Hogy viselted szeretett társad halálát? Miben halt meg, mennyi idősen?
Az én kutyusom 11 évesen halt meg. Több állatorvos látta, az első azt mondta, hogy cukorbeteg, a második nem tudta mi baja, a harmadik megállapította, hogy méhgyulladása van. Azt mondta, hogy a kutyák 70%-a túléli ez a betegséget, reméltük, hogy Linda esetében is így lesz. Szerintem későn lett kezelve, és a dokinak több mindent kellett volna tennie érte (pl. infúziót adni...). Linda nagyon lefogyott, nem is evett, csak ivott.
Egyik szombat reggel ment volna elbújni, ha tudott volna, mert teljesen elvesztette az egyensúlyérzékét. Érezte, hogy meg fog halni. Hívtuk is az állatorvost, de azt mondta, hogy csak délután tud kijönni. Szegény Linda meg szenvedett, a halálán volt, és ezt végig kellett néznem. Iszonyú érzés volt, hogy nem tudok rajta segíteni. A kezeim között halt meg. Ennek 5 éve volt szeptemberben, de még most is nagyon fáj, ha erre a napra gondolok.
Nagyon hiányzik nekem.
Utána kb. 1 évre lett egy ki keverék kutyusunk, még 1 évre rá pedig egy Labradorunk.
Egy kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!