Kutyapszichológus? Mi a véleményetek róla?
Figyelt kérdés
Arra gondoltam kutyapszichológushoz fordulok. Semmi jobb nem jut eszembe. A probléma a következő: van egy édes, ennivaló, kedves francia bulldog kutyusunk, most lesz három éves. Olyan 4-5 hónapja fogadtuk örökbe egy családtól. Az elején semmi probléma nem volt vele. Igazán ennivaló, szeretetteljes kutya, nem is értem mi történhetett vele, de mostanában, néhány hete kb. elkezdett agresszívan reagálni teljesen természetes dolgokra. A barátomnak a múltkor úgy megharapta az ujját hogy ömlött belőle a vér, pedig nem csinált mást csak a ráncait törölgette az arcán, amit már többször is csináltunk, hiszen ezeknél a fajtáknál ezt gyakran kell csinálni. De volt olyan is hogy csak oda mentünk, hogy megsimogassuk, nekem engedte, de mikor a barátom is oda jött hogy megsimogassa rákapott a kezére. Pedig máskor imádják egymást, mindig együtt játszanak, sokat együtt vannak. Azóta az én kezemre is rákapott mikor megpróbáltam az ágy alól kiszedni a lasztiját. Néha akkor is csinál ilyet ha csak hirtelen felállunk a székből, de néha csak akkor is ha felveszünk valamit a földről. Sőt, amit leginkább nem értek, hogy ha pl. megfogom barátom kezét, vagy volt hogy a lépcsőn ültem és ő odanyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni, akkor is neki ugrott és megakarta harapni. De a legfurcsább, hogy ő alapvetően nem egy olyan agresszív kutya, hogy hozzá se lehet érni, nagyon kedves, mikor játszunk akkor is mindig óvatos, olyankor sosem harap. Csak néha rájön ez a dolog és olyankor rá sem ismerek. Mi sosem bántottuk őt, hogy félnie kéne vagy valami, az előző gazdái is nagyon szerették, és szerintem ők sem bántották. Segítsetek, szerintetek mit tegyek? Mi lehet a baj?2012. nov. 4. 20:17
1/2 anonim válasza:
Többet kell foglalkoznod vele. Féltékeny a barátodra.
2/2 anonim válasza:
A kutyapszihológus pénzkidobás! A kuty lehet, hogy ideggyenge, manapság a tenyésztett fajták egyedeinek túlnyomó többsége az. (Tenyésztő vagyok 17 éve.)Amerikában méreginjekcióval kúrálják a harapós kutyát, dédmamám korában szívlapáttal tették. Nem tudom, mit tennék a helyedben, de semmi esetre sem tartanék meg egy harapós kutyát! Persze nem is fogadtam volna el egy 3 éves ebet, mert kegyetlenség ilyen idősen kitenni a falkából. Miért váltak meg tőle egyébként?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!