Ti megmentenétek a helyemben?

Persze, értelek, és igazad is van, csak azt a hozzáállást nem értem, miszerint csak 18 felett lehet az embernek bármi gondja.

Viszont nem akarok pozitív lenni, az csak csalódással jár, de ha a legrosszabbra készülök, vagy igazam lesz, vagy kellemesen csalódok.

A betegséget nem tudom, pszichés alapú. A depresszió végülis csak egy része.

Baleset volt végülis, és későn jutottunk normális állatorvoshoz. Evett vmit, amit nem kellett volna, kiszáradt, "belül" minden tropa volt (máj, belek, stb). A dokink se tudott biztosat mondani, boncolást meg nem kértem. De miért lovagolunk ezen?

"neked nem való kutya"

Miért? (Nem vita, nem felháborodás, tényleg érdekel.)

Tehát jobb közösségbe mennem, hogy emberek közt pánikrohamom legyen? Ezzel kapcs. is volt már kérdésem, és ez így nem élet. Képtelen vagyok emberek közé menni, egyszerűen utálom őket, és ez többnyire a rohammal látszik is.

Mellesleg erőm sincs már bárhova is kimozdulni.

1. Nem betegszem bele abba, hogy nem lehet kutyám.

2. A mostani meg menhelyes, a "rossz" szokásaival együtt imádom. Komoly esetre pedig ott a kutyasuli. De nem azért akarok kutyát, mert a "mostani" olyan, amilyen. Sajnos olyan vagyok, hogy ha elveszítek egy állatot, "muszáj" pótolni, mert könnyebb feldolgozni. Irigylem is azokat, akik ilyenkor évekig rá se néznek más állatra. :/ Másrészt pedig legalább 1 élőlény had szeressen már. :D Meg a madárpókom nem fogja visszahozni a botot, érted... Jó lenne kimozdulni, jó lenne, ha valami motiválna. Volt már, hogy anyum pár napra rám hagyta a kutyánk, nem is volt gond se a sétával, se mással, de ez mégse olyan, mint egy saját kutya.

3. Nem a szomszéd hagyta, hogy egyen bármi rosszat is, és nem is ő nem vitte időben normális dokihoz. Az én kutyám volt, az én felelősségem, nekem kellett volna vigyázni rá, tehát persze, hogy hibás vagyok. És (egy ember kivételével) mindenki így gondolja, jogosan.

4. A közelben nincs annyi ember, 1-2 járókelőtől meg csak feszült leszek maximum, de rosszul nem.