Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Nagyon megtépték a kutyám a...

Nagyon megtépték a kutyám a parkban, tanácsot szeretnék, jegyzőhöz érdemes menni?

Figyelt kérdés
Délutáni sétán voltunk a parkban, 2 éves ivartalanított shar pei kutyusommal. Ő mindenkivel jól kijön, el is kezdett játszani a többiekkel, mire 2 nála jóval nagyobb ivaros kan elkapta. Régen is kicsit morgolódtak, de simán le lehetett őket állítani, most viszont az egyik a fejét kapta el, a másik a hátát és úgy rázták mint egy rongyot. Próbálta magát védeni, de jóval nagyobb kutyák voltak. Legalább 2-3 percig tartott, a gazda ordibált, meg rám is kiabált hogy ne dobjam közéjük a pórázt, hát mondom oké akkor némán nézzem végig ahogy megölik a kutyámat? Nagyon megijedtem, a kutyám azóta behúzott farokkal közlekedik, és nagy ívből elkerüli még a haver kutyákat is, nem vittem rögtön az orvoshoz gondoltam oldódik kicsit a barátai között akik hívták is játszani, de ő értelemszeűen nem ment. Elvittem az orvoshoz mert a fején volt egy csúnya seb, szerencsére nem kellett varrni de kapott antibiotikumot, fájdalomcsillapítót. Az oldalán van vagy 5-6 seb, és a fenekét úgy megharapta az egyik hogy megsértett valami mirigyet, amitől most alig tud kakálni. Egyre gyűlik bennem a harag, és azon gondolkozom hogy felnyomom a jegyzőnél, természetesen az állatorvosi számlát holnap bedobom neki. Már volt velük többször probléma (panel-pletykák nem tudom mennyi igaz), de én nem féltem hiszen naivan arra gondoltam úgysem hozza ki a parkba póráz nélkül a kutyáit ha gond lehet velük. Hát tévedtem. Nem akarom hogy elaltassák őket és azt se hogy elvegyék, de nem szeretném ha póráz nélkül mennének mindenhova. Arra is gondoltam hogy talán csak túlreagálom de borzasztó volt nézni ahogy két nagy kutya marcangolja az enyémet és a gazdájuk csak ordibál... A jegyző ezzel tud kezdeni valamit? Vagy ilyenkor mi történik?
2014. febr. 11. 19:10
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
100%

Hivatalos futtatón voltál? Mert máshol nem megengedett a póráz nélküli kutyás bandázás hivatalosan.

A jegyző ilyesmivel nem foglalkozik.

Amit tehetsz, polgári úton , tanúkkal, feljelented dologi kár okozásáért és igényled a számlákkal igazolt orvosi költségek megtérítését.

2014. febr. 11. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm, mindenkinek ment a zöld kéz! :)

Azt szeretném még megkérdezni, ha ne adj' Isten újra ilyesmi történik mit tegyek? Őszintén szólva iszonyatosan megijedtem, de abban a pillanatban semmi sem jutott eszembe csak az hogy elkezdem őket a pórázzal ütni hátha akkor elengedik a kutyámat, erre a gazdájuk elkezdett nekem üvölteni hogy ne verjem a kutyáit, de akkor mi a francot kellett volna csinálnom?

2014. febr. 11. 22:27
 13/25 anonim ***** válasza:
Ne foglalkozz a gazdájukkal ilyenkor, a saját kutyád a lényeg! Mikor megtámadták az én kutyám, én is megütöttem a pórázzal a támadót és bele is rúgtam, de itt néhány okostojás, úgy lealázott a sárga földig, hogy egy gyilkos hangulatú nagytestű kutyát bárki, még egy ovis is letud állítani simán, hogy csak néztem. Meg olyanokat mondtak, hogy csak be kellett volna álljak a kutyám elé meg "egyszerűen" ráhurkolni a pórázom a támadó nyakára... Aha persze. Úgy látszik itt nem mernek ilyeneket tanácsolni. Ráadásul két támadóhoz úgymond még kezed sem lenne elég. Ilyen esetben nincs is 100%-os módszer.
2014. febr. 11. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
Te dolgod meg védeni a kutyád. Meg kell előzni hogy verekedés legyen. Ha már morgás van akkor közbe kell lépni. Hiába ütöd a kutyát ilyenkor nem számít. Semmit nem érsz el vele. Ha úgy van akkor meg kell fogni mindkét kutya hátsó lábát és húzni de hát ebben az esetben ez nem volt alkalmazható. Meg fogtad volna a támadó kutya két hátsó lábát és felemeled minél magasabbra. De ez igazából a gazdája dolga lenne. Ami a leghatékonyabb az a hideg víz (tapasztalatból mondom). De kürt vsgy vmi fém edény össze csapása is segít. Csak jó hangosan. Van biciklikre kürt (duda) szerez be egy olyant.
2014. febr. 12. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:

sajnálom a történteket . hogy milyen retorziókat érvényesíthetsz, azt nem tudom ( nem is érdekel )

viszont ,hogy mit tegyél ,hogy ez ne történjen meg újra , abban adhatok tanácsot.

- azt nem írtad ( vagy én nem látom ) ,hogy a te kutyád is szabadon volt -e ??

mert a támadás elkerülésének sok módja van .

legegyszerűbb ha nem mész oda :)

a szabadon lévő kutyák közötti harc nagyon-nagyon ritka . legtöbb esetben a rosszul szocializált kutya -rossz jeleket továbbít és ezért a domináns kutyák támadásba lendülnek ( megrendszabályozzák ) ,ez is ilyennek tűnik .

ha 1 nél több kutya van az már falka ,ergó csak egy domináns vezető lehet közöttük ( és felettük természetesen a gazdik , de jelen esetben ők most nem játszanak)

viszont ,ha az egyik kutya ,vagy mindkettő pórázon van , a harc valószínűsége 90-95 % -kal megnő !!

persze ,ismerni kell a kutyát, feltételezem,hogy aki póráz nélkül sétáltatja a kutyáját ,az ismeri is.

szándékos támadás ??? létezik ,de nagyon ritka !! legtöbbször a szándékosság látszatát az okozza,hogy a domináns kutya , hibás visszajelzéseket kap , akár 100-200 méterről , amikor a kedves gazdi még észre sem vette a többi kutyát,és nem látta ,hogy a saját kutyája ,hogyan reagál a feléje érkező egyértelmű domináns jelekről . mivel ezek megtanulása a szocializáció.

és a harcok legtöbb esetben ennek hiánya miatt alakulnak ki.

mi van ,ha a másik kutya a hibás ? : egy domináns ,és rosszul szocializált kutyával való találkozás, póráz nélkül , miközben a tiéd jól nevelt és pórázon van .

akkor jössz te . a higgadtságoddal, a testbeszédeddel,a fellépéseddel . elkergeted, elriasztod, vagy egyszerűen elkerülöd a kutyát . ha már támad, akkor pedig dobd el a pórázt !! hagyd a kutyákat harcolni !

shar-pei ??? ez nem egy kimondottan harcra kitenyésztett kínai kutyafajta :):):):) lehet hogy több önbizalommal a kutyád győzött volna ? vagy ??? mindenesetre a lényeg ,hogy te nem sérültél meg ,és a kutyád sebei sem súlyosak . ( a magam részéről a " gazdi finom bántalmazása " jogos válaszlépés lenne :)

2014. febr. 12. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

Esetleg vihetnél magaddal kannát (nagy kutyák, szóval akkorát, amekkorát csak tudsz), amiben vannak kavicsok, hogy zörögjön.

Én egyszer úgy állítottam le egy kezdődő verekedést két idegen kutya között, hogy rájuk ordítottam, és közben közéjük vágtam a fél literes palackomat (két ilyen nagy kutyához nagyobb kell). Azért léptem közbe, mert az egyik gazda a "majd elintézik egymás között" stílust képviseli, a másik viszont nem, de ő nagyon nem tudta, mit csináljon, a kisfia meg elkezdett visítani, szóval esély nem volt rá, hogy ők maguk leállítsák őket.

Az ilyen gazdával meg nem érdemes törődni, mit ordibál, csak arra figyelj, nehogy leüssön vagy valami. o.O

2014. febr. 12. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:

tarts magadnál egy zacskó homokot a táskádban, ha viszel magaddal. És ha támadás ér, b*szd bele a támadó kutya szemébe. Én tuti nem tudnék leszedni egy nagy kutyát az enyémről, kettőt pedig végképp nem. Szóval ezt csinálnám kb.

Vagy tarts magadnál gázsprayt, az is megzavarja őket gondolom.

2014. febr. 12. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 A kérdező kommentje:
Sziasztok! Újfent köszönöm a válaszokat, valóban nem írtam le minden részletet, amik talán fontosak lehetnek. Az én kutyám is szabadon volt, együtt játszottak a bandával. Ezzel a két kutyával is találkoztunk már 3X, a fehérrel 1X még játszott is, a fekete akkor is morgolódott de nem csinált semmit. Az enyém domináns de nem támadó, soha semmilyen probléma nem volt vele. Most az volt a szitu hogy az enyém játszott egy vizsla és egy staffi csajjal (ivartalanítottak) és egy ivaros jack russel kannal. A két nagy kutyát behívta maga mellé a gazdája, én is tereltem el onnan az enyémet, nem is ment a közelükbe. Erre egyik pillanatról a másikra elmentem a gazdájuktól (nem futva, csak tök nyugisan) körbevették a kutyámat és elkapták. A másik három végig ott ugatott körülöttük, én próbáltam az enyémet kihívni a balhéból és jött is volna, de SOKKAL nagyobb volt a két másik (értsd: enyém közepes, ők óriástestűek) és egyszerűen nem tudott szabadulni. 3X is úgy tűnt hogy befejeződik a balhé, de vagy a fehér vagy a fekete újrakezdte, és akkor a másik is. Ők egyébként testvérek, ivaros kanok, 3 évesek lehetnek de keverékek. Nem volt nálam semmi más ezért próbáltam a pórázzal csinálni valamit, közben a pasas ordított, meg volt ott mégegy nagydarab srác a vizsla gazdája elég kemény hangon ordított nekik, de egyszerűen nem hagyták abba, ketten tudták leszedni őket a kutyámról. Az enyém akkor arrébb menekült, odamentem hozzá, megnéztem mi baja de sötét volt, így nem láttam csak a fején a ronda sebet. Mostmár kiderült hogy a fején van egy nagy gennyes seb, a fülén, a nyakán, a hátán, és a combján vagy 10 csúnya vérző seb és a fenekén a bűzmirigy lett megharapva amitől fájdalmai vannak, nem tud rendesen feküdni és egész este csöpögött belőle a vér, de a doki szerint rendbe fog jönni, Betadine, fájdalomcsillapító, és antibiotikum mellett. Visszahallottam ma reggel hogy a pasi szerint csak "figyelmeztetőleg megrázták"... Hát nem tudom. Az enyém mára nagyon jól szocializált, ivaros és ivartalan kanokkal is kijön, szukákból is mindegyiket szereti, kicsi-nagy-öreg-fiatal mindenkit szeret, soha senki nem támadta így meg. Mondom velük is játszott egyszer, mentünk együtt egy kört a parkban és nem volt semmi gond. Szerintem az volt figyelmeztető megrázás mikor a német juhász botféltés elkapta a hátát és kicsit kijött a szőr, de első szóra elengedte és a bőre meg sem sérült! Illetve még van egy nagyon idegbajos kis jackrussel aki az ivarérés óta minden kannal balhézik és az pórázon volt, és kicsit acsarkodtak egymással de direkt megkérdeztem a gazdit hogy ugye nem lett baja a kiskutyának, és haja szála sem görbült! Na szerintem EZ figyelmeztés, de hogy alig tud kakálni és egész este vérzik mindene, azóta behúzott farokkal közlekedik és csoda hogy nem kellett műteni... Nem hiszem hogy ez a figyelmeztetés kategória.
2014. febr. 12. 10:41
 19/25 A kérdező kommentje:

Bocsi, itt van egy félreérthető elírás, NEM

Erre egyik pillanatról a másikra elmentem a gazdájuktól (nem futva, csak tök nyugisan) körbevették a kutyámat és elkapták.

HANEM

Erre egyik pillanatról a másikra elmenteK a gazdájuktól (nem futva, csak tök nyugisan) körbevették a kutyámat és elkapták.

2014. febr. 12. 10:42
 20/25 anonim ***** válasza:
Gázspray, sűrített levegős riasztóspray (erős hangot ad) amit legközelebb érdemes, én is beszerzek mostmár...
2014. febr. 12. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!