Egy törzskönyvön belül előfordulhat ugyanaz a felmenő többször?

ugyan miért volnának betegek? a tenyésztő szűr és szelektál! és ha van egy vagy két olyan vonala, ami bizonyítottan mentes a betegségektől és a terveihez illik, akkor persze, hogy használni fogja.

tetszik vagy nem, a mai fajták rokontenyésztéssel alakultak ki, hisz csak ilyen módon lehet az állományukat homogenizálni. ehhez persze szükséges a szelekció is, hogy csak a legkiválóbbak maradjanak tenyésztésben. a vonal- és rokontenyésztés olyan, mint egy nagyon éles borotvapenge, egy szakértő tenyésztő gyönyörűen és sikerrel bánik vele, egy szaporító kezében viszont annyit ér, mint egy majoméban, ami össze-vissza kaszabol vele mindent.

nem akarok ilyen korán többet írni a különböző tenyésztési eljárásokról, de az állattenyésztésben (nem csak a kutyánál) évszázadok óta használják ezeket. nézz utána: vonaltenyésztés, csepp-vér keresztezés, rokontenyésztés, kültenyésztés, hibridizálás.

amit a MEOE tilt az a teljes testvérek illetve a szülő-kölyök párosítás, de indokolt esetben még ezt is megengedik (amennyire én tudom) féltestvéreket, unokatestvéreket pedig kérdés nélkül össze lehet rakni. egy jó vonalú kutya törzskönyvén simán szerepelhet 4-5-6 alkalommal is ugyanannak (a kimagaslóan eredményes) kutyának a neve, amire visszatenyésztették.

Rokontenyésztés

A rokontenyésztésnél származásilag egymáshoz közelálló egyedeket pároztatunk annak

érdekében, hogy az állomány minél egységesebb megjelenésű legyen. Ez mindaddig ésszerű,

amíg előnyös tulajdonságokról van szó. Igaz, ilyen esetben előbb-utóbb az átlagnál

egyöntetűbb lesznek az utódok, de a rendellenességekben is egyforma lesz az állomány. Ez

oda vezethet, hogy az utódokban rögzítjük a hibákat is, amelyek bármikor felbukkanhatnak.

Amikor egy fajta ide jut akkor a káros gének felhalmozódása miatt csökken a leszármazottak

ellenállóképessége, s bizonyos fokú hanyatlás következik be. Ezek az alkat gyengülésében, a

növekedési erély csökkenésében, a csontozat elvékonyodásában, az idegrendszer

sérülékenységében, a bizonytalan termékenységben, a betegségek elleni védekezés

tehetetlenségében nyilvánulnak meg.

A rokon tenyésztésből származó, tökéletes küllemű kan előnyben részesítése nem

egyértelműen jár kizárólag kedvező tulajdonságainak örökítésével, mivel a továbbadott gének

nem szükségszerűen csak azok, amelyek az adott kutyát híressé tették. Ez különösen igaz

akkor, ha a kan heterozigóta formában hordoz bármilyen recesszív, rendellenes gént.

Heterózigótának az egy tulajdonságra nézve eltérő génpárral rendelkező egyedet nevezzük.

Például (Hh). A heterózigóta egyed 50% az egyik, 50% a másik gént hordozza, ennek

következtében a heterózigóta egyed nem örökít tisztán!

Amennyiben valamely tulajdonságra nézve azonos, heterózigóta kutyák pároznak, az

utódokban jelentkezik-recesszív homozigóta formában- az addig lappangó rendellenesség.

Például heterozigóta, de hibátlan harapású egyedek párosításából, vagyis FfxFf, ahol a hibás

harapás génja rejtve van (f), létrejön a recesszív homozigóta, hibás harapású utód (ff) is! Így

például unokatestvérek pároztatása esetén a lappangó tulajdonság felszínre kerülhet. Az

unokatestvérek a közös nagyszülők révén gyakran ugyanazokat a géneket hordozzák, s így

lappangó tulajdonság génjei összetalálkozásának nagyon nagy az esélye.

A tenyésztők egy része a rokontenyésztés útján igyekszik valóra váltani azt, hogy a

nemzedékek során egy-egy tulajdonság minél jobban rögzüljön. Feltételezik, ha ez a

sajátosság létezik a szülői vérvonalakban, akkor az utódokban is meglesz! Ez igaz is, de

számolni kell azzal is, hogy a kiváló kan történetesen lappangva hordoz valamilyen

rendellenességet, és tenyésztése során összekerülhet hasonló rejtett hibával rendelkező

szukával. Így néhány alom után az utódoknál hamar kiderül-feltéve, ha nem titkolják el...- a

lappangó rendellenesség léte!

A rokontenyésztés lehet közeli és távoli rokonokra alapozott. Kerülni kell a közeli rokonok

pároztatását, például szukát az apjával, kant az anyjával, valamint testvérpároztatást. A

második generációban található ősökkel való pároztatáskor szoros, a 3.-4. generációban

található egyedeknél közeli, az 5.-6. generációban lévők igénybevételekor tágabb

rokontenyésztésről beszélünk.

A rokontenyésztés hozzáértő kezekben-némi szerencsével-még előnyös is lehet, önmagában

véve nem jó és nem rossz, hanem egy olyan lehetőség, amely segítségével, -bizonyos

tulajdonságokban!- az utódok domináns homozigóta (vagyis tiszta örökítése) jellege

fokozható. Ez különösen akkor célszerű kihasználni, ha aránylag rövid időn belül, 2-3

nemzedék alatt rögzíteni akarunk valamely lényeges sajátosságot, esetleg sajátosságokat.

Rokontenyésztésnél vegyük figyelembe a közös ős százalékos gyakoriságát, hiszen

lehetséges, hogy a kölykökben ezek a tulajdonságok jelennek meg leginkább... A

rokontenyésztés visszamenőleg 4-5 nemzedékig hatásos, az ezen túl előforduló közös ős vagy

ősök már nem szólnak bele az utódok minőségébe. Minél távolabb van egy közös ős vagy

ősök, annál szerényebb az örökítő hatása az utódokra. Nem szabad tehát, hogy megtévesszen

minket egy-egy kiváló ős jelenléte, különösen akkor, ha a közeli ősök, gyenge vagy közepes

minőségűek.

A rokontenyésztés, hozzá nem értő kezekben rendkívül bizonytalan módszer. Elképzelhető,

hogy az utódok közül néhány kiemelkedő értékű lesz, de az ellenkezője is megtörténhet,

vagyis gyenge minőségű, "félresikerült kölykök születnek. Egy-két kimagasló küllemű egyed

pedig hordozhat valamilyen lappangó rendellenességet, így továbbtenyésztésük felmérhetetlen

károkat idézhet elő az állományban.

Az öröklődés rendkívül bonyolult folyamat, egy sereg elméleti és gyakorlati tapasztalat

szükséges ahhoz, hogy a tenyésztés során megleljük a célszerű, de legalább a középutat. A

tenyésztés csakis akkor eredményes, ha nemzedékről nemzedékre javul a populáció minősége,

az utódok egyre életrevalóbbak, egészségesebbek, és kiváló alkatúak lesznek.

BELTENYÉSZTÉS

Egy-egy fajtán belül akkor alakulhat ki beltenyésztés, ha a tenyésztésben hosszú időn

keresztül nem vonnak be idegen vérvonalú egyedet. A beltenyésztés a rokontenyésztés egyik

formája, csak nem két kutya között, hanem nagyobb létszámú populációban történik. Az ilyen

zárt, szoros populációban való tenyésztés, előbb utóbb az ivadékok egyes tulajdonságokban

történő leromlását vonja maga után. Beltenyésztésnek a zárt körben történő tenyésztést

nevezzük, amelynek következtében (örökléstani vonatkoztatásában) nemzedékről,

nemzedékre csökken a heterozigóta, és növekszik a recesszív homozigóta génpárok száma.

Bizonyos idő elteltével, amikor a pároztatott egyedek már számottevő mértékben

rendelkeznek származásilag azonos génekkel- a beltenyésztés, rokontenyésztésbe megy át.

Megjegyezném, hogy a szakirodalomban a beltenyésztés és a rokontenyésztés között gyakran

nem tesznek különbséget, hiszen mindkét tenyésztési eljárás azonos irányba, a homozigozitás

növekedésének irányába hat. A két tenyésztési módszer különbözősége abban foglalható

össze, hogy a beltenyésztés (esetleg) követő rokontenyésztés során a származásilag azonos

gének gyakorisága tovább nő.

VONALTENYÉSZTÉS

A vonaltenyésztés (vagy vérvonaltenyésztés) tulajdonképpen rokontenyésztés, de bizonyos

mértékben elfogadható módszer. Nagyrészt egy egészen kiemelkedő egyedre, főként kanra

(ritkábban szukára) alapozzák. A cél az, hogy a vonalalapító ős tulajdonságai fokozottabban

kerüljenek az utódokba. Ugyanakkor a szuka oldaláról minél távolabbi egyedeket állítanak

tenyésztésbe. A vonalalapító kan kedvező tulajdonságaiban, egészségi állapotában, alkatában

legyen domináns homozigóta! Ez a tenyésztési eljárás rendkívül alapos utánajárást igényel, a

legkisebb tévedés is mindent tönkretehet.

E módszer alkalmazásához több egyedből állomány szükséges, egy-két szukával nem érdemes

próbálkozni. Ugyanis a tenyésztés során esetleg ki kell zárni a recesszív tulajdonságokkal

rendelkező egyedeket, hogy az állomány fokozatosan egységessé váljon. Tanácsos, hosszú

időn keresztül tenyésztésben tartani a vonaltenyésztés alapjául szolgáló apát, így sok utód

származhat tőle.

Csakhogy a tenyésztő szelektál, a szaporító meg nem. Ezért tenyésztő.

Neki az az érdeke hogy a kívánatos gének rögzüljenek és csak és kizárólag az ilyen egyedeket viszi tovább a tenyésztési programjában.

Ha meg a vonaltenyésztés sikeréről akarsz olvasni, akkor guglizz erre rá: orlov ügető.

Kedves kérdező: attól még hogy a nagyszülők testvérek voltak, még lehet a kutya kültenyésztett. Nem érted, mi?

Pedig egyszerű...:-DDD