A kutyák mennyire képesek emlékezni? Mennyire régi dolgokra emlékeznek?

És mi van ha nem lusta? Mi van ha 11 órát nincs otthon egy nap, ezért nem tud megfelelően gondoskodni a kutyáról? Mi van ha olyan helyen laknak, ahol nincs tér hogy futtassa? Azért ne felejtsétek el, hogy gy vizsla, nagyon időigényes!

Máskor meg pont azt szidjátok, hogy az emberek felelőtlenül választanak maguknak kutyát, olyan fajtát vállalnak be, aminek nem tudják kielégíteni az igényeit.

A kérdező annak idején ezt tudta vállalni, de most változtak az életkörülményei. Gondolom nem örömében költözött családi házból egy panelba. Lehetett volna önző is, és meg is tarthatta volna, annak ellenére, hogy nem tudja kielégíteni az igényeit. Akkor meg azért baszogatnátok, meg azt javasolnátok neki, hogy keressen neki új gazdát, aki jobban tud vele foglalkozni, ugye?

A kérdezőt szemlátomást érdekli a kutya sorsa, tehát szereti. Nagyon nehéz lehetett neki meghozni egy ilyen döntést, de ő figyelembe vette a kutya érzéseit is, és nem viselkedett önző módon. Igazán nem hiányzik neki még ez a csesztetés is.

Amúgy én sosem tudnék megválni az állataimtól, azt hiszem én nem tudnék meghozni egy ilyen döntést. És erre egyáltalán nem vagyok büszke. Mert Ők a fontosak, nem én. Én vállaltam, hogy mindent megadok nekik, de ha nem megy, akkor azzal adnék meg nekik mindent, hogy olyan helyre adnám őket, ahol mindent meg tudnának adni nekik.

Nem kell azonnal gyerekhez hasonlítani, ha valaki úgy érzi, megválik valami oknál fogva a kutyájától. Azért, mert akik ide írnak, éppen az életüket is adnák a kutyájukért, nem kell leszólni, aki nem így gondolkodik. Pont a kutya az az állat, amelyik igen hamar be tud illeszkedni az új helyzetébe. Amelyik nem, az más tészta, mert annál valami nem kerek.

A kérdező meg vegyen erőt magán és ne menjen látogatóba. A kutyának új családja van, békén kell hagyni.