Miért vásárolnak szaporítótól olcsó kutyát, ahelyett hogy a fajtatisztát befogadnák menhelyről?

Nekem baromi jó érzés napról-napra látni, hogy mennyit nőtt, hogy változik, hogy alakul, mind viselkedésre, mind fizikailag és jó, hogy én nevelem, nem más.

Igen, nehéz a kölyök kutyával, sok nyűg és bosszúság van vele, de nekem megéri a "kínlódást" és a lemondásokat, mert egyszerűen boldogsággal tölt el, hogy látom őt szinte az első lépéseitől kezdve, hogy hogyan lesz belőle felnőtt kutya, miken megy keresztül.

Sajnáltam volna, ha ez az időszak kimarad a kapcsolatunkból.

Egyet értek Szandival! Nekem is fontos volt, hogy kölyök legyen a kutyus. Első kutyám és szerettem volna végig kísérni azon az úton, amikor felnőtt kutya válik belőle. Sok bosszúsággal járt, de sokkal több örömmel, mikor láttam, hogyan fejlődik és okosodik. Ráadásul jó érzés volt, hogy általam tanulta meg hogyan kell alkalmazkodnia az emberrel való együttéléshez és én segítettem a szocializációját. Egyszerűen jó volt vele együtt tanulni és fejlődni!:) Legközelebb ha lesz kutyám, akkor már valószínűleg nem fogok ehhez ragaszkodni, de szükségem volt erre a tapasztalatra is.

Másrészt én is körbenéztem a menhelyeken, sőt még nem is ragaszkodtam a fajtához, de nem találtam olyan kölyköt, amelyik megfelelt volna nekem.

Nekünk szaporítós kutyánk van, de akkor még nem tudtam mi a helyzet, előtte ismerőstől befogadott kutyám volt, soha nem vettem még előtte kutyát.

Nekem fontos volt, hogy kölyök legyen, mivel 2 éves múlt a kislányom, 1 pedig a macskánk és úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy együtt nőhessenek fel, összeszokjanak, fontos, hogy a kutya kicsi korában kerüljön bele ebbe a családba (ezer százalékig megbízom a kutyánkban, de soha nem hagyom természetesen egyedül a gyerekkel).

A másik, hogy az egyik ismerősünknek volt egy szuka kutyája, és akartak hozzá egy kant (igen, szaporítani akarták az amúgy is beteg kutyát, de semmi közöm hozzá, azon túl, hogy megvan a véleményem). De ők nem akartak pénzt adni érte... Befogadtak egy felnőtt kant (nem menhelyről, hanem megunt kutyus, de 5 éves). És 2 hétig nevelgették, szerették, láttuk, cuki volt, majd egyik pillanatról a másikra az új gazdik ellen fordult. A nő karjait szanaszét marta, csontig lerágta a húst.

Tudom,hogy a menhelyi kutyákat terápiázzák, meg erről az előző gazdija tehet. A kutyán semmi nem látszott, esetleg annyi, hogy kicsit bátortalan volt. De én is simogattam, játszottam vele, bár a kellő távolságot megtartottam tőle (talán valami hatodik érzék volt).

Talán ezért nem szeretnek az emberek felnőtt kutyát befogadni, mert félnek az ilyen esetektől. És ugye a menhelyi kutyának sem ismert az előző élete, úgy mint ennek.

igen, a kötődés miatt szerintem sem mindegy.

ha az ember gyereket szeretne, akkor sem tudja átugrani az bőgős-pelenkázós-nemalvós időszakot.