Fogadnál örökbe felnőtt kutyát?

Az első 2 kutyám kölyök volt...

Utána 0-3 év közötti kutyát kerestünk és úgy alakult, hogy

a 3.-ra az ideiglenes befogadói (+ a dokijuk) azt mondták, hogy 2-3éves. (mindenki más /kiképző,doki/ állította, hogy min. 10 éves) mi Vele is jártunk kutyasuliba, stb...

A 4. (jelenlegi) kutyánkról úgy tudjuk, hogy 1,5-2 év körüli volt amikor elhoztuk. És Vele is jártunk suliba, visszük kirándulni, stb...

És ezentúl sem azt nézzük, hogy hány éves hanem, hogy mennyire szimpatikus...

Nem kell félni a felnőtt kutyáktól, ha "jó" menhelyről fogadod örökbe. Úgy értem, ahol nem csak örökbe akarnak adni egy kutyát, hogy legyen helyük megmenteni egy következő szerencsétlent, hanem, ahol a kutyának gazdát, a gazdának pedig kutyát keresnek, ahol megkeresik veled a neked legmegfelelőbb, hozzád legjobban illő kutyit.

Amikor mi mentünk örökbefogadni, hosszasan kérdezgettek az otthonunkról, az eddigi és mostani állatainkról, életvitelünkről és csak utána vittek ki a kennelekhez és mutattak néhány kutyust a tömegből. Mind felnőtt volt. Az egyiknek nem tetszettünk, nagyon morgott. A második csak nézett ránk szomorú, bociszemekkel, és csóválta a farkát, hát megpróbáltuk. Hoztak rá nyakörvet és pórázt és elvittük sétálni, ott a telepen, csak úgy, körbe-körbe, hogy lássuk, hogy reagál. Állandóan minket nézett, ha megálltunk, megállt és nézett, ha elindultunk, jött és nézett. Muszáj volt elhoznunk! Ahogy hazaértünk, beraktam a kádba és lecsutakoltam (szegénykém nagyon büdös volt!). Soha nem morgott, acsarkodott vagy támadott, néha elfordul, hogy egy-egy hirtelen mozdulatunktól (pl. hirtelen nyílik egy ajtó, gyerek futva megy ki az udvarra, stb) megijed, de akkor csak elugrik előlünk, aztán, amikor látja, hogy nincs baj, már bújik is a lábunkhoz. Ezt leszámítva pont ugyanannyi szeretetet kapunk tőle, mint attól a drága kutyánktól kaptunk, amelyiket kölyökként hozunk el menhelyről és 16(!) boldog évet töltöttünk együtt.