Hogyan tovább? Csivava vs Yorki?
Csivava:
Volt egy csivava kiskutyám, aki sajnos távozott már közülünk:( Rendkívül okos volt, abszolút tanítható, szófogadó, engedelmes és fogékony. Ha énekeltem velem énekelt, ha sírtam velem együtt sírt!! Olyan volt nekem mint a kisbabám. Én voltam neki a fő gazdija. Hiába más is szerette, Ő engem szeretett a legjobban! Másokat csak soká engedett közel magához. De olyan közel mint engem, soha! még páromat sem aki ugyanúgy velünk élt. Olvastam is róla hogy ő az a fajta kutya, aki a gazdájához végtelenségig ragaszkodik, nem pedig mindenkihez ugyanúgy viszonyul. Csak nekem engedte hogy megpusziljam, másnak a fejét is leharapta volna. Annyira nagy boldogsággal töltött el hogy ennyire ragaszkodott hozzám. Más hiába is próbálkozott:). Sokat is nevettünk ezen. Hihetetlenül aranyos volt, nekem találták ki! Imádta ha betakargattam, imádott bebújni hozzám a takaró alá stb...
Ami gond volt: hullt a szőre és egyfolytában ugatott. A szomszédok már ki voltak tőle. Ha párommal elmentünk pl. moziba és a lakásban hagytuk, egyfolytában vonyított! Ez valószínűleg az én hibám -így utólag gondolva, hallottam hogy le lehetett volna szoktatni róla.
Tervezem hogy majd a jövőben veszek egy másik kutyust. Csak a gond hogy milyet?
Lakásban lesz ugyanúgy, ezért kicsi kell. A csivaván és a yorkin gondolkodom. Csivava tökéletes LENNE, csak attól félek hogy az én kicsim után minden csivavában őt keresném. Az egyik ezért- másik azért nem lenne nekem megfelelő. Ráadásul a külseje sem az az átlagos picit csúnyácska tömzsi pofájú volt, a reklámokban láttam csak hasonló csivavát. Úgyhogy lehet még keresve sem találnék hozzá hasonlót. Már nézegettem , de mindre azt mondom: csúnya, csúnya,csúnya..Iszonyú nagy szerencsém volt.
Yorki:
Az érv ami mellette szól, hogy nem hullik a szőre! Ami nekem nem az utolsó szempont. Ki nem állhatom ha mindenhol szőr van. Szép kutya, könnyebben találnék szép arcút yorkik között mint csivavák között. + nem akarnék már csivavát a leírtak miatt. Csak amit olvastam róla, hogy szeleburdi, makacs, önfejű, nem szófogadó... Hát nem is tudom, félek hogy hogy viselném az én kutyusom után aki olyan engedelmes volt, hogy sírtam a boldogságtól- h hogy lehet ennyire okos az én kiskutyám? Ha betakarnám takaróval lehet meg sem állna a yorki? + ha jól tudom ez is ugatós fajta. És tényleg igaz, hogy a család összes tagját ugyanúgy kezeli? Mindenkit ugyanúgy szeret? Mert nekem elég fontos lenne, ha én lennék az egyetlen "anyukája".
Köszönöm hogy elolvastátok, és örömmel várom a válaszaitokat.
Annak örülnék ha meggyőznétek a yorkiról, könnyebb lenne vele a szőr miatt. (Allergiás vagyok ha száll)
De viszont tényleg nagyon érdekelne hogy egy csivavához képest miben hasonló és miben különbözik?
Köszi
Szerintem neked inkább a Csivava való.
A Yorkik viselkedése ha anyáskodsz fölöttük nagyon hamar a rossz irányba változik.
Azt mondják rájuk, hogy ölebek de belülről igazi terrierek!
2. vagyok.
A terrier maga azt takarja, egy pörgős kutya amivel következetesen kell bánni. Ha anyáskodsz felettük akkor hamar átveszik a falkavezérséget és a "fejedre nő". A terrierek csak határozott gazdiknak való.
Inkább ajánlanám neked a Bishonok változatait (van neki 3 féle) egyik sem vedlek. Vagy shih-tzu.
De az alábbi fajták nem hullajtják a szőrüket vagy csak minimálisan:
Hipoallergénként ismert fajták:
Affenpinscher (majompincs): nem hullik a szőre
Amerikai kopasz terrier: nincs szőre
Bedlington terrier: nem hullik a szőre
Bichon bolognese: nem hullik a szőre
Bichon frisé: nem hullik a szőre, a felesleges szőr fésüléskor kihullik, DE sokat ugat, vagyis legyünk óvatosak!
Bichon havanese: nem hullik a szőre
Border terrier: kisméretű, nagyon kevés szőrt hullat, alkalmas a gyakori fürdetésre
Bouvier des Flandres: nem hullik a szőre
Cairn terrier: kisméretű, kevés korpa hullik belőle
Coton de tulear: nem hullik a szőre
Dandie Dinmont Terrier: nem hullik a szőre
Ír vízispániel: nem hullik a szőre
Kerry Blue terrier: egyrétegű bundája van, szőre rövid, és nem nagyon hullik
Kínai meztelen kutya: alig van szőre, nem nagyon hullik, de a nyál és a bőrdarabkák itt is veszélyesek lehetnek
Lengyel alföldi pásztorkutya: nem hullatja a szőrét
Lhasa Apso: nem hullik a szőre
Máltai selyemkutya: nem hullik a szőre
Papillon: csak egy kicsit hullajtja a szőrét
Perui meztelen kutya: nincs szőre
Pomerániai törpespicc: alig hullik a szőre
Portugál vízikutya: nem hullik a szőre
Puli: nem hullik a szőre
Szamojéd: nem korpásodik
Schnauzerek: rövid a szőrük, alig hullik, DE sokat ugatnak!
Shih-tzu: kétrétegű bundája van, az aljszőrzetből kieső szőrszálak inkább a fedőszőrbe tapadnak, ahelyett, hogy lehullanának a földre, ezért mondhatjuk, hogy alig hullik a szőre. Rendszeres fésüléssel és fürdetéssel a szőrhullás szinte a nullára csökkenthető. Az egyik leginkább ajánlott fajta allergiások számára.
Silky terrier (ausztrál selyemszőrű terrier): nem hullik a szőre, a felesleges szőrszálak fésüléskor kijönnek.
Skye terrier: nem hullik a szőre
Spanyol vízikutya: nagyon kevés szőrt hullat
Tibeti terrier: kevés elhalt hámsejtet hullat, kétrétegű szőre van, ha rendszeresen ápolják, nem hullik
Uszkárok: nem hullik a szőrük, kevés elhalt hámsejtet hullatnak
Welsh terrier: nem hullik a szőre
Wheaten terrier: nem hullik a szőre
Xoloitzcuintli: nincs rajta szőr, de nyála és a korpa veszélyes lehet
Yorkshire terrier: kifejezetten ajánlják allergiásoknak, nem hullik a szőre, nem korpásodik
De ha úgy érzed hogy következetesen tudsz nevelni egy Yorkit akkor ő is jöhet!
Huh köszi:)Végignézem mindet.
Nevelésemmel szerintem nincs gond, mert kelőképp határozott voltam vele mindig, szót is fogadott. Parancsokat is pár perc alatt megtanulta. De emelett ugyanúgy el is kényeztettem, mégsem lett hisztis és szófogadatlan. Vajon csak a fajta miatt? Vagy a yorkinál is elérhetem ezt?
Köszi a linkeket, a csivavásat én is pont ma néztem:)és teljesen igaz.
A yorki egyébként milyen - több gazdás vagy egy gazdás mint a csivava?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!