Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Várjátok már a póráz törvény...

Várjátok már a póráz törvény eltörlését? Nem gondoljátok, hogy a nem kutyásoknak is alkalmazkodni kellene egy kicsit?

Figyelt kérdés

Mióta van ez a törvény, semmit nem lehet csak úgy meg tenni mint régen.

Mármint írtam egy régebbi kérdésemnél, hogy amikor gyerek voltam a kutya jött velünk szinte minden hova. Lecsúszott a csúzdán a játszó téren, ő volt a kapus a grundon (vagy csatár, mikor mi:-)) Volt olyan osztálytársam is, akik közel laktak a sulihoz és a kutya mindig ott várta tanytás után.


Ma meg a kicsi spanimtól rettegnek a gyerekek az utcán.

Némelyik szülő a gyerekét próbálja nevelni, hogy "nem akar téged bántani a kutyus", de hiába. :-(

Volt olyan is, hogy erdős-mezős területen akartunk át vágni a bolt után hazafelé. Ami nem hivatalos kutyás terület. Jött egy pár, szemben velünk a föld úton, egy kismotoros, kb 4 éves gyerekkel. A 2 nagyobb kutyám pórázon volt, csak a kissebb volt eleresztve. Közel ment a gyerekhez, rá vakkantott, erre az anyuka belerúgott egy hatalmasat. Több sem kellett, a másik 2 kutyát alig bírtam vissza fogni.... Eközben az apuka még meg is fenyegetett, hogy ha még egyszer meglát erre, úgymond "pofán ver". Mert hogy póráz törvény van. Mit képzelek magamról?!

Kérdeztem, hogy miért nem a kiépített járdán közlekednek? Hísz mindenki ide horja a kutyáját a rotis gazdival is így beszélne? De csak a póráz törvényt hajtogatta.

Az én kutyáim szeretik a gyerekeket. Nem engedném el, ha veszélyes lenne.


Nem értem az emberek viselkedését.

Mikor én voltam kis iskolás, nekünk tanították a suliban, hogy mit kell tenni, ha idegen kutyával, esetleg rókával találkozunk. Mostanában nem tanítják?

Pl.: - Ha rókát látunk és nem szalad el, akkor nem szabad megsimogatni, mert biztosan veszett.

- Idegen kutyát látva csendben maradunk. Nem visítunk, nem kiabálunk, nem futunk el....


Minap a spanimmal a felszálltam a 3-as metróra és egy kb 16-17 éves lány, (a kutya rá se bagózott) szabály szerüen ossze rettent, hogy "jesszuss, kutya". Mi az ajtóban álltunk, ő meg srégan szemben ült. Egy mágállóval később át is ment a vonat túlsó végébe.


Mióta van ez a törvény senki nem törődik a kutyásokkal.



2013. dec. 13. 14:36
1 2 3 4
 11/37 anonim ***** válasza:
90%
Mert közterület. Lehetett volna szemétszedő, v bozótnyíró is!
2013. dec. 13. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/37 A kérdező kommentje:

Na és ha akkor nem csak mi vagyunk ott, hanem 4 másik kutyás is. Akik szintén felfigyelnek a zörgő kismotorra.

Mondom, kutya futtató terület, természetes, hogy póráz nélkül lesz a dögöm.

2013. dec. 13. 15:17
 13/37 anonim ***** válasza:
73%
De azt írod, arra mentetek haza a boltból. Lehet, ők is arra laknak. :)
2013. dec. 13. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/37 A kérdező kommentje:
9-es, én nem sértegettem még azt sem, aki bele rúgott a kutyámba. Látatlanul meg nem szájhősködök. Gratulálok önmagad minősítéséhez.
2013. dec. 13. 15:21
 15/37 anonim ***** válasza:
79%

Nagyobb baj,hogy Pesten kevés helyen van normális méretű,könnyen megközelíthető kutyafuttató.A mostanában építettek legfeljebb csak karámok sokszor olyan béna kerítéssel,hogy a kutya csak akkor nem jut ki rajta,ha nem akar.Ismerősömet a Köztársaság téren a kutyakarámnál úgy büntették meg 50 ezerre a közterületlefetyelők,hogy a kerítés alja fél méterre van építve a földtől és a kutya kibújt.A bíróság végül a kutyásnak adott igazat.

Ráadásul sokan engedik ásni a kutyájukat,méteres járatokat csináltak a föld alatt,szakadt már be a kutyámra.Tűzoltók tudták kibányászni.Azon kívül ha egy ilyen karámba bevisznek egy verekedős kutyát,a többi gazdi álldogálhat félórákat kint.

2013. dec. 13. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/37 A kérdező kommentje:

No már, ha arra laknak akkor milliószor találkozhattak ott elengedett kutyással. Köztük a kau, vagy a rotis csapattal is.

Nem azt mondtam, hogy egyáltalán ne menjenek arra. Akkor ne, ha így reagálnak. Mert ez olyan mint bemenni a kocsmába vízért és mindenkit leszidni amiért ittas.


Mellesleg a minap a gyerekemet is majdhogynem kizavarták a kutyafutatóból, mert megmutatta a kutyáknak, hogyan kell használni az akadályt. Azt mondták miért nem megy a játszó térre.

2013. dec. 13. 15:25
 17/37 anonim ***** válasza:
75%
Ha gyereked és kutyád is van, akkor nem vagy könnyű helyzetben, ha mindkettőt sétálni szeretnéd vinni. :( A kutyafuttatóban a gyerekedet nézik ki, a játszótéren a kutyádat. :( Hogy tudod megoldani?
2013. dec. 13. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/37 A kérdező kommentje:

Hát ez az, hogy sehogy.

Ezért is vagyok dühös. Mikor én gyerek voltam ez nem volt probléma se nálunk, sem a városi unoka tesóméknál.

2013. dec. 13. 15:32
 19/37 anonim ***** válasza:
76%

Ne is haragudj, én nagy kutyás vagyok, de igaza volt a párnak. Azt a kutyát engeded el, amelyik megugat egy kisgyereket? Normális vagy te? Pont az ilyen hülyék miatt alakul ki a gyerekekben is félelem a kutyáktól.


És nem, nem várom a tv-t, mert sok idióta el fogja engedni. Senki se fogja ellenőrizni a vizsga meglétét.


Érdekes, én eddig is meg tudtam oldani a kutyám lefárasztását, holott nincs a közelben kutyafuti (kb 4 km-re van mindkettő), és a belváros kellős közepén lakom.

2013. dec. 13. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/37 anonim ***** válasza:
83%

Az a baj, hogy a kutyások között sincs összetartás, és nagyon sok az abnormális kutyás.

Nekem nincs bajom azzal, hogy utcán, városban a kutyát pórázon sétáltassuk, meg hogy ne vigyük be a játszótérre, meg szedjük össze a kakit. Engem pont az zavar, hogy senki nem tartatja be ezeket a szabályokat.Olyan helyeken azonban, ahová az ember túrázni járna a kedvencével, valóban úgy érzem, hogy nem kéne kötelezni a pórázt.


Az viszont nagy baj, hogy kb mindenki szrik ránk. A kutyásoknak igen is szükségük van a kutyafuttatóra, és jogot is kéne formálnunk normálisakra. Ha több normális futi lenne, normális kutyás társasággal, akkor azzal együtt szerintem egy rakás probléma megoldódna. Többek között pl a nem lemozgatott kutyák frusztrációjából eredő kellemetlenségek. Ehhez viszont a kutyásoknak össze kellene fogni, és ki kéne passzírozni az önkormányzatokból a normális kutyafuttatót.

Pl nálunk, mikor 2011-ben kutyát vettem magamhoz, direkt megnéztem az önkormányzat honlapján, hogy akarnak-e futit csinálni. Azt írták, hogy 2012-re van kijelölve. Ahogy közeledett a december, ismét ránéztem a dologra, akkor már 2013-at írtak. Azóta nem is néztem, annyira bosszant - ha ezt a nemrég épült játszótérrel csinálták volna, anyukák már ott döngettek volna a polgármesternél.


Meg vannak olyanok is, akik normálisak, de mégis sikerül rossz hírt kelteniük. :( Velünk is volt olyan, hogy mikor a behívható kiskutyámmal labdáztunk egy mezőn, nem vettem észre, hogy felénk tart egy anyuka gyerekkel (meg nem is gondoltam, hogy baj lehet belőle, mert sose csinált ilyet, de tényleg nem vettem észre őket), és egyszer csak a kutyám odarohant hozzájuk, és anyuka szólt, hogy rámorgott a gyerekére (én ezt nem hallottam, de elhiszem, hogy megijedtek). Hát legszívesebben elkapartam volna magam, annyira rosszul éreztem magam emiatt, mert számomra mindig fontos volt, hogy úgy tartsak kutyát, hogy a környezetemnek ne okozzak sok gondot.


Viszont úgy érzem, hogy ez a környezet, amelyre én annyira figyelek, engem a legteljesebb mértékben vesz semmibe. Ha hibázom, rögtön fúdeborzalmas vagyok, pedig még egy fszom futtató sincs, ahol nyugodtan gyakorolhatnék a kutyámmal, csak a suli.

2013. dec. 13. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!