Információ kellene erről a kiskutya tenyésztőről.
Csalás áldozata lettünk?
Figyelt kérdés
Törpe német spiccet hirdetett 20 ezer forintos áron, 2011 szilvesztere előtt 1 nappal átvettük a kiskutyát tőle személyesen a Köki parkolóban, Budapesten. Elmondása szerint "törpe német spicc", viszont mi első kiskutyánk révén nem figyeltük az akkor 8hetes kutya külső jegyeit eléggé. Lekonyuló fül, nem dús szőrzet. A tenyésztő elmondása szerint majd megnő, ilyen pici korában még nem nő neki annyira. A hirdetéseibe feltett képeket más hirdetésekből lopta mint utólag kiderült, és úgy árulta a kiskutyát. Szinében, és méretében akkor még hasonlított a hirdetésben lévő képekre, viszont most hogy 2-3 hete nálunk van, kiderült ez a kutya nem törpe német spicc, ahogy nő egyre jobban nem hasonlít a spiccekre. A tenyésztő nekem a telefonba azt mondta, a Köki terminállal szembeni 10 emeletes ház valamelyikében lakik, illetve a keresztneve Tamás (ha ez igaz)! Telefont nem veszi fel, nem érem el sehogyan. Aki tud valami információt kérem irjon privátot vagy ide is írhat, mert így 1 keverék kutya nem 20 ezer forintot ér, hanem kb 0-5ezer forintot. Nem a pénz miatt idegeskedek, hanem hogy átvágott csúnyán és nem elérhető.
A kutyádat pedig mostmár szeresd úgy, ahogy van és reménykedj, hogy legalább egészséges lesz!
2012. jan. 15. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
12/23 anonim válasza:
"Az összes törpe spicc 20körül van, akkor mi alapján választottam volna???"
Te jól vagy?? A törpe spitzet, a valódit 2-3 ember TENYÉSZTI az országban. És biztos lehetsz benne, hogy nem 20 ezerért adják (ha egyáltalán hajlandók eladni itthonra), de nem is 120-ért.... Elárulom, hogy 1000 EURO körül van valódi pomerániai vagy törpe spitz. És lehet, hogy most bunkó leszek, de úgy kell neked, ha ennyire nem néztél utána a dolognak.... Tudod ez a Mercit egy Trabant áráért tipikus esete.....
2012. jan. 15. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
13/23 anonim válasza:
A ma 12:50-es által belinkelt honlap valóban tenyésztőé. De nem törpe, hanem kisspitz tenyésztőé, ahogyan a fejlécben is lehet látni. A törpe spitz egészen más típusban és méretben is.
2012. jan. 15. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
14/23 anonim válasza:
Törpe spiccet azért látod 20 ért mert az nem törpe spicc... ha minden igaz 2-3 tenyésztő van az országban. A világ egyik legdrágább fajtája és a legnehezebben tenyészthető... én is szeretnék egyet itthon most nem is lesz sokáig, a cseh kennelben ahol néztem 2000 euró a hobby minőségű kölyök. Sajna átvertek téged de nagyon, így jár aki nem olvas és néz utána. A kiskutyára meg vigyázzatok nagyon, nem az ő hibája.
2012. jan. 15. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
15/23 anonim válasza:
Őszintén! Egy nagyképernyős TV-t, mosógépet stb. vennél tizedáron a Köki parkolóból? Ugye nem. Akkor egy kutyát miért?
Ez volt a tanulópénz. Még így is elég olcsón megúsztad.
2012. jan. 15. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
16/23 anonim válasza:
Rákerestem a telefonszámára, és több kiskutyát is árul
Akkor él a telefonszám csak neked nem veszi fel.
Kérj meg valakit,hogy hívja fel másik telefonszámról és érdeklődjön az aktuálisan hirdetett kiskutyák felől...blablabla,hogy neki kell egy kölyök...aztán a megszervezett találkozóra el kell menni pár kondisabb barátoddal és elcsevegni a "tenyésztővel"
2012. jan. 15. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
17/23 A kérdező kommentje:
az a baj hogy kivan kapcsolva, de előbb utóbb bekapcsolja, (vagy nem), ha nem akkor hétfőn-kedden feljelentem
2012. jan. 15. 16:11
18/23 anonim válasza:
És mi alapján jelented fel? gondolom nem volt szerződés se semmi ami igazolja, hogy a kutya tőle van.
2012. jan. 15. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
19/23 anonim válasza:
Kit jelentesz fel? Név, pontos cím?
Van a kutyában chipp? Ha nincs, max a miatt feljelenthetnéd, de az eredménye O lenne. Sőt, OO .
rendőr ilyesmivel nem foglalkozik.
2012. jan. 15. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
20/23 anonim válasza:
Ha megtudod a pontos címét, nevét az APEH-nél esetleg feljelentheted...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!