Ha lenne egy új kutyusom megsérteném annak az emlékét aki családtag volt?

Szia!

Mi 2010 végén altattattuk (miért húzza alá a helyesírás-ellenőrző, amikor nem mi altattuk el, hanem erre kértük az orvost, akkor nem így kell írni?!) el a kutyusunkat.

Sajnos nagyon beteg volt már, szenvedett, ezért kellett ezt a nehéz döntést meghoznunk.

Majdnem 13 éves volt, olyan volt nekem, mint a testvérem, mert vele együtt nőttem fel.

Ennek ellenére én már gondoltam rá, hogy szeretnék új kutyát. Nekem pont egy évig tartott az a szörnyű időszak, amíg nagyon rosszul éreztem magam. Mostanra már elfogadtam a dolgot, bár be kell valljam, nem telik úgy el nap, hogy ne jutna eszembe a kutyám.

Mindig arra gondolok milyen csodálatos volt, milyen szép, milyen okos, kedves, milyen kapcsolat volt köztünk.

Elfogadtam, hogy ilyen kutyám másik már soha nem lesz, és vele minden így volt tökéletes. Viszont egyre inkább érzem, hogy szeretnék egy kutyát, szeretnék vele foglalkozni. Már nem érzem azt, hogy senki nem léphet a helyébe, úgy értem sokáig azt gondoltam nem fogok soha más kutyát szeretni, de rájöttem, úgy nem lehet új kutyám, ha folyton a régihez hasonlítom és az újat nem szeretem.

Én nem annyira hiszek a mennyben és hasonlókban, de ha mégis létezik, és ott van még valahol a kutyám, vagy akár a tiéd, szerintem nem szeretné, ha a gazdája boldogtalan lenne. Ezt biztosan nem akarná, szóval szerintem nem haragudna érte, ha új kutyusod lenne. :)

Szerintem nyugodtan vegyél magadhoz egy másik kutyust. Én is imádtam/imádom az enyémet, de mivel őt már nem vihetem sétálni, nem taníthatom trükkökre, nem simogathatom stb, így valószínűleg fogok venni egy másik kutyát. (Csak azért nem most, mert jelenleg bizonytalan a jövőm, lehet külföldre megyek és akkor nem tudnám magammal vinni.)

Olyan nehéz erről írni, annyi mindent érzek belül, de nem tudom neked szavakba önteni, pedig segíteni szeretnék! :)

A lényeg, hogy gondolj szeretettel a kutyádra, őrizd meg az emlékeidben, de emellett nyugodtan tovább léphetsz és hozhatsz új kutyust.

Viszont lehet érdemes lenne várnod kicsit. Legalábbis nálam is volt ilyen időszak, mint nálad, amikor aggódtam amiatt, hogy milyen dolog lenne ő utána másik kutyát hozni. De végül feldolgoztam a dolgot és már nem érzem ezt.

Esetleg menj le a parkba, nézegesd a kutyákat és közben gondolkodj a dolgokon, később simogass is meg párat, aztán ismerősével játssz kicsit, szóval fokozatosan. Érezni fogod, hogy készen állsz-e már új kutyára.

Ő meghalt. Az állatoknak nincs lelkük, tehát nincs "aki" haragudjon Rád.

Nyugodtan vágj bele, itt csak az a kérdés, hogy Te kész vagy e rá.

22:55-ös

"Az állatoknak nincs lelkük" Azért ez a mondat kicsit erős! Honnan veszed ezt? Kinyilatkoztatja a hited, vagy bele is gondoltál mit írsz?

Ne értsd félre, nem akarok kötekedni, de ezen a mondaton igencsak fennakadtam. :)

Véleményem szerint semmi különbség nincs ilyen szempontból ember és állat között. A kutyáknak és nekünk is van lelkünk (minden kutya más, van önálló személyiségük is). Azt pedig egyikünk sem tudhatja biztosan, hogy halálunk után mi történik. Én viszont úgy gondolom, hogy ha esetleg az emberek lelke tovább él haláluk után, akkor minden más élőlényé is. Vagy az az elgondolás miért logikusabb, hogy csak az emberek lelke él tovább? Nem értem.

Az igaz, hogy nincs minden élőlénynek lelke, mert a tudomány jelenlegi állása szerint pl. a vírusoknak, vagy a bogaraknak valószínűleg nincsen. De egyfajta "tudatuk" azért csak van nekik is.

21:27 és 23:29 vagyok

Olyan vicces, hogy mindhármunk azonos %-on áll. :D

Egyébként én is erre lennék kíváncsi, hogy mivel magyarázod az állításodat, négyes válaszadó. Vagy csak véletlenül rosszul fogalmaztál?

Igen, a válaszom kinyilatkoztatja a hitemet:)

Ettől függetlenül van 3 kutyám, és kiképző vagyok. Én abban hiszek, hogy az állatoknak nincs lelkük, tudatuk van. Vannak érzelmeik, de nem rendelkeznek lélekkel.

Nem akarok ezzel senkit megbántani, nagyon szeretem és becsülöm az állatokat.