Hibát követek-e el azzal, hogy fogócskázom a kutyámmal?

Nem értek egyet, kedves előző és ki is fejteném az álláspontom, remélem nem bántalak meg.

A játék során az állatok harc nélkül döntik el a rangsort. A birkózások, fogócskázások, huza-vonák igenis hatalmas jelentőséggel bírnak abban a tekintetben, hogy ki az ügyesebb, erősebb, határozottabb. És azért jó a kutyáknak a játék, mert így vérre menő harc nélkül döntenek a rangsorról. Ha nem lenne jelentősége, akkor annak sem lenne, hogy a kutya előtt hagyom a játékokat, és nem én dönteném el, hogy mikor kezdjük és mikor van vége. A vezér a játék közben is irányít. Két kutyám van, valamint rengeteget járok velük más kutyák közé és a magyarázatomnak nap mint nap szemtanúja vagyok. A rangsornak pedig igenis óriási jelentősége van, sokkal nagyobb, mint azt mi emberek hisszük. Ez csak nekünk nem olyan fontos, mert mi nem olyan szigorú hierarchiában élünk, mint a kutyák. A kutyák nem ismernek egyenlő viszonyt, csak alá és fölé rendeltet. Náluk a hierarchiának óriási jelentősége van, a természetben pedig az életük múlott rajta!

És a másik, amibe belekötnék, az az, hogy játék végén, behíváskor sosem teszünk azonnal pórázt a kutyára, különben a kutya a behívást szép lassan azzal köti össze, hogy "odamegyek, vége a játéknak, még pórázra is vesznek és megyünk haza? ugyan, akkor eszem ágában sem lesz odamenni". Szóval behívás, jutalomfalat vagy dicséret, várni 10-15 másodpercet és csak aztán jöhet a póráz. És játék közben is be kell hívogatni olykor a kutyát, ilyenkor nagyon megdicsérni, majd engedni tovább játszani, hogy még csak véletlen se alakuljon ki benne az a képzettársítás, hogy a behívás a játék, a séta végét jelenti!

Bocs az offért, csak nagyon kikívánkozott. :)

De kulturált vitára, eszmecserére nyitott vagyok, ha megcáfolod. :)

Szerintem a játék közbeni hierarchia kialakulása csak a kölyök kutyákra érvényes, a felnőttek kicsit másképp (pl. testbeszéddel)döntik el a dolgot. Az én kutyám le sem áll játszani amíg nem tisztázzák a rangsorbeli viszonyokat. Úgy hogy én meg ezzel szembesülök nap, mint nap:)

Azt is cáfolnám, hogy az embereknél van egyenlő viszony. Elhitethetjük magunkkal hogy szocializált társadalomban élünk blablabla. de ez csak arra jó hogy elnyomjuk az ösztöneinket, kitörölni sohasem fogjuk őket. Az emberi kapcsolatoknál is már kezdetben eldől, ki áll fentebb és ki lentebb abban a bizonyos hierarchiában (az udvariasság pedig azoknak való akik félnek a mindennapos "harctól") . És mi sem játék közben erősítjük ezeket a szerepeket, épp hogy akkor dőlnek le a falak, átmenetileg:)

Ami pedig a behívás és a póráz kapcsolatát illeti. Ez is addig fontos amíg a kutyában rögzítjük a dolgokat. Ha már rögzültek, teljesen mind1 mikor csatolom rá a pórázt. És egyébként is, mivel nem mindig fogócskáznak (feltételezem), nem mindig ugyan abban a helyzetben fogja megkötni a kutyát, így az nem fogja a behíváshoz kötni:)

Nem akarlak megsérteni de nem jó ha valaki a tudását egyetlen könyvre alapozza, hisz nem Biblia (arra sem kéne alapozni de ez más téma:)). Többet számít a tapasztalat, a józan ész és néhány természetfilm megnézése:)

Elismerem, van igazság abban, amit mondasz. De miből gondolod, hogy egyetlen könyvre alapozom az állításom? Van benne valami, mert Jan Fennell híve vagyok, de nem csak a könyvre alapozok, hanem a saját tapasztalataimra is. És olvasok más könyveket is.

Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy kutyája is válogatja.

Másik pedig, hogy megszerzett tudást is kell időnként frissíteni, de megszerzett tudást is el lehet rontani. Ezt pedig nem tudjuk gép mögül megmondani, hogy mik lehetnek a hibák, mert sokszor az ember maga sem veszi észre, mit csinál rosszul. Adott esetben látni kélne. Na meg minden kutya másképp reagál, van amelyik érzékenyebb. Van amelyikkel szemben többet hibázhat a gazdi és nem borul meg a tisztelet, míg egy karakánabb jellemű kutyával szemben a legapróbb hibát elég elejteni ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot.