Hogyan tanítsam meg 5 éves labradoromnak, hogy parancsra álljon meg? és hogy jobbra-balra?
Szólsz neki, hogy "állj", és meghúzod a pórázát. Ha megáll, megdicséred, ha tovább megy, megint megrántod, ha elindul feléd, egy tiltással és/vagy testbeszéddel megállítod.
Mondjuk az én kutyám úgy tanulta meg, hogy a hangsúlyból megértette, hogy egy parancs hangzott el, mire megállt és rám nézett, hogy mit akarok, én pedig megdicsértem. Nem egy komplikált feladat :)
A jobbra-balra pedig szintén egyszerű: ráveszed a kutyát, hogy menjen valamelyik irányba, például úgy, hogy eldobsz arra egy labdát, vagy leteszel egy jutalomfalatot a földre, és mielőtt elindul, mondod az adott irány nevét. Egy idő után összeköti a szót a cselekvéssel, és elindul labda vagy falat nélkül is, olyankor kell rettenetesen megdicsérni, és kapja meg tőled a labdát vagy a kaját.
Szia!
én a következőképp tanítottam:
áll: először láb mellett jött póráz nélkül, amikor kimondtam az "állj" parancsot, elé léptem. Ezt néhányszor megismételtem, és amikor már ment, igyekeztem egyre kevesebbet segíteni neki (már nem léptem be elé, csak felé fordultam, aztán már azt sem)
a jobbra- balra pedig úgy sikerült, hogy először megtanítottam oda menni a bojához. Először csak egyhez. Amikor ez már ment, akkor két bójával próbálkoztam. Amikor ez is ment, előszőr csak mutatással segítettem, bal kézzel, balra mutattam, jobbal meg jobbra. És amikor már ezt is tudta bevezettem a "jobbra" , "balra" parancsot és már nem mutogattam.
Hát nekünk így sikerült. Bocs kicsit hosszú lett, de remélem érthetően sikerült leírnom.
Jó gyakorlást. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!