Terápiás kutyának szubmisszív egyedet választanátok?

Nem, inkább a középmezőnyből választanék. Szerintem fontos, hogy a kutya elég magabiztos legyen, kihívások elé lehessen állítani, meg az is jó lehet, ha az emberek látják benne azt a magabiztosságot, ami adott esetben pont hiányzik belőlük (sokan ugye a védelmezőt látják a kutyákban, nem véletlen, hogy még mindig sok háznál kutyát tartanak riasztó helyett), meg hogy aktívan, tevőlegesen is tudjanak segíteni, ne csak azzal, hogy hagyatt vágják magukat és vakartatják a hasukat. Oké, nyilván túlzok, de kell, hogy legyen némi tartása a kutyának, meg hogy ne legyen konfliktuskerülő jellem, inkább legyen kíváncsi, motiválható, irányítható.

Nem értek hozzá egyébként, csak logikusnak tűnik, hogy egy aktívan dolgozó kutya nem lehet egy passzív jellem. Persze van többféle terápiás kutya, múltkor láttam erről egy jó riportot, szóval biztos vannak teljesen megadó kutyák is a szakmában. De én akkor sem olyat választanék :D

Az enyém kifejezetten domináns kutya, meg is szenvedtünk vele első kutyaként, viszont olyan csodálatosan jó és megbízható kutya lett hogy nem is kívánhatnék jobbat. Én totálisan szubmisszív kutyát tuti nem választanék. Akumival értek egyet, hogy inkább az arany középút a célszerű. Legyen érdeklődő, emberközpontú, kommunikatív és fogadja el az ember irányítását. Az a jó, ha "fát lehet vágni a hátán" anélkül, hogy a legcsekélyebb agressziót vagy félelmet mutatná. Ilyen a második kutyám. Ha bizonytalan vagy a választásban, akkor kérj segítséget attól a szervezettől, akikkel dolgozni fogsz! Ha volt már kutyád, akkor tudod, hogy hozzád milyen jellemű kutya illik. Fontos, hogy ne nőjön a fejedre, viszont te se legyél túl sok a kutyának. Habár amelyik kutyának túl sok tudsz lenni, az amúgy is alkalmatlan a feladatra, mert annak a sérült emberek csoportja is túl sok lesz.

Amúgy egy barátunknak volt egy óriás uszkár alma, ahonnan kikerült egy romkereső és egy terápiás kutya is, de szerintem a közeljövőben náluk se lesz több alom.

Az sem mindegy, milyen terápiás munkáról lenne szó.

Az én kutyám pl nem valami magabiztos, inkább szubmisszív. Ugyanakkor nagyon jól motiválható, szeret dolgozni, és láthatóan szereti más emberek érintését, kedvességét, ráadásul kifejezetten empatikus kutya (mudi egyébként). Ha vele letettem volna a vizsgát, akkor valószínűleg idősek otthonába, elfekvőbe, kisebb gyerekekhez jártunk volna elsősorban.

Sérült kamaszokhoz vagy felnőttekhez az egy komoly szempont, hogy a kutyának ne legyen alacsony a fájdalomküszöbe (ne kezdjen el visítani, ha pl erősebben megölelik) - természetesen itt sem bántalmazzák a kutyát, de a testi kontaktus fontos, és itt hevesebbre is lehet számítani.

Amennyire én láttam, az arany középutas, vagy a dominánsabb, magabiztosabb kutyákat jobban szeretik a habilitációs kutyakiképzők is. Egyszer egy terelő kiképzőtől hallottam ezt, de idevág: egy nagy kőtömbből könnyebb kifaragni a szobrot, mint sok kicsi kavicsból összetapasztani (sose dolgoztam kővel mondjuk xD). Egy magabiztos, munkára való, domináns kutyának könnyebb megtanítani azt, hogy most bizony nyugton és cukinak kell lenni, mint egy bizonytalan kutyának magabiztosságot adni.

Ha elolvasod a vizsgaleírást, akkor láthatod, hogy a legfontosabb tulajdonság azért az, hogy a kutya stabil legyen. Ne legyen félős, ne legyen ideges.