Hogyan készüljek fel a kutyás életre?

"A kutyának gondolom kell időt és teret hagynom, hogy elhiggye, bízhat bennem, jól gondolom? Hogyan segítsek neki, hogy elhiggye, itt szeretik és teljes élete lesz?"

Volt menhelyi dolgozóként mondom, hogy a menhelyi kutyák 90-95%-a egyáltalán nem lelki sérült, csak annyi a bajuk, hogy nincs egy nekik való gazdájuk. De még ha lelki sérültet is fogsz ki, akkor sem szabad úgy hozzállnod, hogy "jaj szegény menhelyi kutya", mert azzal élből beleragasztod abba az állapotba, és elveszed minden esélyét arra, hogy normális legyen. Ha a kutya érzi, hogy sajnálod (márpedig érzi), akkor ő is gyengének fogja érezni magát, vagy éppen téged (esetleg mindkettő), amivel meg a biztos hátterét veszed el. Felejtsd el a kutya múltját, csak az aktuális viselkedésével foglalkozz (nyilván ha vannak problémái, akkor azt kezelni kell, de soha nem sajnálattal és bátortalan próbálkozásokkal), és egyszerűen várd el tőle, hogy normális legyen. Ha engedékenyebb vagy, meg elkényezteted, csak mert jaj szegény ki tudja, miken ment keresztül, azzal nem segítesz neki.

Azt éreztesd vele, hogy egy határozott, erős, magabiztos falkavezér kezében van, ettől fogja úgy érezni, hogy megoldódott az élete. A bizalomhoz mindig idő kell, akkor is, ha olyan a kutya, hogy rögtön osztja a puszikat meg hanyatt vágja magát hasvakarásért. A valódi bizalom csak akkor alakul ki, ha megismeritek egymást, és a kutya tudja, hogy te vagy a menedék, a megoldás az élet minden gondjára, mert okosabb és határozottabb vagy. Például az az igazi bizalom, amikor a kutyádat megtámadják vagy megijed valamitől, és nem elszalad a vakvilágba, hanem hozzád rohan védelemért (nem összekeverendő azzal, amikor odarohan, hogy ő védjen meg téged :)). Vagy ha valamije fáj, és nem visít meg kapkod, hanem összeszorítja a fogát és hagyja, hogy kezeld. Ezekhez pedig nem az kell, hogy úgy bánj vele, mint akinek trauma az egész élete csak azért, mert menhelyen volt. Relax, ez csak egy kutya, aki normális életre vágyik; add meg neki, és ne sajnáld, mert ő sem sajnálja magát :)

Gondold bele magad a helyébe. Eddig bizonytalan volt számára minden . Ide-oda csapódott, ki tudja mi történt vele. A legjobb dolog amit tanácsolhatok: Az első pillanattól Te legyél a biztos pont számára. Következetes, kiszámítható. Előre gondold végig mi az amit meg akarsz engedni neki mi az amit nem (hova mehet be, mire mehet fel). Egyszerűbb ha először inkább kevesebbet engedsz és ha úgy látod akkor tágíthatod ki a lehetőségeket. Ha olyan szokást hoz magával, ami számodra nem jó, azt az első pillanattól ne engedd. Nincs sajnálat. A kutya ezt a szót egyébként sem ismeri (mármint az érzést). Csak bizonytalanságot érez. Neki most biztonság kell.

Kutyasulikról annyit, szerintem nézz körbe aztán amikor már nálad van a kutya esetleg próbáld ki őket. Nagyon sok múlik a kutyán és az oktatón is. Szerintem mindegyik módszer működik, csak lehet van ami szimpatikusabb nektek van ami kevésbé.

Én pl az oktatót is nézem...de ez az én véleményem.

A kötődés kialakul ha odafigyelsz rá, foglalkozol vele érdemben és megadod neki azt amire igénye van.

Nagyon sok feladat van egy kutyával, rengeteget fogsz tanulni magadról is és a kutyáról is. A kutya egy tükör. Ha gondod van vele, akkor magadban kell keresned a hibát.