Hogy tűnhettek el teljesen nyomtalanul?

Igen mindkettő ivaros kutya volt.

Nagyon kedves, barátságos kutyák voltak. Kimondottan gyerek centrikusak. Mivel egy 4 ill. 2 éves fiaim mellé nem lehet vad agresszív kutyát nevelni.

Direkt így, gyerekek mellé lettek szoktatva.

Ma reggel is, mikor vittem a nagyobbikat oviba megkérdezte tőlem:

"Anya! Mikor jönnek haza a kutyáink?"

"Kisfiam, nem tudom. Ha tudnám, én lennék a legboldogabb. Anya mindent megtesz, hogy megtalálja őket?"

"Anya, nekem nagyon hiányoznak"

"Tudom kisfiam, nekem is."

"Mért nem jönnek haza?"

"Nem tudom picim..."

Nehéz megmagyarázni egy gyereknek, hogy mi a helyzet. A kicsi még nem beszél, de ő is mindig benéz a kutyaólba, odavezet, és mutogatja nekem is...Majd közli: "Vaú-vaú EEEEEE"...:(

Nem telik el úgy nap, hogy ne kérdeznék, vagy ne keresnék őket....:(

Az utolsó helyre még nem tettem fel, de ami késik, nem múlik...

Tényleg családtagokat veszítettünk el. Rengeteget gondolok rájuk. A létező összes interneten talált, menhelyi és bármilyen nemű kutyás hirdetést már átnéztem, hátha megpillantom őket valahol...Semmi.

Hajnalig ébren vagyok, és mindenütt őket keresem a neten...A falukban a menhelyeken, bárhol, ami csak eszembe jut.

A vadászokkal már beszéltem; senki sem látta őket...

Mintha sosem lettek volna.

Már csak egy halvány reménysugár maradt: a tavaszi kutyaoltás.

Ha valahol megvannak, és elviszik őket beoltatni, csak feltűnik az állatorvosnak, és ellenőrzi őket.

De itt vidéken általános tapasztalat az, hogy nem nézik a kutyákat..