Ti mindig betartjátok, hogy előbb Ti esztek és a kutya csak utoljára?
Reggel séta után kap száraztápot, ott szépen kivárja, amíg mondom neki, hogy ehet. Vacsorára a saját ennivalómból adok neki, sajtot, felvágottat, zöldséget, gyümölcsöt, stb. Olyankor együtt eszünk.
Tudom, hogy ez így a nevelés csődjének tűnik, de amíg a kutyám tökéletesen szófogadó és teljesen problémamentes, addig nem hiszem, hogy lenne okunk ezen változtatni.
Nekünk kinti kutyáink voltak, nagyjából azonos időben kaptak enni. Én nem igazán tartottam be, részemről egyszerűbb volt, hogy amint hazaértem adtam neki enni, inni elintéztem amit kellett, aztán nyugodtan leülhettem enni én is, nem kellett arra gondolnom, hogy még utána ki kell mennem etetni. Persze ez nyilván más, hiszen ő nem látta, hogy én eszem odabent.
De én sosem ebben mértem a falkavezérséget, amint hazaértem mindig kaptak enni az állatok (kutya, macska), mert ha leültem enni, akkor pl. nyáron nyitott ajtónál érezték a szagokat és majd meg bolondultak. Oké, hogy el lehet érni, hogy viselkedjenek és ne tépjék le a szúnyoghálót, de minek szenvedjenek fél órán keresztül? Én mindig előbb nekik adtam, aztán leültem magam is enni és tévézni, így legalább nyugalom volt, mert miután ettek ők is lepihentek.
Szerintem bent, lakásban tartott kutyánál sincs értelme annak, hogy amíg az ember hosszasan étkezik, addig a kutya bámulja és kínozva legyen. Falatot meg ugye nem adunk neki közben, mert az a legrosszabb.
Mamámnál sokszor lakásban volt a kutya, akkor is, amikor ettünk, és ő csak utána kapott. De amíg végigettük a levest, főételt, süteményt stb. addig szegény ült volna ott? Minden mozdulatunkra úgy figyelt, mintha hetek óta nem evett volna és folyton nyelt, várta, hogy mikor adunk neki valamit. Szerintem erre semmi szükség! Épp ezért, én olyankor kiküldtem, aztán ha ettünk kiadtuk neki a maradékot. De ő is kapott amúgy enni minden reggel, függetlenül attól, hogy nekünk volt-e kedvünk reggelizni, vagy sem.
Magyarán szerintem ezt nem muszáj annyira szigorúan venni, és semmiképpen sem ezzel kell kikövetelni a tiszteletet, a falkavezérséget. Nem ettől lesz valaki jó vezető, ahhoz ennél jóval több kell.
Hát nem figyelek erre kínosan, de az biztos, hogy ha jövök haza éhesen, akkor előbb én eszek, utána ő.
Lefekszik a konyhában és mukkanás nélkül kivárja, majd rá is sor kerül.
Az enyém akkor kap kaját, ha hazaértünk odakinntről és jól elfáradt, de amúgy igen, többnyire nyugodtan megkajálok, aztán teszek az ő tálkájába is nyers húst és zöldséget.
Nem kell ehhez mindíg ragaszkodni egyébként, de jó hangulata van a dolognak, inkább amolyan "szertartás" szerű nálunk ez, és nem az a lényege, hogy ki eszik utoljára.
Az mindenesetre nem jó szerintem, ha a kutya etetésénél az a szempont hogy letudjam, aztán nyugodtan ehessek én is. :D
Szinte soha :D
Egész nyáron alig volt a lakásban.
Most ugyan sokat bent van, de össze-vissza eszek és Argi se egy időben étkezik.
Legtöbbször délutáni-esti sétán kapja a kaja egy részét, másik részét nem sokkal hazaérkezés után vagy kézből feladatra, vagy egy részét tálból. Utána szépen elvonul a helyére, aztán nyugiban tv/gép előtt kajálgatok :)
Sőőőőőőt, tovább megyek ;) Reggeli séta előtt/után (attól függ, mikor indulunk), mikor Nagyapám reggelizik, Argos szokott kapni pár falat kiflit-zsemlét...van, hogy az ebéd kis maradékát is megkapja ebéd után...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!