Késői szocializáció, félős kölyök. Hogyan álljunk hozzá?

Leírnám a történetet az elejétől a végéig, mert nem akarok kihagyni semmit, ami esetleg fontos lehet.

Két hete fogadtunk örökbe egy nyolc hónapos husky-jagd keverék kant, minden oltás nélkül (az oltási programját már elkezdtük, féreghajtás is megvolt).

Eddigi élete folyamán egy nyaralónál élt a szüleivel ("apu" import kiállítási husky, "anyu" altatás elől mentett jagd-jellegű keverék), a tartási körülményeikről nem sokat tudok, de a viselkedéséből úgy tűnik, maximum etetni jártak ki hozzájuk. Max (a szóban forgó kutya) novemberben született öt tesóval, volt mellette még egy alom május elején (azóta hál' Istennek anyu ivartalanítva lett), őt az elején valamiért nem vitték el, később már nem is nagyon hirdették, így "rajtuk maradt".

Idegenektől a szó szoros értelmében retteg, utcán sétálni alig mer (bár este, ha senki sincs lent rajtunk kívül, már nagyon komolyan húz). Más kutyákkal ugyanez a helyzet: berohan a legközelebbi sarokba/falhoz, ott leül vagy lefekszik, a farkát maga alá csapja és sehogy nem lehet elmozdítani (kivéve, ha felemelem és arrébb rakom). Ez a viselkedése abszolút független a másik kutya nemétől vagy korától, ugyanúgy betojik egy két éves bullmaci kantól, mint egy tizenöt éves kisnövésű yorkie keveréktől (mindkettőre volt példa...). Más állatokkal alig veszi fel a kapcsolatot, ha már 4-5 perce szaglásszák, akkor hajlandó "visszaszaglászni", de egyébként csak fekszik, sőt, néha remeg.

Az utóbbi két hétben sikerült megszoknia engem és a páromat, engem egyértelműen elfogad falkavezérnek, a párommal még vannak gondjai (sokszor megvárja, amíg én is rászólok, vagy simán csak rám néz, mikor a párom szól rá). Megtanult ülni, feküdni, a nappaliban már labdázni is hajlandó, egészen addig, amíg be nem lép valaki (ami egy ideig még elkerülhetetlen, egyrészt, mert még legalább két-három hónapig anyósomnál lakunk, másrészt, mert gyakran járnak hozzánk vendégek). Utcán annyira meg van ijedve, hogy a jutalomfalatot sem veszi el, ha a szájába adom, egyszerűen kiköpi.

Egyébként nagyon kedves, intelligens kutya, de fogalmam sincs, hogy hogyan kéne hozzá állnunk. Az emberek fele azt mondja, hogy hagyjuk békén és várjunk, a másik fele azt, hogy vigyük minél többet idegen emberek/kutyák közé. Kutyaoviba (vagy neki már jobb lenne a suli?) megyünk, amint meglesz az utolsó oltása, de az még legalább egy-két hét, addig is javítani szeretnék a viselkedésén, amennyire lehet.

A másik kérdésem az lenne, hogy fojtót mennyi idős korától lehetne használni (még ellen tudok tartani, de már most közel tizenkét kiló, az ötven kilómmal lobogni fogok utána a későbbiekben :))? Nem első kutya, az előzőt is fojtóval sikerült leszoktatni erről, így használni is tudom, de semmiképpen nem akarok ártani vele (ráadásul attól is félek, hogy a lánc becsípné a bundáját...).

Tudom, hogy szörnyen hosszú lett, és köszönöm, ha elolvastad!