gép is azt csinálja, amire utasítjuk.) Ők a macskások. Nekik nem annyira fontos a fegyelem, elnézik kedvenceiknek, ha épp nincs kedvük azt csinálni, amit várunk tőlük.
Kérlek, ne kezdjetek vadul klimpírozni, szánjatok egy percet az átgondolására.
Én kutyás vagyok. Nem szeretem a macskákat. Például gyerekkoromban a volierből kiszedte a pintyeket, papagájokat. Amit nem tudott azt halálra sebezte, vagy addig ijesztgette, amíg agyon nem verte magát a madár. Felnőttként sem szeretem a macskát. Például télen a szomszédom macskája széthasogatta télen a fóliasátramat. Összefogdosta a kiscsibéket, kisgyöngyösöket. Ellopkodta a tojást a tyúkok alól. Odaszarnak a veteményeskertembe. Nem lenne semmi bajom velük, ha a gazdájuk a saját telkén belül tartaná, mint én a kutyáimat. Sajnos ezt nem nagyon lehet megkövetelni az emberektől falun. Pedig jó lenne és az is jó lenne ha chippeltetés kötelező lenne a macskákra is. Ha kárt okoz és megfogom a gazdájával meg lehetne téríteni a kárt. Meg talán egyesek nem tartanának 8-10 macskát. Bosszantó, hogy a második szomszédomnak is 8 macskája van (amiről tud) és az összes macskának összesen egy darab 40 dkg-os konzervet ad naponta. Szerintem ez nem elég ennyi macskának és azért garázdálkodnak a környéken. Illetve füvesített a kertje és a macskák azért járnak a kertembe a dolgukat végezni, mert az ásva, kapálva van, tehát puha és ott könnyen tud kaparni. Nem csak nekem ez a problémám nagyon sok embert zavar ez. A baj az, hogy a macskások nem gondolkoznak el ezen, hanem Ők háborognak, ha el-el tűnik egy macskájuk. 2 hete a szomszédom németjuhásza végzett ki egy macskát a saját udvarukba. Volt lázadás a macskatulajdonos hölgytől, még azt is mondta, megmérgezi a kutyát. Pedig a kutya csak a dolgát végezte, védte a gazda területét a betolakodótól.
Na az ilyen macskák és macskások miatt van sok negatív általánosítás. Persze a kutyásoknál is meg van ez, csak ott könnyebb otthon tartani a kutyát, de sok olyan buta ember van, akit nem érdekel a kutyája, ha kint jár az utcán. Viszont így az összes többi ugatja és senki nem tud aludni. Szerencsére felénk ilyesmi régen nem fordult elő.
A macskákban ezt szeretem: halál nyugisak, nem töri kezét-lábát, hogy segítsen, hanem letojja magasról az egész stresszes világot, ő csak szundikál. Viszont ha nehéz helyzetben vagy, odajön, megérzi. Szeretetével nagyon sokat tud segíteni.
A kutyákban ezt szeretem: a gazdira irányuló figyelem, a munka szeretete, hogy örömmel csinálok meg egy feladatot és lobog a fülem, ahogy visszahozom az eldobott labdát. Fontoskodva cipelem a számban a tárgyakat, az az én Feladatom. Nekem Munkám van itt a kétlábúak megbízásából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!