S. O. S. Lehet tenni valamit a kan kutya ellen?
Van 3 szuka kutyánk és sajnos egyik sem ivartalanított (a családom nem képes felfogni, hogy a kutyáknak sokkal jobb utána) de ez most lényegtelen. Nagyon vigyázunk rájuk, atombiztos kerítéseink vannak, vagyis eddig úgy gondoltam. A kutyáink nem járnak ki, csak ha sétálunk.
Namost itt jön a probléma: Az egyik kutyánknak hamarosan kölykei lesznek az apuka pedig 3 szomszéddal arrébb lakik. Egy idegbeteg az a kutya, mindenkire támad, este pedig szökik. Bár nem is csodálom mert láncon van+egy pár négyzetméteres kennelbe van "benyomva".
Mi nem tudtunk a kölykökről, nem látszott a kutyánkon ma közölte velünk az állatorvos. Már nem ivartalanítatható nem sokra vagyunk a végétől. Enyhén szólva ledöbbentett minket a dolog, nem tudtuk hogyan következhetett ez be. Eszembe jutott, hogy valamelyik reggel ez a kutya nálunk dekkolt és semmi kedve nem volt elmenni. Támadott mikor megpróbáltuk kizavarni, vesszővel sikerült kikergetni(persze nem bántottuk).
Nagyon nem akartunk kölyköket, tavaly szeptemberben volt már nálunk kiskutya, épp elég volt ismét más "piszkát eltakarítani" akkor is. 2(!) kerítés is védi a kutyáinkat az eszem megállt mikor közölték velem, hogy itt volt ez a dög de akkor nem gondoltunk semmi rosszra mert azt hittük hogy szuka. Sosem fordult még ez elő velünk, most fizettünk ki több mint 20 000ft-ot az állatorvosnak. Csak azt nem tudom, a kölyköket miből tartjuk majd el. A szomszéd macskáit is mi etetjük, ráadásul most rühesek, bolha elleni cseppek, nyakörvek.
Ezzel a kutyával korábban is voltak gondok mivel nincs kerítés felünk sétálni vinni a kutyáinkat, nehogy megtámadja őket. Másnak nem hiszem, hogy van ezzel a kutyával problémája de engem már nagyon felidegesített, sok gondot okoz nekünk. Nem akarok neki rosszat, de ez már elviselhetetlen. Mit tehetnénk ellene?
Félek, hogy egyszer eltörik a mécses valakinél itthon és nekiront annak a szegény állatnak....ezt azért nem szeretném viszont ezt a problémát hamar orvosolnunk kéne, nem szeretnék többé ilyen helyzetbe kerülni. Gondolkodtam már hogy sintért hívok, viszont ilyen szívtelen én sem vagyok, a menhelyek dugig vannak és előbb utóbb úgy is visszahoznák szerintem.
Sajnálom...szerintetek nem próbáltam még elmagyarázni nekik?
A kérdésemet azért tettem fel mert az egyetlen megoldást muszály volt kizárnom, mivel az én drága édesapám nem olyan mint a többi apa...ha tovább győzködöm biztos megbüntet vagy szokásához híven azt mondja azt csinálok amit akarok. Nem fog hinni se nekem se pedig nektek a "nagy okosok gyüllekezetének" így hívja az oldalt...
A szívem megszakad a kutyáimért én tényleg a csillagokat is lehoznám nekik az égről, a tőlem telhető legjobbat akarom megadni nekik. A másik kutyát sem akarom bántani mert nem tehet róla, hogy ide születt olyan megoldást szeretnék találni ami megfelel az én családomnak, a kan kutya gazdáinak és a kutyáim a legjobbat jöhetnek ki a helyzetből.
Kezet állatra nem emelek nem vagy szívtelen, az egyik kutyánkat az utcáról engedtem be, a másikat a menhelyről "hozattam".
Èn őszintén értékelem a segítségeteket, tudom hogy csak jót akartok de rajtunk ez sajnos nem segít. Nagyon sajnálom hogy ilyen a családom hozzáállása ehhez a témához de én már a power pointtól kezdve mindennel próbálkoztam nàluk.
Köszönöm!
Évente azért nincs két alom. Utoljára három ève volt nálunk két kiskutya, de nem is egy alomból voltak, mind a kettőt kaptuk.
Tavaly szeptemberben született nálunk szintén egy kiskutya de mi erről nem tehettünk.
Rendben, nem vagytok hajlandóak ivartalaníttatni. De a kölykök meg fogják kapni a chipet, féregtelenítést és azt a legalább 2 oltást, mielőtt gazdihoz kerülnek? A lakásban lehetnek, felügyelet mellett? Fogjátok őket is, a szukát is jó minőségű starter táppal etetni? Ez úgy 20-30e/kölyök és persze a szükséges felszerelésekkel, ha kell a tápszer horribilis árával, esetleges gondokkal az ellés közben még nem számoltunk. Egy császározás úgy 80e-től felfelé van. Nagyon remélem, hogy ha már az ivartalanításra sajnáljátok a pénzt, a kölykökre nem fogjátok! És hogy is fogtok nekik gazdát keresni? Hogy fogtok figyelni rájuk az elkövetkező 10-15 évben? Ha gond lesz, egyáltalán vállaljátok a felelősséget a kölykökért, ha már szaporítani akartok? Nem, dehogy fogjátok, az már nem megy. Az előző alomból levő kutyákról egyáltalán tudtok most valamit?
Nem rosszindulatból válaszolok, de miattatok és a hozzátok hasonló felelőtlen szaporítók miatt van most annyi gazdátlan kutya hazánkban! És ha már nem vagytok arra sem hajlandóak, hogy rendesen vigyázzatok a szukára, inkább keressetek mind a háromnak másik, figyelmesebb gazdát, aki nem akarja gyártani a keverékeket és ezért legalább tesz is valamit!
Felejtsd el a fogamzásgátlós hormon injekciót...Növeli a rák kockázatát...
Nem tudod megbeszélni a szomszéddal,hogy tartsa a kutyáját biztonságosabban?
A szuka nagy testű, a kan valamivel kisebb.
Rendben akkor az injekciót kilőttük. Egy kiskutya volt akkor nem a mi "hibánkból". Persze, mindent tudok róla most 8hónapos, kis rosszcsont, nagyon sokat nőtt már. Tervezem hogy elmegyek meglátogatni. Csak ismerősnek ajándékoznék a kölykökből, az oltások és a féreghajtás könnyen megoldható a dokink ismerős így olcsóbban meg tudjuk ezeket oldani.
Nem fogok nekik új gazdát keresni. Mégis ki akarna ilyen problémás kutyákat? Az egyiket egy idióta lövöldözte, gyerekek verték, egy hétig éhezett egy házaspár kertje előtt, mert nem akartak neki enni adni nehogy oda szokjon.
A másiknak nyakproblémái voltak, most is nagyon érzékeny rá és hát nem is szép kutya, vagyis nekem csodálatos de nagyon sok olyan visszajelzést kaptam hogy milyen ronda, meghogy hova néztem amikor kiválasztottam. A harmadik pedig hát ő az enyém. Nagyon kötődik hozzánk egyszerűen imádjuk, a szomszédom is oda van érte.
Engem ne vegyetek egy kalap alá a családommal mivel én már a kutya érkezésekor vittem volna állatorvoshoz. Nagyon hasznos dolognak gondolom az ivartalanítatást. Úgyhogy nyugodtan lehet porig alázni, meg lehurrogna ha az jól esik nem állok a boldogságotok útjába de ettől a helyzet még nem lesz jobb és a családom állas pontján sem fog változtatni a sok "felesleges" komment.
Megmondom őszintén nem szívesen beszélgetnék azokkal ez emberekkel de akkor sort kerítek rá és elmegyek hozzájuk hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat.
Figyelj csak Drága!
Vannak olyan menhelyek,ahol ingyen vagy legalább olcsóbban megcsinálják az ivartalanítást!Nézz utánuk itt neten,és érdeklődj felőle,hátha sikerül elintézni.:)
Ha most lenne felesleges pénzem szívesen segítenék neked,hiszen Te jót akarsz a kutyusoknak,nem vagy rossz ember,éppen emiatt ne foglalkozz a rossz májúakkal!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!