Volt már olyan, hogy belefásultatok a kutyázásba?

Én is fásultam már bele, pénz miatt is (az nekünk nagyon nem szokott lenni), és magam miatt is (új kutyánál néha érzem azt, hogy ez most nem fog menni, képtelen vagyok megoldani)...

Főleg a pénz miatt. Nekem is állandó az aggódás, rajtam kívül (egy embert leszámítva) senkit sem érdekelnek az állatok, és nagyon szerencsések vagyunk, hogy a kutyáim közül még egyet sem ölt meg ember.

Az utcákon nálunk is gyakoriak a kötözködések, illetve átlag 1-2 elszabadult kutya / utca van túlzás nélkül, bár ezeknek olyan jó fele olyan, amellyel össze tudtunk barátkozni, vagy el tudjuk küldeni őket a közelünkből.

Rengeteg a stressz, nagymamám kutyája is hozzánk került szökési baleset miatt, eddig 52 ezer Ft a számla, de még nem volt varratszedés (megjegyzem, ha nem lenne baráti kapcsolatom az állatorvossal, akkor bőségesen 100 ezer felett járnánk már...).

Egyik kutyámnak tegnapelőtt újra begyulladt a szeme, kenőcs rá 5000 Ft, lába sérült, arra zöldkagylót és lazacolajat szed, ami együtt 20 ezer felett van... Mindennel együtt pedig egyetlen hét alatt közel 100 ezer forint elment két kutyára, és három van jelenleg.

A múltkor mindössze 1600 Ft-ért vettem magamnak 4 felsőt, ennyi fért bele, mert azért munkahelyen mégis csak meg kell jelenni, már csak határba való kutyázós, folt hátán folt ruháim voltak - az a mák, hogy az állatorvos illető nem csak gyakorlatot engedélyezett nekem (állatorvosi asszisztens képzés), hanem 1000 Ft / eset "fizetést" is kapok tőle :)

Minden időm, energiám, pénzem rámegy a kutyákra, rám meg vagy sor kerül, vagy nem. Én nem is tudom úgy megoldani, mint te, hogy elmehetsz nélkülük, különben nem férnének bele (tanulok, dolgozok, kutyázok, tervezgetem az arrébb költözést a falu egy biztonságosabb részére, pont a kutyák miatt, úgyhogy átjárok rendezgetni a telket, anyukámnak is segítenem kell a munkájában, stb.).

Nekem szenvedélyem a kutya, mégis sokszor el voltam keseredve, hogy milyen rossz gazda vagyok, nem adhatom meg nekik ezt meg azt, de aztán rá kell jönnöm, hogy felesleges embernek érezném magam nélkülük, mert szinte más nem is osztja az én nézeteim a környezetemben (sem állatokról, sem természetről, sem emberekről, mint pl. az EQ...).

A fásultság nem is tudott sokáig tartani, és akkor sem az volt a gond, hogy nem leltem már örömöm a kutyákban, hanem az anyagiak vezettek oda, hogy átgondoljam, való-e ide kutya, egészségben vagy életben tudom-e tartani őket.

Az életben semmi nem könnyű, nem tudom, miért pont a kutyázásba fásultál bele, hiszen innen jöhet a legtöbb pozitív visszacsatolás, sikerélmény :D Számomra minden más kimerítőbb - a gyerekfelügyelet, a tanulás, a munka...

A velük való foglalkozás az, ami kikapcsol vagyis inkább, ami újra mozgósítja az erőim. És igen, sokszor van olyan érzésem, hogy a kutyákkal mindig csak a gond van, de amióta bébiszitterkedtem is, rá kellett jönnöm, hogy jobban jártam, hogy kutyáim vannak és nem gyerekeim így 22 éves fejjel, idegrendszer és pénztárca szempontjából egyaránt :D Még a hiperaktív és totál autista beütésű vizsla-terrier keverék "ügyfelem" is visszasírtam a 4 éves hiperaktív kislány mellett :D

Szünetet ajánlanék, ha nem kutyákról lenne szó, hanem más dologról, de így csak annyit tehetsz, hogy végigcsinálod, és közben felülvizsgálod magad, miért nem jön már az az érzés...

Nekem is csak két lehetőség jutott eszembe, egyik, hogy tényleg nem ez a te valódi irányod (hiszen azt velejéig kívánja az ember), végtére változhattál is idő közben, úgy értelmezem, fiatalon kezdted és most is fiatal vagy; vagy a másik, hogy itt csapódik le valami, holott nem a kutyázás az eredeti baj.

Az aggódás pedig mindig velejárója az életnek, pláne egy olyan ember esetében, aki felel más élőlényekért (gyerek, társállat), csak van időszak, amikor felnagyítódik ez a teher az ember szemében...