Miért jó kutyát tartani?
Idáig még soha nem volt kutyám, most eljött az a pillanat, hogy dönthetek :kutyát vagy cicát "vegyek".
Nem tudok dönteni melyiket válasszam?
Érveljetek légyszi a kutyák mellett!
Sürgős!!
Ha nem tudsz dönteni, akkor miért a kutyák mellett érveljünk? Én úgy látom, már döntöttél. A kedvenc idézetemmel válaszolnék.
"Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül őis. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, őis büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám."
Kutyus!!!Mindenkepp :-)
szamara,örökke fontos leszel,mig Ö el! Hüseges, nem szamito,mint 1 macsek!
Ja?Es barmilyen gondot,banatot,titkot elmondhatsz neki,Ö nem ugatja el senkinek sem :-)
kutyák mellett kell érvelni?
hát én szeretem a kutyákat, de házban nem tartanám őket. macskát is csak akkor ha szabadon kijárhat bármikor. szegényeknek lehet, nem a legjobb bent, még ha naponta párszor ki is viszik sétálni.
a kutya nem nyávog és hűségesebb, jobban lehet vele játszani, hallgat, ha hívják.
első:
hát ebbe belekönnyeztem,annyira igaz hogy jobban meg se lehetne fogalmazni:(
Ezt elloptam ha nembaj:) És nekem is kedvenc lett ;)
0%-ra lepontoztatok, gratulálok! elolvastátok egyáltalán amit írtam?
jobban lehet vele játszani és hallgat rá, ha hívják, nem elég hasznos? a sok lepontozó még nem látott kutyát közelről, az biztos! a macskát hiába hívod, nem nagyon hallgat rá, nem nagyobb élmény ha füttyentesz egyet és a kutya odajön? de akik nem értenek hozzá, azoknak hiába írom. pontozzatok le nyugodtan.
a kérdésből sejthető, h lakásba akar kutyát venni, és ha tetszik, ha nem, ott a kutyák többségének NEM JÓ!
Ha nem tudod miért lenne szükséged kutyára/cicára, akkor ne is tarts. Jobb lesz mindkettőtöknek!
A kutya iránti imádat sokaknak a génjeiben van.
7-es válaszoló. Tévedsz.
Minden kutya más, és csak akkor hallgat rád feltétlenül, ha Te vagy a falkavezér. Sok kutya csak akkor engedelmeskedik, ha jutalmat kap érte (étel, játék, simogatás). A válaszodból nekem kicsit az jött le, hogy "a kutyával azt csinálsz, amit akarsz, úgy használod, ahogy neked jó". Pedig a kutya egy élőlény, nem egy játék.
Sok kutyát játszani is meg kell tanítani, és sok olyan ebbel találkoztam már, amelyik egyáltalán nem szeret.
Viszont volt egy macskám (ráadásul kandúr), aki miután hozzám került kb. 3 hét alatt megszokta a nevét, és ha kiejtettem a számon máris az ölembe pattant. Egy macskával is nagyon jól el lehet játszani, de persze köztük is vannak kevésbé játékos egyedek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!