Dobermann gyerek mellé?

Tényleg nevelés és szoktatás kérdése.

Láttam már pitbullt, családi kutyaként. 2 kislány mellett, akik rengeteget húzták-nyúzták. Családtagokkal igazi kezesbárány volt.

Nagynénémnek rotija volt, az is hasonlóan volt nevelve. Okos vlt és barátságos.

Én bernáthegyi, meg németjuhász mellet nőttem fel. Soha nem voltak agresszívak velünk.

Ha sokat van köztetek, nem veritek láncra, vagy nem zárjátok be egy kenelbe, akkor bármilyen kutyából lehet jó házi kedvenc.

Először is, másfél éves gyerek mellé nem kéne kutyát venni, főleg, ha lakásban laktok. Nem véletlenül van az a mondás, hogy vagy a kutya, vagy a gyerek legyen három éves, mire jön az új családtag.

A jó dobinak nagyon jó az idegrendszere, magyarul kibírja, ha "kínozza" a gyerek.

Volt már hasonló karakterű kutyád? Első kutyának semmiképp nem ajánlom.

2 gyerekes és 2 kutyás

én úgy tudom ,hogy ha a kutya megfelelően van szocializálva minden további nélkül mehet dobermann gyerek mellé. De ha gyerek mellé lesz, akkor lehet inkább szukát vennék.

http://www.youtube.com/watch?v=G1TI-60lsY8&feature=fvwrel

ő is doberman, csak nincs felvágva a füle.

Azért az kicsit erős, hogy a dobi "nyugodt" kutya.

Munkakutya, amelynek sok foglalkozásra van szüksége. Egy ilyen kicsi gyerek mellett azért elég nehéz megoldani, hogy télen-nyáron-esőben-szélben meglegyen a kutyának a napi betevője.A gyerektűrés és a más állatokkal kijön meghatározás meg nem fajta függő, hanem egyed függő.

Nekünk volt kan dobermanunk, nagyon kezes és jóindualtú jószág volt. (Illetve volt egy embercsoport akiket nem viselt el, pl. nekiugrált a kerítésnek ha az utcán vonultak, de az szerintem a fajtából adódik)

Viszont az, hogy hogyan neveled/szoktatod komolyan számít - pl. a hugom még elég kicsi volt akkoriban és állandóan dajkálta a kutyát. Aztán az állat megnőtt, utána is a hugom ölébe akart mászni/ugrani (aki ugye nem nőtt olyan gyorsan... :P ), így rendszeresen fellökte, ezért is ajándékoztuk el végül.

Tisztelt Kérdező!

Sok olyat olvastam, hogy kisgyerek mellé nem való kutya, mert ingerli a kutyát a bizonytalan járása, nem beszélve a fül-, farok-, szőr huzigálásáról, illetve fölényben érzi magát a kicsivel szemben, mert nagyobb.

Egyetértek azokkal, akik azt írják, hogy a kutya viselkedése nem fajta, hanem egyed függő.

Tapasztalásom szerint, ha a kutya beilleszkedett, illetve be tud illeszkedni a családba (szeretet kap és adhat, nincs sérelme, nem bizonytalanítják el értelmetlen, össze-vissza parancsolgatással, nyugodt viselkedést tapasztal), akkor nincs gond a kisgyerekekhez való viszonyával sem. Azt tapasztaltam, hogy nem hogy nem támadják a gyereket, hanem óvatosak vele és védik. De igen elgondolkodtató a 7. hozzászólás.

Én három átélt, látott esetet írok le.

Volt egy kanadai fehér juhászunk. Igen kemény, idegen gyűlölő kutya volt, még rokonokat, ismerősöket is lassan, hosszú idő elteltével tudtunk elfogadtatni vele. Kedvenc szórakozása volt, hogy az udvar legtávolabbi részében hevert és ha neki nem tetsző valaki ment el a kapunk előtt, akkor az udvaron végigvágtázva rontott a kapunak és haragosan ugatott. Úgy tűnt, hogy ilyenkor semmire, senkire nincs tekintettel. Egyik alkalommal egy kisgyerekes család volt nálunk vendégségben és –utólag tudjuk- óvatlanok voltunk, a járni alig tudó picivel az udvar közepén álltunk meg beszélgetni. Kutyánk pedig megindult és a pici igencsak az útjában volt. A kutya néhány lépéssel előtte lehasalt és kúszva ment el a gyerek mellett. Közben keservesen nyüszített, nyilván tudta, hogy késve ér a kapuhoz. Közben figyelte a gyereket és csak mikor biztonságosan túljutott rajta, akkor állt fel és futott tovább. Gyerek nem volt a háznál, nem volt hozzájuk szokva. Kúszni sem előtte, sem utána nem láttuk. Kiképezve soha semmire nem volt.

Most labradorunk van és vannak kisgyerekek. A kutya nagy bohóc, ugra-bugrál, szertelenkedik. De a gyerekek közelében egészen megváltozik a viselkedése, nagyon óvatos. Ha dobálunk neki játékokat, ügyesnek kell lenni, hogy ki ne kapja a kezünkből. A gyerektől mindig tart legalább egy jó lépés távolságot. Leüléssel, lefekvéssel, vakkantással próbálja kiudvarolni, hogy dobja el a labdáját, de kivárja. Nem hogy nem kap oda, de még csak testközelbe se megy. Ha a gyerek megindul felé, akkor tolat. Soha senki nem tanította rá.

Sógornőmnél voltunk, egy gyönyörű németjuhásza van. Ott volt nála pici baba keresztgyereke is, a szüleivel. Átjött szomszédjából egy nagylány, aki sokat jár hozzá és a kutyát kölyökkorától ismerte, sokat játszott vele. Lekvár főzéshez kért nagy lábast és nagy fakanalat. Mikor ment el, leguggolt a babához, gügyögött neki, simogatta. Mikor felállt, felemelte a kanalat és mondta, hogy ezeket majd hozza vissza. A kutya abban a pillanatban a hajánál fogva lerántotta a fűbe. Mindnyájan megijedtünk, szerencsére sógornőm hamar kapcsolt és kérte, hogy a picit gyorsan vigyék be a házba, mert a kutya biztosan őt akarta védeni. És mikor a kicsi a kutya szerint biztonságban volt, elengedte a lányt. Szerencsére a fájó fejbőrön kívül semmi rossz nem történt. A kutya, mikor fenyegetve érzett egy számára idegen kisbabát: védte. Azon az áron is, hogy azt bántotta, akit jól ismert és szeretett.

http://www.youtube.com/watch?v=2TF_-g5F-Iw&feature=related

én azt mondom hogy ha lesz időd eleget foglalkozni a kutyával, akkor igen simán lehet a gyerkőc mellé. de a dobinak rengeteg mozgásra, foglalkozásra, tanításra van szüksége, mert munkakutya. ha eleget mozog, és agyilag is fárasztod, tanítod, akkor nem lehet gond. de csakis tenyésztőtől vedd, ha nem idegbeteg kutyát akarsz!