Párom utálja a kutyámat. Mit lehet tenni?

Nézd, ha nem tudjátok megbeszélni a problémáitokat, akkor lapát, kutya ide vagy oda. Úgy nem lehet leélni egy életet, hogy ha gond van, elvonulok duzzogni, hogy majd hátha megoldódik magától. Örülj neki, hogy a kutya miatt kiderült, hogy ilyen a párod, és próbáld vele megbeszélni, hogy ez a hozzáállás nem lesz jó; nem az utálkozás, hanem a problémamegoldás, konfliktuskezelés a boldog párkapcsolat alapja. Aztán ha nem megy, akkor a te döntésed, hogy akarsz-e ilyen emberrel együtt élni vagy sem :)

Ez durva, nekem erről az jut eszembe, hogy vajon a gyerekkel is ilyen lesz?...

Hát itt nem a kutya a legnagyobb probléma. Nem hajlandó veled megbeszélni a nézeteltéréseiteket. Ő nyeli a saját sérelmeit, te nyeled a sajátjaidat és ez előbb utóbb gondot fog okozni. Lehet az a problémája, mint amit itt már valaki írt, hogy úgy gondolja a kutya kitúrta a helyéről, de akkor is ezt meg kell beszélni, hisz csak úgy működhet normálisan egy párkapcsolat, ha megbeszéli a két fél a gondokat. Hisz ha nem beszéltek a gondokról, attól azok még ott lesznek, csak így nem tudtok változtatni rajta, javítani a helyzeten. Nem feltétlenül kell mindenkinek szeretnie a kutyákat, bár nem tudom miért akarta annyira, ha ráunt, ő nem egy cipő amit ha megunt, akkor kidobhat, ezzel kellene tisztában lennie. Meg hogy írtad, hogy tökéletesen jól nevelt kutya, hát istenem még akkor is, ha néha rosszalkodna, akkor sem kell utálkozni vele, gyerekedet sem utálod, mert rossz fát tesz a tűzre. Az én párom is, amikor elpusztult a kutyája (azért írom, hogy az övé, mert én sajnos az utolsó 3 évben ismerhettem már csak meg), akkor megmondta, hogy neki soha többet nem kell kutya, most van 3 kutyánk, nem azt mondom, hogy nem szereti őket, de látszik rajta, hogy megpróbál hozzájuk nem kötődni, nem is nagyon foglalkozik velük, még amikor élt az övé, akkor foglalkozott velük, aztán miután elpusztult, velük is megszakította szinte teljes mértékben a kapcsolatot, de akkor sem kritizálja őket, nem utálatoskodik velük, bántani meg pláne nem bántja őket. El kell fogadni úgy a másikat, ahogy van, ha meg nem megy, akkor jobb ha előbb vége van. Én nem azt mondom, hogy szakítsatok, mert nem tiszte itt senkinek ilyet mondani, meg ez a ti dolgotok, de én biztos nem szeretnék egy olyan kapcsolatban élni, ahol nem lehetek önmagam, nem foglalkozhatok azzal, amit szeretek és nálunk ez így is van, én elfogadom, hogy ő más állatoknak a megszállottja, én a kutyáké vagyok, ezt meg ő fogadja el, nem beszélünk bele a másik dolgába (ezt úgy értem, hogy nem mondom meg neki, hogy te nem tarthatsz ilyen állatot, és ő sem teszi ezt). Szóval száz szónak is egy a vége, beszélnetek kell a problémáról, mert magától nem fog megoldódni.