Hogyan szerethetném meg a kutyámat?

Volt egy nagyon szeretni való vizslánk, de sajnos meghalt már két éve. :(

Akkor úgy határoztunk, most egy jó ideig nem lesz kutyánk.

Én gondoztam, nevelgettem. Ő volt a szemem fénye. :)

Hiányzott a napi rutin, de mégjobban a kutyám. Nem hangoztattam otthon soha, íróasztalomon is csak egy-két kép volt/van róla. A többi emlékképet magamban örzöm. :)

Szüleim "megleptek" egy éve karácsonyra egy másik kutyával. Egy csivavával, merthogy a mai lányoknak ilyene van.

Örültem is neki, meg nem is. Semmi gondom az ekkora kutyákkal, csak hát azért a nagyobb termetű kutyák szerintem aranyosabbak. :)

Nem is tudom, hogyan fogalmazhatnám meg a kérdésemet. :S

Tudom, most ezek alapján sokak gonosznak fognak ítélni, de higyjétek el, én is sajnálom..

Egyszerűen nem tudom szeretni. Sőt, utálot érzek, akárhányszor csak ránézek. Nem bántom, nehogy félreértsen valaki. De amikor megnyalja a kezemet, vagy jön felém, kiráz a hideg. Én sétáltatom, adok neki vizet, etetem, viszem állatorvoshoz, játszom vele.. már egy éve, és mégis. Tudom bennem van a hiba, de nem tudom mit tehetnék ellene, én megpróbáltam szeretni, de nem megy. Túladni szüleim nem szeretnének rajta, holott nem is ők gondozzák, igaz a tápot ők veszik. Én is biztosan szomorú lennék, ha elvinnék, de tehernek érzem ezt a kutyát. Nincs rossz helye nálunk, éli az életét. :)

Úgy gondolom, hogy az előző és egyben első kutyusomnál csodálatosabb kutyám soha nem lesz, és nem is akarok..

Bocsánat a helyesírási hibákért, nem jeleskedem belőle. :)

17/L