Vajon jól csinálom a kutyám szobatisztaságra szoktatását?
Van egy 4 hónapos kiskutyám, úgy 1 hónapja van nálam. Az én szobámban van a helye. Az első 2 hétben még nem nagyon vittem ki a kertbe pisilni, mert féltem, hogy mindenfélét összeszed, így addig a szobámban egy rongyra pisilt (gondoltam pelenka helyett ez is megteszi és persze rendszeresen cserélem). Nagyjából 2 óránként szoktunk kimenni, és ha kint vagyunk az esetek túlnyomó többségében a kertben végzi a dolgát, de olykor-olykor gátlástanul (mindenféle jel nélkül, hogy neki most üríteni kell) bepisil-bekakil (a rogyra). Főleg esténként fordulnak elő balesetek. Rengetek cikket olvastam arról, hogy hogyan kell a rászoktatni egy kiskutyát a kinti pisilésre (1-2 óránként kivinni, hatalmas dicséret, stb. ez meg is van), és sok helyen olvastam azt is, hogy a pelenka rossz és csak ront a helyzeten (az én esetemben a rongy). Ugye még kicsi és gondolom egy egész estét nem bír ki pisilés nélkül, a parkettának meg ez nem tesz jót ugyebár.. Egy hét múlva teljesen védett lesz és akkor már mehetünk sétálni is. :)
Még sosem próbáltam rászoktatni a szobatisztaságra egyetlen kutyát sem, szóval, ha kicsit szájbarágós lett akkor elnézést.
Mi a véleményetek, ha így folytatom előbb-utóbb megtanulja, hogy kint kell végeznie a dolgát és jelezzen, ha kell neki vagy rakjam el a rongyot és úgy próbálkozzak?
Ő még nagyon pici, természetes, hogy bepisil.
Az én kutyám is pelenkára volt előnevelve, és olyan 8 hónapos koráig használta is, igaz, akkor már nagyon ritkán. Utána soha többé nem ment rá, pedig még ott volt jó ideig.
Szerintem tök jók csinálod. DE, azt ne várd, hogy a kutyád jelezzen, ha pisilnie kell. Szokja meg, hogy naponta minimum 3 alkalommal, de inkább 4x, kiviszitek sétálni.
Az én kutyám csak akkor jelez, ha már nagyon feszül a hólyag, (mert esetleg sokat ivott a nagy melegben) vagy ha hasmenése van. Ez 6 év alatt max. 5x fordult elő.
Szóval a kutyát mindig ugyanabban az időpontban ki kell vinni, ha nem is nagy sétára, de 5-10 percre mindenképp.
5 hónapos kutya már nagyon jól tudja szabályozni az ürítést, ilyenkor már egyáltalán nem jó pelenkát, vagy rongyot használni!
Ergo el kell tüntetni a rongyot és ha lehet a szagokat is körülötte (pl. nem ammónia tartalmú hanem ecetes tisztítószerrel ami nem köti meg a szagokat) mert ez már teljesen természetellenes. A kutya tiszta állat, nem piszkít az életterébe. Amelyik mégis megteszi az egyre zavarodottabbá válik, hiszen területet csak a domináns egyedek jelölnek.
Mivel már a bepiszkításra lett kondícionálva, sok türelemmel lehet leszoktatni, de segíthet egy szobakennel tréning is. Az elképzelésed miszerint 2-3 óránként kiviszed a kertbe az jó, ha bepiszkít akkor légy vele és a balesettel teljesen közömbös, csak takaríts azonnal!
(4 hónaposan már minden oltással rendelkeznie kellett volna ha felelős tenyésztőtől, vagy állatvédőtől kapod a kutyát!)
A helyedben már most segítséget kérnék a szocializációjához, helyes neveléséhez egy szakembertől és nem innen-onnan csipegetnék az internetről tanácsokat! Ezzel sok problémát megelőzhetnél, vagy a meglévőket is korrigálhatnád!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!