Mit csináljak, ha a szüleim nem engedik meg hogy új kutyám legyen?

Na remélem másoknak kicsit több szövegértési tehetségük van mint Kiha-nim-nek, és megértik, hogy nem az öregség a "bajom", hanem az, hogy se én nem kötődöm hozzájuk, se ők hozzám, és nem is érzem az öregebb kutyákat a sajátomnak értelemszerűen azért, (jé) mert nem az enyémek.

ne bosszantsatok már, már alapból herótom van attól, hogy itt állandóan mindenkinek magyarázkodnia kell az embernek 2 oldalon keresztül...

Az előző kutyust elütötte az autó. 6 hónapos volt, és 2 és fél hónaposan a kertünkbe dobta be valami elmebeteg. A tesója "szerintem" a tesója, kutyamenhelyen bukkantam rá, úgy néz ki mintha ikrek lennének és ugyan annyi idősek, és nem talált, hanem leadott kutya.

Miért jó a gyászoló emberbe belerúgni?

Amióta meghalt minden nap olyan vagyok mint egy zombi. És közben utálom magam a történtek miatt, és nagyon sokszor gondolkoztam hogy meg sem érdemlek semmit ezek után. Akkor most soha életbe ne legyen kutyám?? Bűntudatom van a halála óta, miért olyan abnormális ez?? És teljesen el vagyok keseredve.

Amikor először megláttam a tesóját a fotón akkor hirtelen az jutott az eszembe, hogy ugyan az a kutya. Ezért írtam hogy "állítólag halt meg". Még ebben is megtalálod a csipkelődni valót, pedig ezt írtam is! Megdöbbentő a hasonlóság. De inkább a józan eszemnek hittem, mint hogy a szüleimet vádoljam meg.

Hány évig kell még bűntudatból kutya nélkül élnem, visszasüllyedni az apátiába csak mert elpusztult az előző mikor otthon se voltam?

Már épp kezdtem arra szintre térni, hogy nem szomorkodok egész nap, de te szépen kihoztad belőlem a bőgést. Neked hogy esne?