Szaporító dilemma? Vegyek innen? Jót tegyek, vagy jól tegyem?
Utolsóval értek egyet. Én mindenképpen megtartanám, az én kutyám is ilyen helyről jött – egyetlen egyszer sem voltam vele orvosnál, csak amikor oltani vittük. Hálás, szófogadó kis jószág.
Ezt én írtam. Kifejtenétek, melyik része miatt kaptam a 0%-ot, Azért, mert a kutyám keverék létére jobb egészségnek örvend, mint sok fajtatiszta eb? Vagy mert szófogadó és aranyos? Ez a valóság. Nem csak a fajtatiszta kutya a kutya.
Igen, az a baj, hogy az emberek azt hiszik, hogy a fajtatiszta kutya tökéletes, a többi meg selejt. Pedig elég belegondolni: a fajtatiszta kutyákat küllemre szelektálják, így az erősen túltenyésztett fajták viselkedése sok esetben abnormális. Lehet, hogy az utcán meg faluban élő kutyákat nem viszik orvoshoz, meg szűrésre, de ha ilyen körülmények között életben marad, akkor igenis jó egészségnek örvend. (Persze mindkét oldalon vannak kivételek is.) Nem egy falusi keveréket láttam, aki majd' kicsattant az egészségtől és példásan viselkedett. És nagyon sok fajtatiszta yorki meg csivava képtelen viselkedni.
Ráadásul az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy minden kutya segítségre szorul, még a szaporítók kutyája is. Aki azért nem venné meg, mert akkor folytatódik a szaporítás, attól elvárom, hogy az élet minden más területén tegyen ugyanígy. ne vegyen húst, mert azzal támogatja a vágóhidakat. Ne vegyen papírt, mert azzal az erdőirtást. És ne vegyen tenyésztőtől kutyát, hanem sétáljon el szépen a menhelyre. Ugyanis ha fajtatiszta kutyát veszel, ugyanúgy elveszed egy kiskutyától a helyet. Szerintem nagyon szép dolog befogadni egy ilyen falusi jószágot. Én a magam részéről nem vetem meg azt sem, akinek egy fajta tetszik és hajlandó százezreket áldozni rá, de attól felfordul a gyomrom, amikor a kutyások itt állatkínzóznak, de a szájuk jártatásán kívül nem tesznek semmit. Aki kutyát akar menteni, az emelje fel a fenekét és fogadjon örökbe egy menhelyes állatot és támogassa ezeket a szervezeteket adománnyal. Több haszna lenne, mint ennek az egymás torkának ugrásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!