Honnan tudják hogy a kutyák nem képesek emberi érzelmekre, vagyis nem tud szeretni?

Én egyáltalán nem értek egyet ezzel a nézettel. Ha a kutya nem tud szeretni, akkor miért fordul elő, hogy szegény ott pusztul el a gazdi sirjánál, mert étlen-szomjan fekszik ott napokig. Csak azért, mert jó nekem hogy velem van a gazdi?

Egyáltalán mi emberek honnan a fenéből tudjuk, hogy mit éreznek a kutyák (és más állatok)?

A kutyáknak NEM érzelmei vannak, hanem ösztöneik. A sok állatbolond magyaráz bele mást. Az első jól írta le az okokat.

Ösztönből ragaszkodik a gazdájához, mert tőle kapja az ennivalót, gondoskodást. Őt tekinti falkavezérnek. De ez nem emberi érzelem.

A kutya (és más állatok), csak addig gondozza a kicsinyeit, amíg azoknak szüksége van erre. De azután már nem is törődik vele. Akár a saját ivadékával is párosodik.

Ember ilyent nem tesz. Legfeljebb, ha perverz.

"A kutyáknak NEM érzelmei vannak, hanem ösztöneik" - 99%-ban egyetértek ezzel a megfogalmazással.

A kutya ahhoz ragaszkodik, aki mellett biztonságban érzi magát, és nem csak azért, mert tőle kapja a kaját, ő viszi sétálni, ő gyógyítja meg, ha beteg. Van valami a kutya gazdi kapcsolatban, ami ennél egy kicsit több. Valami erős kötődés, amit nem tudnék megmagyarázni, de akkor sem tudnám szeretetnek mondani.

Szerintem azért érezzük szeretetnek, mert nem sok olyan állatfaj van, aki ennyire ragaszkodik az emberhez. A kutyák okosak, és ők domesztikálódtak legjobban.

A farkasok is megszelídíthetőek, de azért nem sokan próbálkoznak vele, bennük elég erősek az ősi ösztönök. A kutyákban már sokkal kevésbé vannak meg ezek az ösztönök, vagy ha igen, azt is megpróbáljuk minél jobban kinevelni. Ivartalanítjuk őket, nem engedjük, hogy megegyenek mindent, ami az útjukba kerül, ha ne adj Isten egy kutya emberre támad, akkor esélyes hogy el lesz altatva.

Szerintem ez olyan dolog, hogy lehet tudományos tényekkel jönni és bármit meg lehet magyarázni, de akár ösztön, akár ragaszkodás, akár bármi... Én akkor is ki merem mondani, hogy a kutyám SZERET engem, hiszen az emberi nyelven is ezer dolgot jelenthet ez.

Mint ember és ember közötti érzelem, ami megmagyarázhatatlan kötődést jelent. Viszont azt is mondhatom, hogy szeretem a csokit. Lényegében az is csak egy ösztön, mert finom, mert az ízlelő bimbóim beindulnak tőle, mert vágyom rá és érezni akarom azt az ízt... Nem érzelmi kötődés fűz a csokihoz, hanem valami teljesen más, még is azt mondom rá, hogy szeretem.

Ergo szerintem egy gazdi sem bolond aki igen, szereti a kutyáját és úgy érzi, hogy a kutyája viszont szereti és ezt nem tudományosan próbálja megmagyarázni, mert minek?

Lehet hogy ösztönből jön oda bökdösni, hogy simogassam meg és ösztönből szomorú ő is, ha én is az vagyok, illetve ugrál örömében, ha én is, de én ezt szeretetként élem meg, legyen mögötte bármi is. Nem tanulmányozni akarom a kutya-ember kapcsolatot, hanem megélni minden egyes boldog és szomorú percet együtt, SZERETETBEN. :)

Hülyeség. Senki más földi lény szeretetében nem vagyok olyan biztos, mint a kutyáiméban.

Mi a szeretet, ha nem az, hogy órákon át várnak haza mereven abba az irányba nézve, ahonnan érkezni fogok? Ki vár engem így haza rajtuk kívül?

Ki akar állandóan a közelemben lenni rajtuk kívül?

És kinek okozok akkora örömöt, ha hazaérek?

Talán az apámnak vagy a páromnak? Apám még akkor se nagyon jön ki elém, ha vidékről érkezünk meg többnapos távollét után. Páromnak is volt már olyan megjegyzése, hogy nem kell állandóan együtt lennünk (mert nehezményeztem, hogy bár egész nap nem találkoztunk, még azt se bírta kivárni, hogy együtt megvacsorázzunk, húzott a számítógépéhez vissza). A legtöbb ember addig szeret, amíg nem ütköznek az érdekeitek. Majd megtudod, mi a testvéri szeretet, ha az örökség elosztása következik. Majd megtudod, mi a kollegális összetartás, ha ki kellene állni valaki mellett mondjuk a főnökkel szemben. Vagy csak egyszerűen kiállni valaki mellett akkor is, ha attól népszerűtlenek leszünk. A szülők nem szeretetből vállalnak gyereket, hanem merő önzésből és önimádatból. Egy dolgot tudnak garantáltan megígérni a gyerekeiknek, hogy meg fognak halni és mégis kiteszik őket ennek. Hány ember élősködik a családtagjai nyakán, ahelyett hogy bármilyen munkát elvállalna.

A párom elhalmoz a figyelmével, szeretetével, nem tudok olyat kérni, amit meg ne tenne (az a beszólása rossz időszakunkban volt), ettől függetlenül egyszer amikor megkérdeztem tőle, el tudná-e képzelni mással az életét, azt felelte: hát persze.

Az emberek jöttek-mentek az életemben. Nagyon-nagyon kevés volt az közülük, aki akkor is mellém állt, ha az nem volt népszerű mások szemében. Egyszer megmondtam egy fősulis osztálytársamnak, hogy nem utazok vele többé kocsival (vidék, levelező), mert állandóan leszorítja maga előtt az autókat, de úgy hogy néha 10-20 cm választ el a totális becsapódástól az előttünk lévőbe. Na, mivel ezt egy levelezőlistán tettem, a birkanyáj rögtön nekem esett, jöttek a gúnyos megjegyzések. Próbáltak meggyőzni, hogy túlzok. Megkérdeztem, hogy akkor biztosan csak képzeltem a múltkor, hogy 190 km/h-val vettük a lejtőt az autópályán. Erre már nagyon nagy lett a csend, de senki sem állt mellém. A páromat féltettem, aki továbbra is velük utazott, de ő hallgatott a legjobban. A srác háta mögött többen is igazat adtak nekem és elmondták, nem érzik magukat teljesen biztonságban mellette, de onnan kezdve ki voltam közösítve. Igen, van egy elég durva stílusom, de igazam volt és nem tudtam finomabban kimondani, hogy ne játsszon mások életével. A legjobban nem a kiközösítés fájt, hanem hogy a párom nem védett meg. Csak lapult, mint sz..ar a fűben. Én nem tudok ilyen birka lenni, csak menni vakon mások után. Én a főnöknőmnek is nekimentem, amikor igazságtalanul bánt egy kolléganőmmel. Végül kénytelen volt engedni nekem, mert igazam volt. Pedig az állásommal játszottam. Melyik az az ember, aki így harcolna értem? A párom nem. Az apám nem.

Ez a kolléganő, akit megmentettem, ő igen, ő már bizonyított. Sokkal többet fel se tudnék sorolni.

Az emberek jöttek-mentek körülöttem egész életemben. Egyetlen állandó szeretet van, ami végigkísérte az életemet: a kutyáimé.

Ha választani kéne a kutyák és a párom közt, azt választanám, aki nem tudna nélkülem élni.

Mindegy nekem, hogy hívják ezt. Az emberi szeretetnek sokféle megnyilvánulása van, de az esetek többségében azonnal elmúlik, amikor érdekütközés áll fenn.

A párod szeretetete is véges, legalábbis férfiaknál érdekes dolgok történnek más jó nők láttára. Ez a szeretet?

Részemről hányingerem van az emberi szeretettől.

Én akkor érzem magam szeretve, ha felvállalnak bárki előtt, bármilyen körülmények között. És ezt világéletemben csak a kutyáimtól kaptam meg feltétel nélkül. Nagyapám és Mamám volt még hasonlóan kedves a számomra, de még itt is bejön, hogy Nagyapám többször megcsalta nagyanyámat, plusz birizgálta anyámat a lába között amikor gyerek volt.

Szóval szerintem inkább az az igazság, hogy az ember nem tud szeretni. Én sem tudok, legalábbis nagyon kevés embert. Legtöbben így vagyunk, csak a legtöbben még saját maguknak is hazudnak erről.